Oldal: 1 / 1

Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 12:00
Szerző: nb1.hu12
Budapest - Korábbi labdarúgói nehezíthetik meg a Ferencváros dolgát.

Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok


Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés, 18 óra



Ferencváros - Budafok



 



 



A bajnokság megnyerése a fő céljuk, ennek ellenére a Magyar Kupát sem veszik félvállról a Budafok labdarúgói. Amint azt Prukner László vezetőedző elmondta, annak ellenére, hogy hat ponttal vezetnek a bajnokságban, még egyáltalán nem lefutott a pontvadászat, mivel nagyon nehéz a sorsolásuk.



 



Azzal Budafokon is tisztában vannak, hogy nem ők a párharc esélyesei, azonban szeretnének egy olyan eredményt elérni, amely után a visszavágóra megtelne a négyezer nézőt befogadni képes stadionjuk.



 



Prukner Lászlón kívül több labdarúgó is kötődik a zöld-fehérekhez, hiszen korábban Oláh Lóránt, Csizmadia Csaba, Grúz Tamás és Pölöskey Péter is szerepelt a Ferencvárosban.



 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/rossz-parkoltatasert-es-a-biro-megrugasaert-is-buntetett-az-mlsz">Rossz parkoltatásért és a bíró megrúgásáért is büntetett az MLSZ - NB1.hu</a></h4><p>Ismét büntetett az MLSZ</p></blockquote>


<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>


 



- Fontos számunkra a kupa, komolyan vesszük a mérkőzést. Megfelelő mentalitással és koncentrációval kell pályára lépnünk, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk. Nem becsülhetjük le a Budafokot, mert nem véletlenül jutottak el idáig. Remélem, hogy a Gyirmót elleni győzelem lendületet ad a csapatnak. Sokat kell támadnunk, stabil védelemre van szükség, fontos, hogy mindig a lehető legjobb döntéseket hozzuk. A saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és ha mindenki a maximumot nyújtja, megszerezhetjük a győzelmet – nyilatkozta a meccsről a fradi.hu-nak Thomas Doll a Ferencváros vezetőedzője.


Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 13:19
Szerző: BlancoAgilon38
Hátha. Már Gyirmóton is szarnak a nép csapatára.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 14:09
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:Hátha. Már Gyirmóton is szarnak a nép csapatára.

pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 14:55
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Hátha. Már Gyirmóton is szarnak a nép csapatára.

pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Hehh :)

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 15:09
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Hátha. Már Gyirmóton is szarnak a nép csapatára.

pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Ezerötszáz néző...ki tudja volt-e annyi,..
A romantika régi bája, mikor a Haka ellen csak a kanyarban lehetett jegyet venni, mert tele volt a tábor...
Vicc ez az egész NB1, a Fradi is az a szétszórt szigetlakókkal, akik talán kitesznek meccsenként négyezer fizető embert. Rettenetes.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 15:11
Szerző: Vénaszkenner
Ferencváros // Man Utd írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Hátha. Már Gyirmóton is szarnak a nép csapatára.

pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Hehh :)

Kifingottam az ablakon. Megnéztem az IP-címedet, és ha jól számítottam ki a szélírányt, vasárnap délután fog elérkezni hozzád a szag. Legyél otthon és tartsd nyitva a konyhaablakodat.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 15:13
Szerző: BlancoAgilon38
Vénaszkenner írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
Adamek írta:pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Hehh :)

Kifingottam az ablakon. Megnéztem az IP-címedet, és ha jól számítottam ki a szélírányt, vasárnap délután fog elérkezni hozzád a szag. Legyél otthon és tartsd nyitva a konyhaablakodat.

:D :D :D

Kész vagy, mint a csinátút.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 15:23
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Hátha. Már Gyirmóton is szarnak a nép csapatára.

pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Ezerötszáz néző...ki tudja volt-e annyi,..
A romantika régi bája, mikor a Haka ellen csak a kanyarban lehetett jegyet venni, mert tele volt a tábor...
Vicc ez az egész NB1, a Fradi is az a szétszórt szigetlakókkal, akik talán kitesznek meccsenként négyezer fizető embert. Rettenetes.

én a pénztárban vettem akkor is és nem a kanyarban

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 15:29
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:pedig az egy hagyományosan erős bázis volt mindig

Ezerötszáz néző...ki tudja volt-e annyi,..
A romantika régi bája, mikor a Haka ellen csak a kanyarban lehetett jegyet venni, mert tele volt a tábor...
Vicc ez az egész NB1, a Fradi is az a szétszórt szigetlakókkal, akik talán kitesznek meccsenként négyezer fizető embert. Rettenetes.

én a pénztárban vettem akkor is és nem a kanyarban

Igaz. Kanyarba.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 16:00
Szerző: Ferencváros // Man Utd
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Ezerötszáz néző...ki tudja volt-e annyi,..
A romantika régi bája, mikor a Haka ellen csak a kanyarban lehetett jegyet venni, mert tele volt a tábor...
Vicc ez az egész NB1, a Fradi is az a szétszórt szigetlakókkal, akik talán kitesznek meccsenként négyezer fizető embert. Rettenetes.

én a pénztárban vettem akkor is és nem a kanyarban

Igaz. Kanyarba.

Akkor már kanyarba'.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 16:04
Szerző: BlancoAgilon38
Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:én a pénztárban vettem akkor is és nem a kanyarban

Igaz. Kanyarba.

Akkor már kanyarba'.

Nem, hát igaza van, nem ott vettem, ha már nyelvtan. :)
Rettentő kevés a néző, rettentő szar a játék, ez a nagyobb baj.

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 16:18
Szerző: Ferencváros // Man Utd
BlancoAgilon38 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:Igaz. Kanyarba.

Akkor már kanyarba'.

Nem, hát igaza van, nem ott vettem, ha már nyelvtan. :)
Rettentő kevés a néző, rettentő szar a játék, ez a nagyobb baj.

Legalább megvan a korreláció a kettő között (rettentő-rettentő).

Re: Teltházast visszavágóért hajt a Fradi ellen a Budafok

Elküldve: 2017.04.26. 16:55
Szerző: BlancoAgilon38
Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Akkor már kanyarba'.

Nem, hát igaza van, nem ott vettem, ha már nyelvtan. :)
Rettentő kevés a néző, rettentő szar a játék, ez a nagyobb baj.

Legalább megvan a korreláció a kettő között (rettentő-rettentő).

Igen. Megvan. :)