Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.17. 07:50

Az angyalföldiek egy lépéssel közelebb kerültek a nemzetközi kupaselejtezőhöz.

Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

Az utóbbi hetekben gyengébb eredményeket produkáló Vasas nyerte szombaton a Ferencváros elleni bajnoki rangadót, így az angyalföldiek továbbra is őrzik a nemzetközi kupaselejtezőt érő 3. helyüket. A Fradi elleni mérkőzés után a Vasas válogatott labdarúgója, Berecz Zsombor azt mondta: a Vasasnak jobban fekszik az éllovasok játéka, s talán ennek is köszönhető, hogy a mostani idényben a Videoton után a zöldeket is kétszer legyőzték idegenben.

Gólpassz kedden az Újpest ellen és fontos gól a Fradinak szombaton – ha a lilák elleni vereséget nem említjük, Berecz Zsombor számára egész jó hét volt, nemde?

Természetesen örülök, ám számomra a csapat érdekei az elsődlegesek. A Ferencváros elleni gólom inkább fontosabb volt, mint az Újpest elleni gólpassz, s nagyobb az értéke is, hiszen azzal sikerült egyenlítenünk az Üllői úton.

Az ön gólja után két perccel megszerezték a győzelmet érő találatot is. Mi volt a fordítás és az eredmény megőrzésének a titka?

Mostanában sajnos „divattá” vált nálunk, hogy a 45. percben kapjuk a gólokat, a Ferencváros elleni heteken belül már a sokadik ilyen eset volt. Talán mondanom sem kell, hogy ez a Groupama Arénában is nagyon rosszkor jött. A szünetben kaptunk is egy kis fejmosást, s a második félidőre már úgy mentünk ki, hogy nincs mit tenni, meg kell fordítanunk az állást. Sikerült – két percen belül szereztünk két gólt, ami lélektanilag megbénította a Fradit, utána pedig emberelőnybe kerültünk: akkor már teljesen átvettük a játék irányítását, s kétség sem férhetett a győzelmünkhöz.

Így szerepeltek a légiósaink a vasárnapi meccseiken - NB1.hu

Így szerepeltek a légiósaink a vasárnapi meccseiken

Mit gondol, a Vasas ezzel a sikerrel végképp maga mögött hagyja a tavaszi gyengélkedést?

Ezt így most nem tudnám előre megmondani, az viszont tény, hogy a Videoton elleni siker (a 25. fordulóban Felcsúton verte 2-1-re a Vasas a székesfehérváriakat – a szerk.) után is úgy gondoltam, hogy sikerélménnyel, esélyesként megyünk Újpestre. Sajnos pont nélkül maradtunk. A szombati győzelmünk ismét bravúrgyőzelemnek mondható, ám arra egyelőre nem tudnék válaszolni, hogy mi lesz jövő héten. Egy biztos: a Honvéd elleni még nehezebb meccs lesz talán.

A mostani idényben a Videotont és a Ferencvárost is kétszer-kétszer legyőzték idegenben. Mi a titkuk? Könnyebb felpörögni a közvetlen riválisok elleni rangadókra?

Mondhatjuk azt is, hogy ezekre a meccsekre jobban felszívjuk magunkat. De talán jobban is fekszik ezeknek a csapatoknak a játéka, hiszen ők nem azt a védekező felfogású futballt játsszák, mint a mezőny legtöbb csapata. Ők tényleg felvállalják a játékot, ez pedig a mostani Vasasnak jobban fekszik.

Két Üllői úti Fradi-verés után gondolom, jó szájízzel és szívesen jönnének még egyszer a Groupama Arénába, ahol a Magyar Kupa döntőjét rendezik majd.

Természetesen. Szeretnénk az idényt kupadöntővel zárni, s lehetőség szerint győzelemmel.

Statisztika: Szalainál nincs jobb csatár Európában - kép - NB1.hu

Statisztika: Szalainál nincs hatékonyabb Európában - kép

A Fradi ellen abszolút jól megy a Vasasnak az idén – amennyiben továbbjutnak a Mezőkövesd ellen, a döntőben ismét velük találkoznának vagy inkább az alacsonyabb osztályú riválissal?

Ha választanom kéne, inkább a Budafokot mondanám, de akkor sem leszek szomorú, ha a Ferencvárossal kell játszanunk. Győzni szeretnénk. Ahhoz persze előbb az elődöntőt kell sikerrel vennünk.

A szombati sikerrel megszilárdították az Európa-liga selejtezőt érő bajnoki harmadik helyezésüket, egyúttal leszakították a riválisokat. Innen már egyenes út vezet a kupaselejtezőkig?

Jóslatokba azért még nem bocsátkoznék, hiszen sok mérkőzés van hátra, viszont azt gondolom, hogy a Ferencváros legyőzésével nagy lépést tettünk a harmadik hely megszerzése felé.

Hatos Szabolcs

Clark
Sztár
Hozzászólások: 4047
Csatlakozott: 2008.03.27. 19:27
Tartózkodási hely: Kansas C.

Re: Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: Clark » 2017.04.17. 12:37

Az a baj, hogy a sunyin élre törő Honvéd ellen most megint hiányozni fog pár kulcs játékosunk, mákos csapat ez a kispest, remélem megsebezve is megverjük őket !

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2017.04.17. 12:51

Clark írta:Az a baj, hogy a sunyin élre törő Honvéd ellen most megint hiányozni fog pár kulcs játékosunk, mákos csapat ez a kispest, remélem megsebezve is megverjük őket !

Sírj bazdmeg, sírj. Mesélj már a mákról nekem. Meg ez a kulcsjátékos duma. Tőlünk kulcsjátékosok igazoltak el a télen. Így toljuk a tavaszt. Mi mit szóljunk? Nekünk ők már nem csak egy-egy meccsről hiányoznak.

Keserű az epe? Gondolom azért okádod ide az irigy hülyeségeidet.
Puskás-Kispest-Hungary

Clark
Sztár
Hozzászólások: 4047
Csatlakozott: 2008.03.27. 19:27
Tartózkodási hely: Kansas C.

Re: Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: Clark » 2017.04.17. 13:00

Sub Pop mert senki se foglalkozott a Honvéddal, csak a Vasas,Fradi, Vidivel..közben a Honvédot senki se vette komolyan,még akkor se amikor első helyen álltak és gyűjtögették a 3pontokat, de valahogy még mindig nem foglalkoznak a Honvéddel, annyira sunyik, fúú, így élen lenni ! ;))) Jöttök ellenünk erre száz játékosunkat eltiltják, jellemző ;)))

betegsrac
Sztár
Hozzászólások: 3594
Csatlakozott: 2005.07.26. 11:58

Re: Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: betegsrac » 2017.04.17. 13:11

Clark írta:Sub Pop mert senki se foglalkozott a Honvéddal, csak a Vasas,Fradi, Vidivel..közben a Honvédot senki se vette komolyan,még akkor se amikor első helyen álltak és gyűjtögették a 3pontokat, de valahogy még mindig nem foglalkoznak a Honvéddel, annyira sunyik, fúú, így élen lenni ! ;))) Jöttök ellenünk erre száz játékosunkat eltiltják, jellemző ;)))

azt kihagytad, hogy ellenetek mindenki BL formában játszik. öregszel
Al??r?s

Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: just » 2017.04.17. 14:51

Clark írta:Az a baj, hogy a sunyin élre törő Honvéd ellen most megint hiányozni fog pár kulcs játékosunk, mákos csapat ez a kispest, remélem megsebezve is megverjük őket !

Mi ebben a sunyiság? Minálunk az őszre kerültek formába,úgy látszik Kispesten jobban időzítik ezt. Ha már ott vannak,maradjanak is ott. Ez legalább nem tolvaj banda. És meg is érdemlik.
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Berecz: Jobban fekszik az éllovasok játéka a Vasasnak

HozzászólásSzerző: Milito » 2017.04.17. 16:22

Sub Pop írta:
Clark írta:Az a baj, hogy a sunyin élre törő Honvéd ellen most megint hiányozni fog pár kulcs játékosunk, mákos csapat ez a kispest, remélem megsebezve is megverjük őket !

Sírj bazdmeg, sírj. Mesélj már a mákról nekem. Meg ez a kulcsjátékos duma. Tőlünk kulcsjátékosok igazoltak el a télen. Így toljuk a tavaszt. Mi mit szóljunk? Nekünk ők már nem csak egy-egy meccsről hiányoznak.

Keserű az epe? Gondolom azért okádod ide az irigy hülyeségeidet.

Nem hinném, hogy ennyire komolyan gondolta ezt a "sunyi" meg "mákos" dolgot
CS.A.K.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 18 vendég