Oldal: 1 / 2

12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.15. 22:47
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A Vasas másodszor örülhetett ebben a szezonban a zöld-fehérek otthonában.

12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi


Négy fordulóval ezelőtt még a bajnoki címről beszéltek a Ferencváros vezetői, a mai, Vasas elleni vereség után már a dobogóért is kapaszkodni kell. Azóta a Diósgyőrrel döntetlent játszottak, kikaptak a Honvédtól, a Pakstól és a Vasastól. Ez a 12-ből megszerezhető 1 pont bizonyos esetekben még a bennmaradáshoz is kevés lenne, nem a bajnoki címhez...



 



Pedig jól kezdtek az angyalföldiek ellen a zöld-fehérek, és látszott a játékosokon, hogy nagyon akarják a győzelmet. Varga helyzeténél még Nagy Gábort óriásit mentett, Sternberg lövésénél azonban már ő is tehetetlen volt, így előnnyel vonulhatott félidőre a Fradi.



 



A második játékrészre egy teljesen új Vasas jött ki a pályára, és alig tíz perc alatt megfordították a mérkőzés állását. Gaál beadását előbb Berecz vágta a kapuba, majd Hüsing sokadik nagy hibája után Saglik lőtt közelről a Dibuszt váltó Holczer hálójába.



 



A baj pedig nem jár egyedül, Nalepa hamarosan összeszedte a második sárgáját, azt követően pedig már csak egy csapat volt a pályán: a vendégek. Doll lehozta Gerát és Dilavert, helyükre beállt Botka és Cukic, de a zöldeknek esélyük sem volt az egyenlítésre.





 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/tortenelmi-gyirmoti-pontszerzes-ujpesten">Történelmi gyirmóti pontszerzés Újpesten - NB1.hu</a></h4><p>Történelmi gyirmóti pontszerzés Újpesten</p></blockquote>


 



<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script> 


 



Győzelmével a 44 pontos Vasas megerősítette a harmadik helyét a tabellán, a 39 pontos Ferencvárost pedig még a Haladás is megelőzte, így ötödikek.



 



OTP Bank Liga, 27. forduló



Ferencváros – Vasas 1-2 (1-0)



G.: Sternberg (45+1) ill. Berecz (54.), Saglik (56.)



 



Ferencváros: Holczer – Lovrencsics, Nalepa, Hüsing, Sternberg – Dilaver (Cukic, 76.), Gera (Botka, 76.) – Varga, Bognár (Kleinheisler, 65.), Moutari – Böde.



Vasas: Nagy G. - Korcsmár (Burmeister, 70.), Vaskó, Ristevski - Kleisz, James (Vida, 57.), Berecz, Murka - Remili, Gaál - Saglik (Király, 85.)



Sárga: Nalepa (25., 66.), James (36.), Ristevski (45.), Dilaver (49.), Remili (50.), Cukic (78.), Sternberg (83.)



Piros: Nalepa (66.)


Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.15. 22:49
Szerző: extex
Nem szívesen ragadok telefont ahhoz, hogy ódákat írjak, most se lesz így... De nèhány gondolatot le kell írnom.

Egyre furcsább, dühítőbb az, ami a Fradinál megy. Meglep, de teljes szívemből szurkoltam az újabb Vasas gólokèrt. Bíztam benne, öt alatt meg sem állnak.

Tizenkèt meccsen egy pontot sikert szereznünk. Nem akarom a valós vagy vèlt okokat rèszletezni, csak a bosszúságomat beszèlem ki magamból. Nevetsègesen gyengèk vagyunk, tulajdonkèppen semmi sem emlèkeztet a Ferencvárosra.

Gusztustalan hogy van mèg ötezer olyan majom aki ehhez asszisztál. Dollt mèg mindig kèpesek èltetni. Remèlem, a sajtótájèkoztatón bejelenti a soroksári diktátor hogy lemondanak, mindenkit kibasznak a picsába, de hagytak tíz labdát meg harminc nèv nèlküli mezt az öltözőben hogy legyen mivel nekifutni a BLASZ IV-nek.

Nevetsèges az egèsz.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.15. 22:58
Szerző: Vénaszkenner
Hajdú B. legalább megtette a magáét, rajta nem múlott semmi; ismét a hisztéria határán szurkolt a Kubatov-csapatnak. Nevetséges kezd lenni ez az ember. Rendesen ront a nimbuszán.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.15. 22:59
Szerző: alehndr
Nem semmi formahanyatlás, Hüsing a BL-ben ezt kapura tette volna, most meg lyukat rúg...

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.15. 23:24
Szerző: Adamek
alakul

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.15. 23:50
Szerző: just
Bravó!! Ristevski sárgáját sajnálom,a boxos 5. sárgája majdnem öröm kategória. Nem ide való,lassú, körülményes.Moha kapufája gólt érdemelt volna. Az első félidő egyértelműen a fradié volt,bár kis szerencsével Gaál kapufája beeshetett volna. Összességében ez a 3 pont nagyon fontos volt. Így tovább!

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 00:04
Szerző: nyúl
Még mindig meg tud lepni, hogy Csukicsot becserélik egy rangadón.
Ezzel a motivációs szinttel a Budafok ellen is meleg lehet a pite.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 00:08
Szerző: Ferencváros // Man Utd
3 meccsen egy pont egy ilyen csapat ellen, otthon 0. Nincs miről beszélni, komolytalan az egész.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 00:11
Szerző: Wegry
mindezt 4 milliárdból, kibaszott drága sírásók ezek a kubatovék. ráadásul mi fizetjük.

remélem a budafoktól is kikapunk.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 00:18
Szerző: Vénaszkenner
Ferencváros // Man Utd írta:3 meccsen egy pont egy ilyen csapat ellen, otthon 0. Nincs miről beszélni, komolytalan az egész.

Te milyen fradista vagy? Most kellene a csapat mögé állni. Engem csak a csapat érdekel. Majd a kupát menyerjük! Mi vagyunk a Ferencváros! 13. Böde Pápa, lőj gólt!

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 02:15
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Hüsing egy ajándék gól és egy elbaszott ziccer a végén, ismét :)
De Nalepának is sok esze van, sárgával így odacsúszni, tök egyértelmű volt, hogy a lila kurva köszöni szépen és átesik rajta egy pirosért. Elképesztő, hogy fejben mennyire huzatosak néha ezek az arcok.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 06:16
Szerző: adrenalin69
Ferencváros // Man Utd írta:Hüsing egy ajándék gól és egy elbaszott ziccer a végén, ismét :)
De Nalepának is sok esze van, sárgával így odacsúszni, tök egyértelmű volt, hogy a lila kurva köszöni szépen és átesik rajta egy pirosért. Elképesztő, hogy fejben mennyire huzatosak néha ezek az arcok.

Na erről beszélek te buzi! Sírsz és fóbiázol, mert meg mertem jegyezni, hogy inkább a belga fasz, mint a ződek sorsára jutni és már ott is voltál, hogy mindig fradizok! Na ennyit a fóbiáról és a kétszínűségről, aztán jöhet a regi papa a szokásos 50 oldalas semmitmondó szarságával, hogy mennyire tapló is tudna lenni meg a kétszínűek királya a pöttyös labdájával! Attól te még egy kis sírós pöcs vagy!

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 08:42
Szerző: _carlos_
matematikailag már nem eshetnek ki, ugye? :)

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:01
Szerző: just
Ferencváros // Man Utd írta:3 meccsen egy pont egy ilyen csapat ellen, otthon 0. Nincs miről beszélni, komolytalan az egész.

Az a "pont egy ilyen csapat" pont benneteket minősít :P és az a "pont egy ilyen csapat" ugyanezt az eredményt hozta a másik állami gondozott ellen. És ne feledd, nálunk szinte gyerekek játszanak,és eredményesen. És nem ágyon sztárolt, zsoldosok. Talán kicsit magadba,magatokba kellene szállni, mielőtt az "ilyen" csapatokat minősíted. :P

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:31
Szerző: Mrs.Dolcetti
Gratula a Vasasnak! Jövő héten nagy rangadót vívunk!

Dolly újabb kifogása vicces volt,Mintha nem ő rakta volna össze ezt a csapatot.Mintha egy mini költségvetésű csapatnál dolgozna ahol kényszerből igazolnak kevésbé jó játékosokat.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:33
Szerző: BlancoAgilon38
Igazi alaki toprongy ez a Fradi.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:36
Szerző: MindigÚjpest
Úgy látom a ződek már megint túlzásba viszik a sírást blasz IV. meg ilyenek. :D

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:44
Szerző: Savaria1919
Radót megérte nem kölcsönadni.

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:45
Szerző: PTi
just írta:
Ferencváros // Man Utd írta:3 meccsen egy pont egy ilyen csapat ellen, otthon 0. Nincs miről beszélni, komolytalan az egész.

Az a "pont egy ilyen csapat" pont benneteket minősít :P és az a "pont egy ilyen csapat" ugyanezt az eredményt hozta a másik állami gondozott ellen. És ne feledd, nálunk szinte gyerekek játszanak,és eredményesen. És nem ágyon sztárolt, zsoldosok. Talán kicsit magadba,magatokba kellene szállni, mielőtt az "ilyen" csapatokat minősíted. :P

Kis segítség. A "3 meccsen egy pont" tartozik egybe. A többi jó..

Re: 12-ből 1: Kieséshez jó lenne ez a Fradi

Elküldve: 2017.04.16. 10:53
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:Radót megérte nem kölcsönadni.

így erősítünk titeket