Oldal: 1 / 1

Újabb bravúr: A Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC

Elküldve: 2017.04.15. 16:29
Szerző: nb1.hu12
Trencsén - Ezúttal Trencsénben nyert László Csaba csapata.

Újabb bravúr: A Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC


Két hónap után ismét idegenben lépett pályára a DAC, a dunaszerdahelyiek a trencséni AS otthonában akarták folytatni a november 6 óta veretlenségi sorozatukat. Érdekesség, hogy ez a sorozat éppen a bajnoki címvédő házigazdák ellen kezdődött a DAC Aréna avató meccsén.



 



A Slovan elleni fantasztikus győzelem biztosan feldobta László Csaba tanítványait, akik annak ellenére, hogy eddigi kilenc fellépésükön egyetlen pontot sem szereztek Trencsénben, hamar megszerezték a vezetést: Pacinda lépett ki a védők közül és a hosszú alsóba helyezte a labdát (0-1).



 



A hazaiak egyébként műfüves pályán játszák a bajnokijaikat, mindez azonban nem zavarta meg a sárga-kék labdarúgókat, akik hősiesen állták a hazai rohamokat, miközben amikor kellett a szerencse is melléjük szegődött. Az 56. percben pédául Beridze tört be a tizenhatoson belülre, mögötte teljesen üresen érkezett a csapattársa, ő azonban középre lőtt, Davis azonban óriási gólhelyzetben mentett előle, és ugyenezt tette Adekunle kilépésekor is a 74. minutumban.



 



László Csaba cserélt, Vida Krisztopher helyére Michalik állt be, és ha nehezen is, de sikerült megtartani az egygólos előnyt. Győzelmével a DAC fellépett a hatodik helyre, 31 ponttal a 6., a Trencsén 35 egységgel a negyedik.



 



Trencséni AS – Dunaszerdahelyi AC 0-1 (0-1)



Gólszerző: Pacinda (14.)



 



AS Trenn: Semrinec – Skovajsa, Klescík, Lawrence, R.Klooster (Mance, 75.) – Zubairu – Paur, Ubbink – Kvocera (Adekunle, 62.), Janga, Beridze. 



 



FC DAC 1904: Slávik – Davis, Huk, Zivkovic, Satka – Ljubicic, Lupták, K. Vida (Michalik, 77.), Aluku, Pacinda (Brasen, 61.) – Sarr (Pambou, 84.). 



Sárga lap: Lawrebce (36), Paur (64.) ill. Zivkovic (16.), Sarr (76.), Pambou (89.)


Re: Újabb bravúr: A Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC

Elküldve: 2017.04.15. 16:39
Szerző: RC
Így tovább!

Re: Újabb bravúr: A Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC

Elküldve: 2017.04.15. 17:46
Szerző: Space
Gratula!

Re: Újabb bravúr: A Slovan után a bajnokot is legyőzte a DAC

Elküldve: 2017.04.15. 17:50
Szerző: BlancoAgilon38
Garat hullámlok.