Oldal: 1 / 1

Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 10:06
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A biztonságos pirotechnika használatával is egyetért.

Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”


A Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy az UEFA és a FIFA tiltásait be kell tartani, de nem kell túlmenni azokon. Azt is mondta továbbá, hogy a szurkolókkal abszolút lehet együtt dolgozni.



 



„Csányi elnök úr egy tévedésben van az UEFA és a FIFA szabályaival kapcsolatban. Az UEFA és a FIFA ugyanazt tiltja, amit Csányi úr és én is. A rasszizmust, a homofóbiát, az antiszemitizmust, a cigányellenes megnyilvánulásokat, a xenofóbiát, a huhogást, ezt tiltja, én is tiltom, nagyon keményen, nagyon kemény ütközetet vívtunk. Az UEFA és a FIFA nem tiltja a ’hülye bírózást’, tehát az egy abszolút tévedés az MLSZ részéről, hogy ezt próbálják rátolni a FIFA-ra és az UEFA-ra, de ehhez semmi közük, nyugodtan lehetne ’hülye bírózni’. Én ötven éve bíráskodom, én nem szeretem, ha ’hülye bíróznak’, csak mondom, hogy az operában az ember egyféleképpen viselkedik, a mérkőzéseken máshogy. Azt gondolni, hogy az összes európai stadionban mehet az úgynevezett durva beszéd, de Magyarországon ezt megtiltják, mert a magyar nézők, a magyar szurkolók annyival civilizáltabbak, mint minden más európai szurkoló, erre én nem vagyok vevő. Azt gondolom, ha Csányi elnök úr ezt átgondolja, arra a következtetésre jutna, hogy természetesen a tiltott dolgokat tiltani kell, de ezt a csúnya beszédet, durva beszédet, ezt talán el kellene engedni” – fogalmazott George F. Hemingway a Sport TV Mai helyzet című műsorában azzal kapcsolatban, az MLSZ milyen szabályaival nem ért egyet.



 




Ezért késte le a Honvéd csodacselt bemutató kapusa a 2. félidőt - NB1.hu



Ezért késte le Gróf Dávid a második félidőt




„A pirotechnika elleni MLSZ-szabályozást én megértem, én nem arra utaltam, hogy ez butaság, hanem azt próbáltam mondani, hogy ha lehetne olyan pirotechnikai eszközöket találni, amelyek nem veszélyesek, akkor azokat át kellene gondolni. Természetesen senki sem akar tragédiát, senki sem akar olyan pirotechnikai eszközöket használni, amelyek veszélyesek lehetnek a szurkolókra. Én itt Csányi elnök úrral vagyok annyiban, hogy van egy tiltás, azt akceptálni kell, de meg kellene nézni, hogy nem lehetne-e valahogy ezeket az eszközöket nem tiltott módon behozni a stadionba, vagy legalábbis a mérkőzés előtt, ahogyan a szurkolók csinálták a Ferencváros elleni mérkőzésen” – mondta a klubvezető a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatban.



 



Arra a kérdésre is felelt, hogy azt a hangulatot vissza lehet-e hozni rendszeresen a stadionba, amilyen a Ferencváros ellen is volt: „Abszolút. Minden mérkőzésen lehetne ezt hozni, és a szurkolók partnerek ebben. Képzeljék el, most amikor Mezőkövesden játszottunk, bár az eredmény nem volt jó, a szurkolás csodálatos volt, a mieink nagyon jól szurkoltak. A diósgyőri szurkolók elkezdtek kiabálni egy nagyon csúnya rigmust, ami az én véleményem szerint nem azért rossz, mert csúnya, hanem azért, mert egy kisebbséget emleget, amit én nem tartok jónak. És a mi szurkolóink elkezdték éltetni a Honvédot, és egyáltalán nem válaszoltak erre a mocsokra. Én azt gondolom, igenis lehet, a szurkolók partnerek. Ha megbeszéljük velük, hogy kérem szépen, ezeket a dolgokat ne csináljuk, de hagyjuk a többit, élvezzék, hát azért jönnek oda. A szurkolók nem csak a mérkőzésért jönnek, sőt, vannak, akik elsősorban nem a mérkőzésért jönnek, hanem a hangulatért. Meg kell nekik engedni, egy bizonyos laufot kell nekik adni. És én azt gondolom, ha partnerek vagyunk ebben, akkor a szurkolókkal abszolút lehet együtt dolgozni.”


Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 10:25
Szerző: Mrs.Dolcetti
Na a végén még Hemi lesz a legnormálisabb klubvezető.

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 10:43
Szerző: Fehervaralé
4-5 éve ő volt a legboldogabb,hogy aki akár csúnyán néz vagy pirózik agyonveretheti az isteni biztonsági főnökével Tóth Csabikával.
Most meg engedné?

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 11:28
Szerző: Vénaszkenner
Mrs.Dolcetti írta:Na a végén még Hemi lesz a legnormálisabb klubvezető.

Már az. Nagyon szimpatikus ember. Rengeteget tett a magyar labdarúgásért és Magyarországért, igazi filantróp.

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 11:56
Szerző: Cselszky
Vénaszkenner írta:
Mrs.Dolcetti írta:Na a végén még Hemi lesz a legnormálisabb klubvezető.

Már az. Nagyon szimpatikus ember. Rengeteget tett a magyar labdarúgásért és Magyarországért, igazi filantróp.

Hiteles vezető.

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 12:39
Szerző: Vénaszkenner
Cselszky írta:
Vénaszkenner írta:
Mrs.Dolcetti írta:Na a végén még Hemi lesz a legnormálisabb klubvezető.

Már az. Nagyon szimpatikus ember. Rengeteget tett a magyar labdarúgásért és Magyarországért, igazi filantróp.

Hiteles vezető.

Vezető nagy V-vel. Nem mondom hogy az MLSZ-elnökségre pályázik, hiszen elképzelhetetlennek tartom hogy a mostanában tőle, Deutschtól és Kubatovtól jövő Csányi elleni odaszúrások össze vannak hangolva. De ha mégis valamilyen oknál fogva felajánlanák Hemingwaynek a posztot, és szerényen elfogadná, egészen biztosan jobban meg lennének becsülve a játékosok, a klubok és a szurkolók is. Ez persze csak fikció, feltételezés, mert ilyen összeesküvés nem létezik.

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 12:40
Szerző: Maradonapoli
De hüje Heminvéjezni is! :) Úgy korrekt! :)

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 12:43
Szerző: BlancoAgilon38
Maradonapoli írta:De hüje Heminvéjezni is! :) Úgy korrekt! :)

:D :D

Re: Hemingway: nyugodtan lehessen „hülye bírózni”

Elküldve: 2017.04.14. 19:40
Szerző: P22
Fehervaralé írta:4-5 éve ő volt a legboldogabb,hogy aki akár csúnyán néz vagy pirózik agyonveretheti az isteni biztonsági főnökével Tóth Csabikával.
Most meg engedné?


György már végigment ezen az úton, és látja, hogy sehová nem vezet. A szurkolókkal nem lehet háborúzni, hiszen ez a showbiznissz végülis értük van. Ha 1-2 nezer ember nézi a meccseket, akkor ezzel beárazzuk a magyar bajnokságot. Nem jön komoly focista, edző, szponzor a kongó stadionokba. De tovább megyek. Ha eljön egy játékosmegyfigyelő és 1089 néző előtt temetői hangulatban néz meg egy fiatal tehetéget, vagy 10000 tomboló néző előtt, szerintem teljesen más került be a noteszába. Ez a "zero tolerancia" kimondottan árt az üzletnek.