Oldal: 1 / 3

Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 14:21
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Természetesen a szurkolói helyzetről is faggatták.

Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Mint azt a Facebook-oldalunk élő videóközvetítéséből kiderült, sajtótájékoztatót tartott ma a Ferencváros Kubatov Gábor elnök és Orosz Pál vezérigazgató részvételével.

Legfontosabb témakörök

Lipcsei Péter: Kubatov Gábor kijelentette, a második csapat edzőjével van egy megállapodása, amely szerint Lipcsei addig dolgozhat a Ferencvárosnál, ameddig ő a klub elnöke. Mint mondta remek kapcsolatban vannak egymással.

nb1.hu

Kubatov Gábor és Orosz Pál sajtótájékoztatója

Gera Zoltán: Az nb1.hu kérdésére válaszolva Kubatov Gábor elmondta (rákérdeztünk, hogy mi lesz a sorsa az ikonnak, akinek a nyáron lejár a szerződése – a szerk), nemrég volt jó hangulatú megbeszélése Gerával, a középpályás jelezte, egy évet még futballozna. Kubatov mosolyogva kijelentette, reméli, hogy ezt a Ferencvárosban akarja majd megtenni. Az elnök elmondta még, ha Gera edzőként vagy más pozícióban utána is a Fradiban szeretne maradni, akkor ennek semmi akadálya. 

Simon Tibor: április 23-án lesz 15 éve, hogy meghalt a fanatikusok talán legnagyobb kedvence. Kubatov az nb1.hu kérdésére válaszolva elmondta, nagyon jóban volt Simivel, családjaik is összejártak. Mint jelezte, mindig a szurkolók emlékeznek meg a legendáról, reméli ez most is így lesz, azon a rendezvényen meg ott lesz, mint minden évben. Mi tesszük hozzá, az FTC mindig megemlékezik a legendáiról, de érthető okokból erről egyelőre nem árultak el részleteket.

Szurkolók: Kubatov elmondta, sajnálja, hogy kiszivárgott, hogy nemrég volt egyeztetésük. Nem árul el részleteket, mert ebben állapodott meg a drukkerekkel, de remélni, lesz megállapodás, de ehhez mindkét félnek még sokat kell tennie, lehet, egy-két év, míg létrejön.

nb1.hu

Kubatov Gábor és Orosz Pál

További részletek hamarosan!

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 22:15
Szerző: Xabi
Van bőr a képeden, hogy Simon Tibit a szádra veszed? Mit szólna Simi, ha látná a Klub hagyományai elleni ámokfutásodat, Te patkány? Takarodjatok, Palival együtt.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 22:19
Szerző: BlancoAgilon38
Xabi írta:Van bőr a képeden, hogy Simon Tibit a szádra veszed? Mit szólna Simi, ha látná a Klub hagyományai elleni ámokfutásodat, Te patkány? Takarodjatok, Palival együtt.

Simont is a helyére kellene kéne már tenni a szentek polcán. Elnézést érte, de szentként kezelitek, holott nem annyira kellene.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 22:29
Szerző: Xabi
BlancoAgilon38 írta:
Xabi írta:Van bőr a képeden, hogy Simon Tibit a szádra veszed? Mit szólna Simi, ha látná a Klub hagyományai elleni ámokfutásodat, Te patkány? Takarodjatok, Palival együtt.

Simont is a helyére kellene kéne már tenni a szentek polcán. Elnézést érte, de szentként kezelitek, holott nem annyira kellene.

Nem volt szent, ezt senki nem állítja. Viszont a klubért és a szurkolókért tűzbe ment.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 22:38
Szerző: BlancoAgilon38
Xabi írta:

Okés, be is fejezem.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 22:49
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:
Xabi írta:Van bőr a képeden, hogy Simon Tibit a szádra veszed? Mit szólna Simi, ha látná a Klub hagyományai elleni ámokfutásodat, Te patkány? Takarodjatok, Palival együtt.

Simont is a helyére kellene kéne már tenni a szentek polcán. Elnézést érte, de szentként kezelitek, holott nem annyira kellene.

kevered Simon Templarral, ő volt a Szent

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 22:58
Szerző: Vénaszkenner
Xabi írta:Van bőr a képeden, hogy Simon Tibit a szádra veszed? Mit szólna Simi, ha látná a Klub hagyományai elleni ámokfutásodat, Te patkány? Takarodjatok, Palival együtt.

A Groupamába kijáróknak úgyis Csukics a megtestesített Fradiszív. Simon még nem a modern Ferencvárosban játszott. Az ő idejében rettegtek a családok, huligánok jártak az öltözőben és kocka volt a labda.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.13. 23:09
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Na, már megint megy az egyezkedés a háttérben (?)

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 07:25
Szerző: adrenalin69
Ferencváros // Man Utd írta:Na, már megint megy az egyezkedés a háttérben (?)

Ebből is kihagytak? lol

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 08:03
Szerző: Reginald McFreez
adrenalin69 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Na, már megint megy az egyezkedés a háttérben (?)

Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 08:32
Szerző: Vénaszkenner
Reginald McFreez írta:
adrenalin69 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Na, már megint megy az egyezkedés a háttérben (?)

Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Te meg a sarokról bámuló, pelenkáját összeszaró de mégis okoskodó autista kisfiú lennél.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 08:35
Szerző: BlancoAgilon38
Vénaszkenner írta:
Reginald McFreez írta:
adrenalin69 írta:Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Te meg a sarokról bámuló, pelenkáját összeszaró de mégis okoskodó autista kisfiú lennél.

Egy autista nem okoskodik.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 08:47
Szerző: Sub Pop
Ha meg majd esetleg nem kell már Lipcsei a Fradinak, akkor mehet a Vasasba, hiszen egyébként is Vasas drukkerként került a Fradihoz.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 10:08
Szerző: Reginald McFreez
Vénaszkenner írta:
Reginald McFreez írta:
adrenalin69 írta:Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Te meg a sarokról bámuló, pelenkáját összeszaró de mégis okoskodó autista kisfiú lennél.

Te meg a magányosan homokozó kisfiú, aki szívesen barátkozna a kis összeszart pelenkájú autistával, de mivel ő nem akar veled, ezért jól megvered... :)

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 11:21
Szerző: Maradonapoli
Néger Emerson már smafu?!

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 12:22
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Reginald McFreez írta:
adrenalin69 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Na, már megint megy az egyezkedés a háttérben (?)

Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Az a fajta, akinek ha a képébe üvöltenék se venné észre, hogy feleslegesen pörög, mert nagy ívben le van szarva :)

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 14:03
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:Néger Emerson már smafu?!

természetsen Néger Emerson elvtársat akarták másodikként meggyilkolni, rögtön a betegfejű bolgár után

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 15:05
Szerző: adrenalin69
Reginald McFreez írta:
adrenalin69 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Na, már megint megy az egyezkedés a háttérben (?)

Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Te meg aki mindenbe beleszól, hogy végre vegye már őt is észre valaki! Otthon le se szarnak? Itt kompenzálsz?

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 15:07
Szerző: BlancoAgilon38
adrenalin69 írta:
Reginald McFreez írta:
adrenalin69 írta:Ebből is kihagytak? lol

Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Te meg aki mindenbe beleszól, hogy végre vegye már őt is észre valaki! Otthon le se szarnak? Itt kompenzálsz?

:D Lehet. De szerintem igaza van.

Re: Kubatov Simon Tiborról, Lipcseiről és Geráról is beszélt

Elküldve: 2017.04.14. 15:13
Szerző: adrenalin69
BlancoAgilon38 írta:
adrenalin69 írta:
Reginald McFreez írta:Ha ovi lenne, ő kislány, te meg kisfiú, akkor tuti a haját rángatnád...

Te meg aki mindenbe beleszól, hogy végre vegye már őt is észre valaki! Otthon le se szarnak? Itt kompenzálsz?

:D Lehet. De szerintem igaza van.

Rólad dettó ezt gondolom! Már megbocsáss Tibikém, de
1. Kit érdekel, hogy mi van szerinted?
2.Valami késztetést érzel, hogy a véleményed velem közöld?
3. Valami megbízást teljesítesz?