Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.12. 19:57

Paks – remek gólokkal bizonyította a Paks, támadni is tud.

Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit


A Vasas és a Honvéd tegnapi veresége után adott volt a lehetőség a Ferencváros előtt, hogy minimum a két fővárosi riválisához közelebb kerüljön a tabellán. Ám tudott dolog volt, mivel minden ellenfél elmondta már, a Paks ellen senki sem, így a Fradi sem mehet(ett) biztosra, hiszen a tolnaiak annyira masszívak és szervezettek, hogy mindig, mindenhol, mindenkire veszélyesek.


 


És ezt most is bebizonyították.


 


Bár Hajnal szabadrúgása után az FTC megszerezhette volna a vezetést a találkozó elején, innentől kezdve a nagyon fegyelmezetten védekező játékát láthattuk a Paksnak. Annak a Paksnak, amelyik egyetlen csapatként még egyszer sem kapott ki a tavasszal.


 


De ma a tolnaiaktól azt is láthattuk, hogy eredményes és látványos támadójátékra is képesek. A 30. percben László 24 méteres bombájával szerezték meg a vezetést, majd két perccel a szünet előtt, azaz lélektanilag a legjobb pillanatban, Haraszti szintén remek lövése után kettőre növelték az előnyüket.


 


Fordulás után hatalmas volt a taktikai és a fizikai küzdelem, de Hajdú a 77. percben végleg eldöntötte a mérkőzést. Böde a végén még szépített, de a Paks megérdemelt győzelméhez nem férhetett kétség.


 


A Fradi gödörben van, a Paks tovább szárnyal


 

Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: just » 2017.04.12. 20:10

"A Fradi gödörben van, a Paks tovább szárnyal"-nade egész szezonban? :O
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80558
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.04.12. 20:22

gratula a Paksnak, jól tolják idén

egy minden rendben közleményt azért kiadhatna elnőkúr
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
P22
Tartalék
Hozzászólások: 1760
Csatlakozott: 2008.03.18. 19:43
Tartózkodási hely: VÖRÖSVÁR

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: P22 » 2017.04.12. 20:37

Adamek írta:gratula a Paksnak, jól tolják idén

egy minden rendben közleményt azért kiadhatna elnőkúr


Most nem ér rá, éppen Rossival tárgyal...
Lassú, de pontatlan!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: RC » 2017.04.12. 20:38

Adamek írta:gratula a Paksnak, jól tolják idén

egy minden rendben közleményt azért kiadhatna elnőkúr

"Nem lehet minden évben bajnokságot nyerni..."
"Sokan pályáznak a bajnoki címre, ez is az nb1 erejét mutatja..."
"Ez a szezon, úgy néz ki, rámegy a csapatépítésre, túl sok játékos érkezett tavaly nyáron és most télen"
"Ha összeadnánk, hányszor hibáztak a játékvezetők a meccseinken, az + 10 pontot jelentene"


A parasztvakítás tárháza kiüríthetetlen.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.04.12. 20:50

Az egész bajnokság nem ér egy forintot se, és mi idén tökéletesen visszasimultunk ebbe a szarba, ilyen háttérrel.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80558
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.04.12. 20:52

RC írta:
Adamek írta:gratula a Paksnak, jól tolják idén

egy minden rendben közleményt azért kiadhatna elnőkúr

"Nem lehet minden évben bajnokságot nyerni..."
"Sokan pályáznak a bajnoki címre, ez is az nb1 erejét mutatja..."
"Ez a szezon, úgy néz ki, rámegy a csapatépítésre, túl sok játékos érkezett tavaly nyáron és most télen"
"Ha összeadnánk, hányszor hibáztak a játékvezetők a meccseinken, az + 10 pontot jelentene"


A parasztvakítás tárháza kiüríthetetlen.

te valahol nagyon eltévedtél, nincs semmi kifogás
minden rendben van, haladunk a kijelölt úton a terv szerint
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
banok
Aranylabdás
Hozzászólások: 29739
Csatlakozott: 2005.03.20. 03:08
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: banok » 2017.04.12. 20:55

agecibemár

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18163
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.04.12. 21:13

Tavasszal eddig több pontot szereztünk, mint a Fradi. Mondjuk mi nem a Bundesligából meg az oroszoktól igazoltunk, hanem a másodosztályból, meg az NB1 kiesőhely közeli csapataiból.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43257
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.04.12. 22:42

szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

BlancoAgilon38

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.13. 08:01

SuperDepor írta:szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott

Megint mindenki hibás, aki levegőt vett?

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.04.13. 08:08

BlancoAgilon38 írta:
SuperDepor írta:szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott

Megint mindenki hibás, aki levegőt vett?

Ellenkezőleg, ezt mondta:
"Gratulálok a Paksnak a megérdemelt győzelméhez. Nem szeretnék sok mindent mondani, mert reggelig itt ülhetnék. Szörnyű volt a játék, hiányzott a szív, egy halott csapat volt a pályán. Élettelen fellépés volt, jelenleg ezt a futballt tudjuk játszani. Az első 25 percben érzésre 70-80 százalékban birtokoltuk a labdát, de nem volt semmi váratlan húzás, semmi egy egy elleni csel. Ez a csapat nem érdemli meg, hogy a bajnoki címért játsszon. Természetesen becsületesen végigjátsszuk a szezont, a kupában ott vagyunk az elődöntőben. Van néhány játékos, akire mindig lehet számítani, másokra viszont kevésbé."

És ebből látszik, hogy jó eséllyel lefőtt a kávé neki.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

BlancoAgilon38

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.13. 08:14

Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:
SuperDepor írta:szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott

Megint mindenki hibás, aki levegőt vett?

Ellenkezőleg, ezt mondta:
"Gratulálok a Paksnak a megérdemelt győzelméhez. Nem szeretnék sok mindent mondani, mert reggelig itt ülhetnék. Szörnyű volt a játék, hiányzott a szív, egy halott csapat volt a pályán. Élettelen fellépés volt, jelenleg ezt a futballt tudjuk játszani. Az első 25 percben érzésre 70-80 százalékban birtokoltuk a labdát, de nem volt semmi váratlan húzás, semmi egy egy elleni csel. Ez a csapat nem érdemli meg, hogy a bajnoki címért játsszon. Természetesen becsületesen végigjátsszuk a szezont, a kupában ott vagyunk az elődöntőben. Van néhány játékos, akire mindig lehet számítani, másokra viszont kevésbé."

És ebből látszik, hogy jó eséllyel lefőtt a kávé neki.

Puff. Köszi szépen. Látszik, hogy nem elég a pénz. Már úgy értem, önmagában kevés a mani. Szörnyű, hogy egyetlen csapatunk sincs, amelyikre azt lehetne mondani: hátha. Az utolsó a Sousa-féle Videoton volt. Magyar klubfutball, irány a temető. Vagy a feltámadás. Vagy tudja a tök, de ez a szar posvány, ami itthon van...
Sok szurkolóval néztem egy kocsmában az Újpest Vasas elleni meccsét, ott is a fejüket fogták a legtöbben, olyan technikai hibák voltak, ami járásban elmegy, de első osztályban...

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43257
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.04.13. 08:14

BlancoAgilon38 írta:
SuperDepor írta:szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott

Megint mindenki hibás, aki levegőt vett?

a produkciójára gondoltam
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

BlancoAgilon38

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.13. 08:18

SuperDepor írta:
BlancoAgilon38 írta:
SuperDepor írta:szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott

Megint mindenki hibás, aki levegőt vett?

a produkciójára gondoltam

Igen, alább már tisztáztuk, meg is fogalmaztam, hogy milyen jó lesz, mikor egy albán harmadosztályú bajnok alázza a magyart. Fasza az irány.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.04.13. 08:23

Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:
SuperDepor írta:szerintem ez a Doll nem is német, hanem valami kivándorolt magyar csak nevet változtatott

Megint mindenki hibás, aki levegőt vett?

Ellenkezőleg, ezt mondta:
"Gratulálok a Paksnak a megérdemelt győzelméhez. Nem szeretnék sok mindent mondani, mert reggelig itt ülhetnék. Szörnyű volt a játék, hiányzott a szív, egy halott csapat volt a pályán. Élettelen fellépés volt, jelenleg ezt a futballt tudjuk játszani. Az első 25 percben érzésre 70-80 százalékban birtokoltuk a labdát, de nem volt semmi váratlan húzás, semmi egy egy elleni csel. Ez a csapat nem érdemli meg, hogy a bajnoki címért játsszon. Természetesen becsületesen végigjátsszuk a szezont, a kupában ott vagyunk az elődöntőben. Van néhány játékos, akire mindig lehet számítani, másokra viszont kevésbé."

És ebből látszik, hogy jó eséllyel lefőtt a kávé neki.

Halott ember ritkán táncol című filmet láthattuk! :)
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.04.13. 08:31

Ez szép volt Paks,de hétvégén ideje megszerezni az első vereséget!
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

BlancoAgilon38

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.13. 08:34

Mrs.Dolcetti írta:Ez szép volt Paks,de hétvégén ideje megszerezni az első vereséget!

A kis számító... :)

Avatar
capitano79
BL-menõ
Hozzászólások: 7311
Csatlakozott: 2008.07.03. 10:21
Tartózkodási hely: Csodálatos Kispest

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: capitano79 » 2017.04.13. 08:43

Ferencváros // Man Utd írta:Az egész bajnokság nem ér egy forintot se, és mi idén tökéletesen visszasimultunk ebbe a szarba, ilyen háttérrel.

Továbbra is vicc vagy!
Hagyományokhoz méltó Kispestet! 1909 2013.02.01.
Puskás! Kispest! Hungary!

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Az egyetlen tavaszi veretlen elintézte a Fradit

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.04.13. 08:57

Klubszimpátiától függetlenül szeretném jókivánságaimat kifejezni a fradinak a bajnokság hátralévő részére...Biztatásként!!!....Csak így tovább!!!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 25 vendég