Priskin akár a DAC-ban is játszana

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.07. 08:53

Pozsony – A szlovák nacionalizmus kirakatcsatában focizik, de soha nem lenne szlovák válogatott.

Priskin akár a DAC-ban is játszana


A szombati DAC – Slovan meccs nem mindennapi “csemegének” ígérkezik, és nem vár könnyű feladat a magyar válogatott csatárára, Priskin Tamásra sem. A komáromi születésű csatár az ősi rivális egyik leggólerősebb játékosa, így annak ellenére, hogy válogatottbeli szereplései alkalmával minden felvidéki magyar nagyon büszke rá, most egy lesz az ellenfelek közül, aki nem sok jóra számíthat a dunaszerdahelyi közönségtől. A napokban a korkep.sk-nak nyilatkozott a mérkőzés kapcsán, ebből az interjúból idézünk néhány részeletet.



Legutóbb, akkor még, mint a Slovan friss igazolását n nagyon megtalálták Önt a szurkolók Dunaszerdahelyen. Most mire számít?



 



Hát, az már nagyon régen volt. Azóta több mérkőzésünk is volt egymás ellen, de ugyanúgy végzem tovább a dolgomat, ahogy eddig. Bízom benne, hogy nem lesznek hasonló esetek. Ha igen, akkor sajnálom, de én a dolgomat végzem.



 



Dunaszerdahelyen komoly építkezés zajlik. Épül a stadion, a DAC pálya szinte az egyedüli olyan kulissza úgy a szlovák, mint a magyar bajnokságban, ahol igazi focihangulat uralkodik. László Csaba a Körképnek adott interjújában el is mondta, hogy igazi karakteres csapatot szeretne felépíteni, magyar gyökerekkel. Nem érdekelne Önt egy ilyen kihívás? Ha jönne a telefonhívás, csomagolna?



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/dac--slovan-elott-18-tonnas-monstrum-a-futballhuliganok-ellen---foto">DAC - Slovan előtt: 18 tonnás monstrum a futballhuligánok ellen - fotó! - NB1.hu</a></h4><p>DAC - Slovan előtt: 18 tonnás monstrum a futballhuligánok ellen - fotó!</p></blockquote>


 



<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>


 



Hát, ha jönne a telefonhívás, és megfelelő lenne számomra, nagyon szívesen, persze. Miért ne. Tényleg gyönyörű a stadion, nagyon örülök, hogy épül. Úgy érzem, hogy a helyi emberek ezt megérdemelték. Látni, hogy stabil a háttér, jó kezekben van a klub is. Sok sikert kívánok nekik a jövőben, hogy egy olyan csapatot sikerüljön felépíteni, amely tényleg ott lehet majd az élmezőnyben.



 



Ön Győrben él, a magyar válogatott keret tagja, kettős állampolgár, a magyart ugye még akkor vette fel, amikor lehetett. Ugyanakkor a kirakatcsapatban, a Slovanban focizik, a szlovák nacionalizmus egyik fellegvárában. Emlékszünk sokan, én is ott voltam a Slovan-Fradi meccsen ’92-ben a szurkolóverésnél. 2008-ban is volt egy komoly összecsapás, szegény Lengyel Krisztiánt a pályán kellett újra éleszteni. Hogyan éli meg Ön mindezt?



 



Én inkább magyarnak mondom magam, nagyon régóta Magyarországon élek. A szüleimmel gyerekkorom óta magyarul beszélünk, magyar gyerek vagyok. Az, hogy a Slovanban futballozok, egy lehetőség volt számomra. A Győr után egy olyan csapatba akartam kerülni, ahol a bajnokságért, akár a kupáért játszhatunk. Természetesen az sem volt hátrány, hogy közel vagyok a családomhoz.



 



Előrébb tartana, ha a szlovák válogatottban szerepelne?



 



Erre nem is gondoltam. Megmondom őszintén, meg sem fordult a fejemben, hogy szlovák válogatott legyek. Gyerekkoromban is azt szerettük volna, én is meg a családom is, hogy magyar válogatott legyek, és, hála istennek ez megadatott.



 



Stadionok, beléptetési rendszer, szurkolási kultúra, foci állami támogatása… Hogy látja a szlovák és a magyar bajnokság közti különbségeket a körülmények és a háttér szempontjából?



 



Ebből a szempontból szerintem a magyarországi futball előrébb tart, mint a szlovák. Ha megnézzük a stadionokat és a körülményeket, meg tényleg azokat a juttatásokat, amiket a klubok kapnak a szövetségtől, akkor nagyon jó irányba megy a magyar foci. Mondhatjuk, hogy az összes NB 1-es csapatnak kiváló standionja van, vagy kiváló stadionja lesz. Szlovákiában azért ezt még nem tudjuk elmondani. Jelen pillanatban a Nagyszombatnak, a DAC-nak, Zsolnának úgymond szép stadionja van, reméljük, hogy jövőre majd a Slovannak is. De vannak olyan helyek, ahol régi stadionok vannak, és tényleg ráférne egy kis felfrissülés akár a pályára, akár a lelátóra.



 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/eloben-kozvetiti-az-m4-a-dac--slovan-derbit">Élőben közvetíti az M4 a DAC - Slovan derbit - NB1.hu</a></h4><p>Élőben közvetíti az M4 a DAC - Slovan derbit</p></blockquote>


<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>


 


A DAC-cal kezdtük, fejezzük is be a DAC-cal. Szeretne esetleg üzenni valamit a szurkolóknak?


 



Az a legfontosabb, hogy szeressék a csapatukat és biztassák úgy, mint eddig tették. Azt ugyan nem tudom megígérni, hogy nem fogok gólt rúgni, mert a munkámat végzem, és ha oda kerülök, akkor azon leszek, hogy sikerüljön a kapuba találni, de a múltban is bizonyítottam, hogy amikor sikerült gólt rúgnom, akkor sem örültem, mert tisztelem és tiszteletben tartom az ottani embereket és szurkolókat. Le a kalappal, hogy minden hétvégén megtöltik a stadiont és olyan hangulatot varázsolnak minden hétvégén, ami a játékosnak az álma.


Avatar
nick2005
Sztár
Hozzászólások: 4556
Csatlakozott: 2006.05.16. 16:28

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: nick2005 » 2017.04.07. 19:10

Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.
########################
HAJRÁ HALI!

raab
Sztár
Hozzászólások: 4294
Csatlakozott: 2013.02.19. 20:23
Tartózkodási hely: Gyõr

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: raab » 2017.04.07. 19:23

nick2005 írta:Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.


Az csak poén ugye, hogy a párkányi viszonyokat egész Szlovákiára "alkalmazod"...

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54488
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.04.07. 19:23

nick2005 írta:Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.

határmentén valóban így van, de menj északabbra, akár csak pár tíz km-t, alig kevésbé vannak megfélemlítve, mint a csehszlovák rendszer alatt
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18162
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.04.07. 19:25

nick2005 írta:Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.

Párkányban és pl Nagyszombaton teljesen más a helyzet. A 1938-ban visszacsatolt részeken napjainkban is elég nagy lélekszámú magyarság él, a szlovákok, vagy ahogy ott nevezik: tótok, meghúzzák magukat. Feljebb már, ahol az arányok módosulnak, na ott már nem túl népszerűek a magyarok.
Ezt tapasztaltam is, illetve nemrég jártam Párkánynánán, ahol a 70 percet késő vonatom miatt tudtam néhány szót váltani egy épp fuvarra várakozó taxissal.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54488
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.04.07. 19:39

Savaria1919 írta:
nick2005 írta:Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.

Párkányban és pl Nagyszombaton teljesen más a helyzet. A 1938-ban visszacsatolt részeken napjainkban is elég nagy lélekszámú magyarság él, a szlovákok, vagy ahogy ott nevezik: tótok, meghúzzák magukat. Feljebb már, ahol az arányok módosulnak, na ott már nem túl népszerűek a magyarok.
Ezt tapasztaltam is, illetve nemrég jártam Párkánynánán, ahol a 70 percet késő vonatom miatt tudtam néhány szót váltani egy épp fuvarra várakozó taxissal.

Nagyszombat, Zsolna, Trencsén háromszög a legdurvább terület szloták nacionalisták tekintetében, simán összevernek, ha magyarul beszélsz és mondjuk nem egyértelműen turista vagy, de persze utóbbi esetben is nagyon csúnyán néznek rád (nem ajánlott a magányos császkálás) - utóbbi persze egész szlotákiára igaz, a vékony határmenti sávot leszámítva. Miskolci cimbiket Selmecbányán agyalták meg, csoportosan, pedig féléves-éves szinten visszajártak, miskolci egyetem, selmeci hagyományok stb. Ha jól tudom a legutóbbi dunaszerdahelyi magyarveréshez is Zsolnáról irányították át a rohamdroidokat, a helyieket meg elküldték forgalmat irányítani stb. más kamu feladatokat végezni a járás egyéb részeire...
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
nick2005
Sztár
Hozzászólások: 4556
Csatlakozott: 2006.05.16. 16:28

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: nick2005 » 2017.04.07. 19:40

raab írta:
nick2005 írta:Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.


Az csak poén ugye, hogy a párkányi viszonyokat egész Szlovákiára "alkalmazod"...


Én ott jártam és ezt tapasztaltam. Amikor kérdeztük, mi is azt hittük, hogy más választ kapunk. Kb. mint amikor egyik haverommal beszélgettem, aki honvédtiszt és mesélte, hogy több NATO hadgyakorlaton volt külföldön és a olaszokkal, románokkal voltak együtt. Kicsit félve kérdeztem, hogy milyen volt a viszony a románokkal? Erre kiröhögött és mondta, hogy milyen hülye vagyok, a románok nagyon jó fejek, velük szoktak a legjobbakat bulizni. Ebből persze nem lehet sok következtetést levonni, de, hogy a politikának van a legnagyobb sara ezekben az ellenségeskedésekben az biztos!
########################
HAJRÁ HALI!

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Priskin akár a DAC-ban is játszana

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.04.07. 20:01

nick2005 írta:
raab írta:
nick2005 írta:Ez a szlovák - magyar ellentét egy kicsit túl van lihegve, pláne egy ilyen meccs előtt. Párszor voltam Szlovákiában, legutóbb Párkányban, ahol több vendéglőben, étteremben beszélgettem a magyar személyzettel. Azt mondták, hogy ők teljesen jól megvannak a szlovákokkal, szépen eléldegélnek egymás mellett, nincs semmi gondjuk és szerintük mindig a politikusok meg aztán a média keltik a feszültséget.


Az csak poén ugye, hogy a párkányi viszonyokat egész Szlovákiára "alkalmazod"...


Én ott jártam és ezt tapasztaltam. Amikor kérdeztük, mi is azt hittük, hogy más választ kapunk. Kb. mint amikor egyik haverommal beszélgettem, aki honvédtiszt és mesélte, hogy több NATO hadgyakorlaton volt külföldön és a olaszokkal, románokkal voltak együtt. Kicsit félve kérdeztem, hogy milyen volt a viszony a románokkal? Erre kiröhögött és mondta, hogy milyen hülye vagyok, a románok nagyon jó fejek, velük szoktak a legjobbakat bulizni. Ebből persze nem lehet sok következtetést levonni, de, hogy a politikának van a legnagyobb sara ezekben az ellenségeskedésekben az biztos!

Most éppen politikai vonalon elég jó a viszony Ficoval.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Adamek valamint 27 vendég