Oldal: 1 / 1

U17-es Eb: megvannak a csoportellenfeleink

Elküldve: 2017.04.03. 18:48
Szerző: nb1.hu12
Zágráb – A csoportokból az első két helyezett jut majd tovább.

U17-es Eb: megvannak a csoportellenfeleink


U17-es férfi válogatottunk március végén megnyerte elitkörös csoportját, és kijutott a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságra. A mai zágrábi sorsoláson kiderült, hogy a B csoportban harcolunk majd a feröeriekkel, a franciákkal és a skótokkal a negyeddöntőbe jutásért – jelentette a szövetség honlapja. Az U17-es korosztályban minden évben 16 csapat vesz részt a viadalon, így négy darab négyes csoportban kezdődnek meg a küzdelmek, a csoportok első két helyezettje a negyeddöntőben folytatja szereplését. A nyolc negyeddöntő négy nyertese résztvevője lesz az októberi, indiai U17-es világbajnokságnak is, a negyeddöntő két legjobb eredményt elérő vesztes együttese pedig play off-mérkőzésen dönt egymás között a maradék egy vb-induló helyről. A csoportbeosztás előtt két kalapba osztották a csapatokat, az első kalapban a házigazda horvátok mellett a nyolc elitkörös csoport győztese közül hét kapott helyet, selejtezős eredményei alapján sajnos éppen a magyar válogatott csúszott át a második kalapba. Ez azt jelenti, hogy két első kalapos, és egy második kalapos ellenfelet sorsoltak mellénk, utóbbi volt Feröer-szigetek, az előbbi pedig Skócia és Franciaország.



 




Megvan, hogy mikor sorsolják a Magyar Kupa elődöntőjét - NB1.hu



Megvan, hogy mikor sorsolják a Magyar Kupa elődöntőjét




AZ U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA



A-csoport: Horvátország, Spanyolország, Törökország, Olaszország



B-csoport: Skócia, Franciaország, MAGYARORSZÁG, Feröer



C-csoport: Németország, Írország, Szerbia, Bosznia



D-csoport: Hollandia, Anglia, Norvégia, Ukrajna


Re: U17-es Eb: megvannak a csoportellenfeleink

Elküldve: 2017.04.03. 18:50
Szerző: Gunners
Szerintem tovább lehet jutni.

Re: U17-es Eb: megvannak a csoportellenfeleink

Elküldve: 2017.04.04. 05:28
Szerző: cogito ergo sum
nb1.hu12 írta: A nyolc negyeddöntő négy nyertese résztvevője lesz az októberi, indiai U17-es világbajnokságnak is...


Matekot bírod?

Re: U17-es Eb: megvannak a csoportellenfeleink

Elküldve: 2017.04.04. 08:51
Szerző: dingo
Feröer?? Hogy jutottak azok ki?

Re: U17-es Eb: megvannak a csoportellenfeleink

Elküldve: 2017.04.04. 09:27
Szerző: Adamek
dingo írta:Feröer?? Hogy jutottak azok ki?

négerek, a kutya nem veszi észre a túlkorosokat