Oldal: 1 / 1

Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 13:12
Szerző: nb1.hu12
Szlovákia – Az ETO neveltje a szerbek ellen volt eredményes.

Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elképesztő teljesítményt nyújt a csallóközi Bénes László, aki ezúttal az U21-es válogatottban volt eredményes.

Fantasztikus másfél hetet tudhat maga mögött a Borussia Mönchengladbach 19 éves középpályása. Március 19-én klubcsapatában bemutatkozott a Bundesligában, majd március 22-én góllal segítette győzelemhez az U20-as szlovák válogatott csapatát.

Remili az év egyik legszebb gólját lőtte az Újpestnek - NB1.hu

19 éves létére az U21-es válogatotthoz került, amely ezúttal Szerbia ellen lépett pályára és a győzelemből Bénes László ismét góllal vette ki részét – írja a sportolunk.sk

A szlovák csapat felkészülési mérkőzésen Szerbia korosztályos együttesét fogadta, a mérkőzés 57. percében Bénes László megszerezte a vezetést a hazaiak számára. A 60. percben Zrelák növelte az előnyt, majd négy perccel később Milinkovič-Savič szépített.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 13:28
Szerző: Maradonapoli
Nem értem miért kell beszélni erről a srácról, atombiztos kategóriája azon kevésbé szimpatikus határontúli magyarok rétegének, akik életútjuk elején megjátszva magukat szerényen elfogadják az anyaország ilyen-olyan segítségét, legyen az állami vagy nem állami, elvégzik iskoláikat, felépítik sportolói karrierük alapját, kikupálódnak, felmarkolják a kedvezményeket, olyan szinten, amit honos országukban soha nem kapnának meg, de még az itt élő magyarok 90%-nak is csak álom, majd az első adandó alkalommal lefikázzák az országot és szépen elvonulnak oda ahonnan jöttek, vagy nyugatra mennek. Félreértés ne essék, utóbbi nem bűn, sőt még a hazatérésük sem - hisz a szülőföldjükre térnek haza - , és az itt születettek is, ha tehetik vándorolnak nyugatra... az viszont bicskanyitogató, hogy pont ezek az emberek lesznek leszólói az országnak, ahol persze kikupálódtak és lettek valakik. Bénest is ilyennek tartom.

„Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni. Egyértelmű, hogy a szlovák nemzeti csapat sikeresebb, és mentálisan is nagy különbség van a két válogatott játékosainak hozzáállásában. A nagyobb küzdőszellem, akaraterő az eredményeken is meglátszik" - Akkor mi a fasznak jöttél ide? - kérdezem én.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 13:34
Szerző: Sanyeey
Pontosan odavaló.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 13:47
Szerző: Cselszky
Maradonapoli írta:Nem értem miért kell beszélni erről a srácról, atombiztos kategóriája azon kevésbé szimpatikus határontúli magyarok rétegének, akik életútjuk elején megjátszva magukat szerényen elfogadják az anyaország ilyen-olyan segítségét, legyen az állami vagy nem állami, elvégzik iskoláikat, felépítik sportolói karrierük alapját, kikupálódnak, felmarkolják a kedvezményeket, olyan szinten, amit honos országukban soha nem kapnának meg, de még az itt élő magyarok 90%-nak is csak álom, majd az első adandó alkalommal lefikázzák az országot és szépen elvonulnak oda ahonnan jöttek, vagy nyugatra mennek. Félreértés ne essék, utóbbi nem bűn, sőt még a hazatérésük sem - hisz a szülőföldjükre térnek haza - , és az itt születettek is, ha tehetik vándorolnak nyugatra... az viszont bicskanyitogató, hogy pont ezek az emberek lesznek leszólói az országnak, ahol persze kikupálódtak és lettek valakik. Bénest is ilyennek tartom.

„Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni. Egyértelmű, hogy a szlovák nemzeti csapat sikeresebb, és mentálisan is nagy különbség van a két válogatott játékosainak hozzáállásában. A nagyobb küzdőszellem, akaraterő az eredményeken is meglátszik" - Akkor mi a fasznak jöttél ide? - kérdezem én.

Nekem nincs bajom a gyerekkel, sokkal inkább ezzel az újságírói szemlélettel. Miért kell átvenni a sportolunk.sk cikkét? Mi a hírértéke számunkra?
Nem tudom, a kölyök milyen környezetben nevelkedett, milyen hatások formálták a gondolkodásmódját, így nem is ítélem el. A véleményét, szemléletét viszont nyilvánvalóvá tette, ezek után szerintem nincs dolgom vele, nem érzem, hogy bármi közöm lenne hozzá. Semmivel sem több, mint mondjuk egy litván-skót meccs bármelyik gólszerzőjéhez.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 14:48
Szerző: famate
Cselszky írta:

Érdekes, hogy ezek a srácok a válogatottnál is azt nézik, hogy szakmailag melyik ad többet a karrierjük szempontjából. Volt egy cikk nemrég a portugálok aknamunkájáról, ahogy begyűjtik a franciák lecsorgóit, de ugyanez szokott lenni a többi nagy futballnemzet kisebbségeivel is. Nem azt nézik, hogy milyennek vallják magukat, hanem hogy melyik a "vagányabb" címer. Otigba Kenny pl. itthon nevelkedett, U-válogatottak csapatkapitánya volt, aztán amikor képbe került a nigériai meghívó lehetősége, akkor hirtelen elkezdett hasonló dolgokról beszélni (nagyobb perspektíva, jobb mentalitás). Aztán ő két szék között a pad alá esett, bár szerintem lehet még később képbe kerül újra nálunk.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 18:52
Szerző: Cselszky
famate írta:

Nem örülnék neki. Nem az alsóneműje, hogy csak úgy váltogassa.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 19:25
Szerző: Reginald McFreez
Cselszky írta:
famate írta:
Cselszky írta:Nekem nincs bajom a gyerekkel, sokkal inkább ezzel az újságírói szemlélettel. Miért kell átvenni a sportolunk.sk cikkét? Mi a hírértéke számunkra?
Nem tudom, a kölyök milyen környezetben nevelkedett, milyen hatások formálták a gondolkodásmódját, így nem is ítélem el. A véleményét, szemléletét viszont nyilvánvalóvá tette, ezek után szerintem nincs dolgom vele, nem érzem, hogy bármi közöm lenne hozzá. Semmivel sem több, mint mondjuk egy litván-skót meccs bármelyik gólszerzőjéhez.

Érdekes, hogy ezek a srácok a válogatottnál is azt nézik, hogy szakmailag melyik ad többet a karrierjük szempontjából. Volt egy cikk nemrég a portugálok aknamunkájáról, ahogy begyűjtik a franciák lecsorgóit, de ugyanez szokott lenni a többi nagy futballnemzet kisebbségeivel is. Nem azt nézik, hogy milyennek vallják magukat, hanem hogy melyik a "vagányabb" címer. Otigba Kenny pl. itthon nevelkedett, U-válogatottak csapatkapitánya volt, aztán amikor képbe került a nigériai meghívó lehetősége, akkor hirtelen elkezdett hasonló dolgokról beszélni (nagyobb perspektíva, jobb mentalitás). Aztán ő két szék között a pad alá esett, bár szerintem lehet még később képbe kerül újra nálunk.

Nem örülnék neki. Nem az alsóneműje, hogy csak úgy váltogassa.

Szerintem nem nagyon lehet váltogatni... egyszer felhúzza, utána mást már nem húz fel... én egyébként személy szerint magasról leszarom, hogy ki honnan jött, meg hogyan gondolkodott teszem azt öt évvel azelőtt, ha ennek az a következménye, hogy lesz egy vállalható válogatottunk. Nyilván ne legyünk tele olyanokkal, akiknek nincs kötődésük (a kötődést alatt nem a vérszerinti kötődést értem, azt szintén leszarom). Ha Otigba vagy ez a csallóközi verőlegény is csak jobb híján választja majd a magyar válogatottat - ahogy tette Leandro, Vinicius, Nikolics, s majd várhatóan-remélhetően tenni is fogják még páran - mely döntéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy állandó résztvevői lehetnénk a világversenyeknek... hát ámen! De kössék fel a gatyájukat, mert a szimpla 101% nem biztos, hogy elég lesz... :)

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 19:52
Szerző: Szpari4Life
NB1.SK

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 19:58
Szerző: Cselszky
Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:
famate írta:Érdekes, hogy ezek a srácok a válogatottnál is azt nézik, hogy szakmailag melyik ad többet a karrierjük szempontjából. Volt egy cikk nemrég a portugálok aknamunkájáról, ahogy begyűjtik a franciák lecsorgóit, de ugyanez szokott lenni a többi nagy futballnemzet kisebbségeivel is. Nem azt nézik, hogy milyennek vallják magukat, hanem hogy melyik a "vagányabb" címer. Otigba Kenny pl. itthon nevelkedett, U-válogatottak csapatkapitánya volt, aztán amikor képbe került a nigériai meghívó lehetősége, akkor hirtelen elkezdett hasonló dolgokról beszélni (nagyobb perspektíva, jobb mentalitás). Aztán ő két szék között a pad alá esett, bár szerintem lehet még később képbe kerül újra nálunk.

Nem örülnék neki. Nem az alsóneműje, hogy csak úgy váltogassa.

Szerintem nem nagyon lehet váltogatni... egyszer felhúzza, utána mást már nem húz fel... én egyébként személy szerint magasról leszarom, hogy ki honnan jött, meg hogyan gondolkodott teszem azt öt évvel azelőtt, ha ennek az a következménye, hogy lesz egy vállalható válogatottunk. Nyilván ne legyünk tele olyanokkal, akiknek nincs kötődésük (a kötődést alatt nem a vérszerinti kötődést értem, azt szintén leszarom). Ha Otigba vagy ez a csallóközi verőlegény is csak jobb híján választja majd a magyar válogatottat - ahogy tette Leandro, Vinicius, Nikolics, s majd várhatóan-remélhetően tenni is fogják még páran - mely döntéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy állandó résztvevői lehetnénk a világversenyeknek... hát ámen! De kössék fel a gatyájukat, mert a szimpla 101% nem biztos, hogy elég lesz... :)

Úgy értettem, hogy a szándékát ne váltogassa, illetve mi ne asszisztáljunk hozzá.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 20:51
Szerző: Reginald McFreez
Cselszky írta:
Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:Nem örülnék neki. Nem az alsóneműje, hogy csak úgy váltogassa.

Szerintem nem nagyon lehet váltogatni... egyszer felhúzza, utána mást már nem húz fel... én egyébként személy szerint magasról leszarom, hogy ki honnan jött, meg hogyan gondolkodott teszem azt öt évvel azelőtt, ha ennek az a következménye, hogy lesz egy vállalható válogatottunk. Nyilván ne legyünk tele olyanokkal, akiknek nincs kötődésük (a kötődést alatt nem a vérszerinti kötődést értem, azt szintén leszarom). Ha Otigba vagy ez a csallóközi verőlegény is csak jobb híján választja majd a magyar válogatottat - ahogy tette Leandro, Vinicius, Nikolics, s majd várhatóan-remélhetően tenni is fogják még páran - mely döntéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy állandó résztvevői lehetnénk a világversenyeknek... hát ámen! De kössék fel a gatyájukat, mert a szimpla 101% nem biztos, hogy elég lesz... :)

Úgy értettem, hogy a szándékát ne váltogassa, illetve mi ne asszisztáljunk hozzá.

Ezért folytattam úgy, hogy az sem izgat, mit gondolt iksz évvel azelőtt.

Re: Góllal mutatkozott be a válogatottban a csallóközi játékos

Elküldve: 2017.03.30. 23:37
Szerző: Gunners
Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:
Reginald McFreez írta:Szerintem nem nagyon lehet váltogatni... egyszer felhúzza, utána mást már nem húz fel... én egyébként személy szerint magasról leszarom, hogy ki honnan jött, meg hogyan gondolkodott teszem azt öt évvel azelőtt, ha ennek az a következménye, hogy lesz egy vállalható válogatottunk. Nyilván ne legyünk tele olyanokkal, akiknek nincs kötődésük (a kötődést alatt nem a vérszerinti kötődést értem, azt szintén leszarom). Ha Otigba vagy ez a csallóközi verőlegény is csak jobb híján választja majd a magyar válogatottat - ahogy tette Leandro, Vinicius, Nikolics, s majd várhatóan-remélhetően tenni is fogják még páran - mely döntéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy állandó résztvevői lehetnénk a világversenyeknek... hát ámen! De kössék fel a gatyájukat, mert a szimpla 101% nem biztos, hogy elég lesz... :)

Úgy értettem, hogy a szándékát ne váltogassa, illetve mi ne asszisztáljunk hozzá.

Ezért folytattam úgy, hogy az sem izgat, mit gondolt iksz évvel azelőtt.

Ez a gyerek biztosan nem fogja a magyar válogatottat választani, szerintem lassan hívjáka szlovák felnőttbe is.