Oldal: 1 / 1

Új játékos debütálhat ma este a Fradi ellen a DVTK-ban

Elküldve: 2017.03.29. 12:09
Szerző: nb1.hu12
Miskolc – Elkészült a versenyengedélye, elutazott a csapattal.

Új játékos debütálhat ma este a Fradi ellen a DVTK-ban


Aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevongou. A kameruni védekező középpályás két hétig próbajátékon vett részt a DVTK-nál és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot arról, hosszabb távon is lehet rá számítani. Szurkolóink a 15-ös számú mezben láthatják majd a pályán.



 



- Patrick Mevongou az elmúlt két hétben mutatott teljesítményével meggyőzte a Bódog Tamás vezette szakmai stábot arról, hogy erősítést jelent a DVTK számára - mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Nem volt ismeretlen számunkra a tudása, hiszen korábban már Győrben és Mezőkövesden is bizonyított. Ma délelőtt a versenyengedélye is elkészült, már csak vezetőedzőnkön múlik, hogy pályára lép-e vagy sem. Kedden délután elutazott a csapattal Budapestre.



 



- Korábban is ismertem a DVTK-t, és közelebbről megismerve a klubot is tetszik, amit láttam – tette hozzá Patrick Mevongou. - Jó lehetőség, és nagy kihívás számomra, hogy itt lehetek. Biztosan nagy harc lesz a csapatba kerülésért, de én be szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül igazolt le a klub, és segíteni szeretném a csapatot.



 





 



Patrick Mevongou szabadon igazolható játékosként csatlakozott a Diósgyőrhöz. A korábbi kameruni válogatott, osztrák bajnok, 2014-ben magyar bajnoki ezüstérmet nyert Győrben, legutóbb Mezőkövesden játszott.



 



Tehetségére gyorsan felfigyeltek, tagja volt Kamerun U17-es Afrikai Nemzetek Kupája-győztes csapatának, és bemutatkozott a kameruni élvonalban is. Ezt követően Macedóniában, majd Kínában légióskodott. Rövid időre hazatért, ahonnan Ausztria felé vette az irányt. Szomszédainknál 40 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, és a Sturm Graz színeiben bajnoki címet ünnepelhetett. Ebben az időszakban kétszer szerepelt a kameruni nemzeti csapatban is.



 



Magyarországon először a Győri ETO mezét viselte, kitűnő játékával oroszlánrészt vállalt a kiváló szereplésből, mindössze rosszabb gólkülönbséggel maradtak le az aranyéremről. Líbiai, majd újabb kameruni kitérőt követően Mezőkövesden tért vissza hazánkba.



 



Patrick Mevongou február elején távozott Mezőkövesdről.



 




A videóbíró és az emberiség 51 legfontosabb találmánya - NB1.hu



A videóbíró és az emberiség 51 legfontosabb találmánya




Névjegy



Vezetéknév: Mevongou



Keresztnév: Patrick



Születési idő: 1986. február 15.



Születési hely: Yaoundé, Kamerun



Magasság: 180 centiméter



Poszt: védekező középpályás



 



Sikerei



kameruni A-válogatott 2/0



U17 Afrikai Nemzetek Kupája-győztes 2003 (Kamerun U17)



osztrák bajnok 2010/2011 (Sturm Graz)



magyar Szuperkupa-győztes 2013 (Győri ETO)



magyar bajnoki ezüstérmes 2013/2014 (Győri ETO)



 



Pályafutása



2017 DVTK



2016/2017 ősz Mezőkövesd (NB I.) 12/0



2015/2016 Canon Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)



2015/2016 Al Ahli Tripoli (Líbia, 1. osztály)



2014/2015 Al Ahli Tripoli (Líbia, 1. osztály)



2013/2014 Győri ETO (NB I.) 17/0



2012/2013 Admira Wacker (Ausztria, 1. osztály) 13/0



2011/2012 Admira Wacker (Ausztria, 1. osztály) 15/1



2010/2011 Sturm Graz (Ausztria, 1. osztály kölcsönben) 12/0



2009/2010 Canon Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)



2008/2009 Canon Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)



2007/2008 Dalian Shide (Kína, 1. osztály)



2006/2007 FK Renova Džepčište (Macedónia, 1. osztály)



2005/2006 Union Douala (Kamerun, 1. osztály)



2004/2005 Espoir Ebowola (Kamerun, 1. osztály)



2003/2004 Asmy 1er de Yaoundé (Kamerun, 1. osztály)



Semences Olympiques de Yaoundé utánpótlás