Oldal: 1 / 1

Vinícius senki sem adta oda a magyar válogatott mezt

Elküldve: 2017.03.27. 08:15
Szerző: nb1.hu12
Székesfehérvár – A Vidi védőjének vegyes érzelmei a debütálás után.

Vinícius senki sem adta oda a magyar válogatott mezt


 



Vinícius Paulo, a Videoton brazil származású hátvédje a portugálok ellen debütált a magyar válogatottban. A 27 éves játékos a mérkőzést követően a Videoton honlapjának számolt be élményeiről, amit a nemzeti csapatban szerzett.



 



„Vegyesek az érzéseim most a mérkőzés után. Egyfelől nagy boldogság számomra, hogy bemutatkozhattam a magyar válogatottban, ugyanakkor az eredmény miatt szomorú vagyok, hiszen nem vereséggel szerettem volna debütálni. Tisztában voltunk azzal, hogy nem vár ránk könnyű találkozó az Európa-bajnok otthonában, de sajnos nem sikerült olyan jó teljesítményt nyújtanunk, amilyet elterveztünk. Igaz, az első 20-25 percben egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, azonban a bekapott gól után már nem tudtunk olyan intenzíven játszani, mint 0-0-nál – kezdte. Vinícius Paulo.



 




Osztályozókönyv - így játszottak a magyar válogatott tagjai Portugália ellen - NB1.hu




– A jövőben ki kell nyújtanunk ezeket a pozitív periódusokat. A saját teljesítményemet, ilyen rövid idővel a találkozó után, még nem tudom értékelni. Ami biztos, hogy készülnünk kell a következő idegenbeli vb-selejtezőnkre, amelyet majd júniusban Andorra ellen játsszunk. Amíg matematikai esélyünk van arra, hogy kijussunk a vb-re, addig nem mondunk le erről, de nem is számolgatunk, csak az előttünk álló meccsre összpontosítunk. Az első válogatott mérkőzésem után nem cseréltem senkivel sem el a mezemet, ezt hazaviszem magammal Székesfehérvárra, és megtartom emlékbe” – tette hozzá a Videoton egyszeres magyar válogatott védője.