Istenesen szájba vágta az edző a lecserélt játékosát

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Istenesen szájba vágta az edző a lecserélt játékosát

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.03.07. 12:50

Botosani – A kispadon hőbörgött, eldobta a mezét, de hamar megbánta.

Istenesen szájba vágta az edző a lecserélt játékosát

A 32. percben egy sérülés miatt küldte pályára Catalin Golofcát Leo Grozavu az FC Botosani vezetőedzője a román bajnokság alapszakaszának utolsó meccsén, majd miután nem volt elégedett vele, egy fél óra után levette a pályáról. A játékos ezt nem nézte jó szemmel, és mielőtt leült volna a kispadra, a földhöz vágta a csapat mezét. Nem jól tette. A csapat vezetőedzője egyébként sem volt jó kedvében – már 3-0-ra vezetett ellenük az Astra Giurgiu -, ezzel pedig betelt a pohár nála, és jól szájba vágta a hőbörgő labdarúgót.

Digi Sport


Grozavu a meccs utáni sajtótájékoztatón nem ütésnek, mindössze csak egy kis legyintésnek nevezte az esetet, a sajtó azoban egyből kikezdte az edzőt.
A klub elnöke is büntetést helyezett kilátásba, ugyanakkor azt is elmondta, hogy szüksége van a szakemberre, és reméli, hamar rendeződik a konfliktus a csapat és a tréner között.

Megdöntötte az angol legenda rekordját az 50 éves támadó - NB1.hu

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43254
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Istenesen szájba vágta az edző a lecserélt játékosát

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.03.07. 13:09

Florian "TOMLAF" Urban, aus Transsylvanien.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
extex
Aranylabdás
Hozzászólások: 19511
Csatlakozott: 2011.03.30. 08:11
Tartózkodási hely: IV. ; XIX. ; XXII.

Re: Istenesen szájba vágta az edző a lecserélt játékosát

HozzászólásSzerző: extex » 2017.03.07. 14:15

A csapatod mezét nem vágod a földhöz. Nincs olyan szituáció, amikor ezt megteheted. Megalázod a csapattársakat, a szurkolókat és az egyesület múltját.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég