Bemutatkozhat az NB I-ben a gólkirály

A Mezőkövesd elleni kupameccsen debütált a Gyirmót együttesében az ukrán Oleksiy Antonov, és ígéretesnek mondhatott produkciója után lehet, hogy a Haladás ellen már kezdőként szavaz neki bizalmat Urbányi István.
Antonov korábban az ukrán, orosz, valamint a kazah és az azeri bajnokságban futballozott, és több mint ötven gólt rúgott az ukrán első osztályban.
<a class="embedly-card" href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/kedvcsinalo-az-nb-ii-22-fordulojanak-a-meccseihez">Kedvcsináló az NB II 22. fordulójának a meccseihez - NB1.hu</a>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
“Egyértelműen látjuk rajta, hogy ő is bizonyítani akar itt Gyirmóton. Egy nagyon rövid szerződést kötöttünk vele, amelyben erre kölcsönösen garanciákat is vállaltunk” – nyilatkozta a gyirmotfc.hu-nak Urbányi .
A csatár egy korábbi sikerét szeretné megismételni Magyarországon is.
“Az a helyzet sem ismeretlen a számomra, hogy le kell dolgozni egy ponthátrányt a csapatunknak ahhoz, hogy bent maradjon az első ligában. Az ukrán bajnokságban a Mariupol gárdájával mér megéltem egy ilyen sorozatot, ahol a bent maradáshoz, az utolsó fordulóban még a Dinamo Kijev ellen is győznünk kellett. Győztünk is 3 - 2 arányban és így elértük a célunkat és én ezt most szeretném megismételni itt Gyirmóton”.