Már csak egy pont a különbség a két csapat között.
Szerkesztő: Juhász Gergely2020-02-23 14:04
PaksDebrecenDVSCNB INB1Reakciókreakcióvideóvideós tartalom
Forrás: Paks
Magabiztos, 4-2-es győzelmet aratott a Paks hazai pályán a DVSC ellen, gólt szerzett a visszatérő Böde Dániel is.
A mérkőzést azonban a Debrecen kezdte jobban, az 5. percben szerezte meg a vezetést Szécsi, ezzel megadva az alaphangot a mérkőzésnek. A korai hátrány jótékonyan hatott a hazaiakra, viszonylag gyorsan aktivizálték magukat. A 26. percben Kulcsár egalizálta az állást, majd ezt a lendületet továbbvíve, a letiltását letöltő Böde Dániel meg is szerezte a vezetést a csapata számára. Az első játékrész hajrájában még lett volna lehetősége az egyenlítésére a vendégeknek, ám ez nem jött össze, így a előnnyel vonulhatott a pihenőre a Paks.
A szünet után inkább a házigazdák kezdeményeztek, ám a kontrákra berendezkedő Debrecen Garba révén egalizálta az állást. A találkozó utolsó 20 perce igazán keményre sikeredett, rengeteg szabálytalanság szakította meg a játékot. A meccs hajrájában azonban eldöntette a mérkőzést a Paks, előbb Sajbán talált be a 87. percben, majd Widnecker a 93-ban. Hazai részről még az is belefért, hogy Balogh tizenegyest rontson, így is magabiztos sikert arattak Bödéék.
A Paks ezzel a győzelemmel már 5 pontos távolságra került a veszélyzónától, ráadásul már csak egy pontra van előttük a Debrecen. A következő fordulóban a Paks az egy pontra mögöttük lévő Kisvárdához látogat, míg a DVSC a fővárosba utazik, ahol a listavezető Ferencváros vendégei lesznek.
EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:
Osztermájer Gábor(Paks): ,,Annak ellenére, hogy a mérkőzés legelején hátrányba kerültünk, végig jól futballozott a csapat. Talán most a legjobban, mióta én edzhetem Őket. A sors igazságtalansága lett volna, ha ma itt mi pontot vesztünk. Az első félidőben is rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, így a második játékrészben a DVSC egyenlítése mélyütésként ért. Mivel két vereség után vagyunk, 2-2-nél tartottam attól, elmegy a meccs. Ugyanakkor a csapat mentalitását és erejét mutatja, továbbra is győzelemre játszottunk, és számtalan helyzetet dolgoztunk ki. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen további két találatot szereztünk, így még a kihagyott büntető is belefért. Igazán formás támadásokat vezettünk, és nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk. Kulcsár Dávid és Böde Dániel, valamint az egész kezdő tizenegy mellett a cserejátékosaink is kitettek magukért. Sajbán Máté és Windecker József is gólt szerzett, Haraszti Zsolt pedig ezúttal már bajnokin is bizonyította, hosszú sérülése után ezen a fronton is lehet rá számítani, mivel jól és tartalmasan használta ki a pályán töltött negyed óráját. Nagyon szeretek a gárdával dolgozni, igazán jó focistáink vannak, akik kiváló emberek is.”Vitelki Zoltán(DVSC): ,,Minden együttesnek álom, ha gyors góllal tudja kezdeni a mérkőzést, és nekünk ez sikerült. Sajnos, ezt követően pontatlanná vált a játékunk, ugyanakkor próbáltunk támadni, nem ültünk rá az eredményre. Kicsit furcsa volt a bátortalan kezdeményezésünk és a sok pontatlanság. Nem voltunk elég stabilak védekezésben, és támadásban is lehettünk volna hatékonyabbak. Hogy a belső védők hibáztak? Rengeteg beadás, átadás jött az elöl lévő Böde Dániel felé, a védők nem voltak egyszerű helyzetben."
Paks - Debrecen 4:2
-
- Moderátor
- Hozzászólások: 41309
- Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
- Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia
Paks - Debrecen 4:2
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 162 vendég