Oldal: 660 / 852

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 18:32
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
Savaria1919 írta:
Mech írta:Kruscsics --> Kisvárda (sportal szerint)

Hivatalos. Nem sokáig volt meló nélkül.

Kisvárdán már érett a váltás, 1 bajnokit nyertek idén, az MK-ból kizúgtak Budafokon, szóval azt sem lehet mondani, hogy Révész ezt elhamarkodta. Kruscsics jó választásnak tűnik. Várdán talán meg annál is több exjugó van, mint Újpesten, normális fazonnak is látszott, szerintem nem lesz gondja azzal, hogy respektálják.

Túlzottan nem ismerem Krusicsot, nem figyeltem ujpesti munkáját, azonban erre nincsenek szavak, mert akárhogy nézzük a kiesés ellen küzdő csapat edzőjét elkuldik, majd ez az ember pár nap múlva állást kap egy, a dobogóért harcoló csapatnál.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 18:34
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:
Javier Arizmendi írta:
nyúl írta:A Mágusnál "érdekes" figurák voltak akkoriban. Hollandiában 7-et kaptunk (bár Bőregér bá' ezt is megdöntötte Guzmóékkal).
Mracskóba a Kínai Fővadász is szerelmes volt.

Mracskó 25-ször volt válogatott. én bírtam, le-föl rohangált a jobboldalon az ETO-ban. kit érdekel, hogy beszél, és milyen az alkata.

https://www.youtube.com/watch?v=UgAQRtQJiNM

a 90-esben egyszer az épp eltiltott eredetileg újpesti rocker Molnár Zoltánnal beszélgettem egy pesti meccsünkön (BVSC pályán talán?), kérdeztem, hogy hogy nem ő a válogatott jobb-bekk. asszonta fizikálisan a közelében sincs MM-nek.

ilyet még olyan falábúak is lőttek néha mint Jagodics vagy Strausz Laci, nem a véletlen elsülő kapanyél a futball finomsága

Strausz egész jó beállós volt. Abban az időben pár hétig fradista voltam, Strausz és Fischer Pali volt a kedvencem.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 19:27
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:
Cselszky írta:
Savaria1919 írta:Hivatalos. Nem sokáig volt meló nélkül.

Kisvárdán már érett a váltás, 1 bajnokit nyertek idén, az MK-ból kizúgtak Budafokon, szóval azt sem lehet mondani, hogy Révész ezt elhamarkodta. Kruscsics jó választásnak tűnik. Várdán talán meg annál is több exjugó van, mint Újpesten, normális fazonnak is látszott, szerintem nem lesz gondja azzal, hogy respektálják.

Túlzottan nem ismerem Krusicsot, nem figyeltem ujpesti munkáját, azonban erre nincsenek szavak, mert akárhogy nézzük a kiesés ellen küzdő csapat edzőjét elkuldik, majd ez az ember pár nap múlva állást kap egy, a dobogóért harcoló csapatnál.

Szerintem árnyaltabb a kép. Tavaly dögvész szituból behozta őket a középmezőnybe, most meg úgy tartotta őket vonal felett, hogy lelécelt Budu, Beridze, kiesett Croizet, most pedig még elvitték két emberét Fehérvárra.
/Amúgy jelenleg összesen 6 pont van köztük, korábban volt ez 10 fölött is. Az a helyzet, hogy az Újpest eddig is a kiesés szélén táncolt, a Várda viszont novemberben volt a 2. helyen is, amitől most fényévekre került./

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 19:44
Szerző: Adamek

6 pontra vannak a liláktól a vitézek, nem hiszem, hogy mérhető esélyekkel mennének a dobogóra már a másik néggyel szemben

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 19:55
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:
Adamek írta:
Javier Arizmendi írta:Mracskó 25-ször volt válogatott. én bírtam, le-föl rohangált a jobboldalon az ETO-ban. kit érdekel, hogy beszél, és milyen az alkata.

https://www.youtube.com/watch?v=UgAQRtQJiNM

a 90-esben egyszer az épp eltiltott eredetileg újpesti rocker Molnár Zoltánnal beszélgettem egy pesti meccsünkön (BVSC pályán talán?), kérdeztem, hogy hogy nem ő a válogatott jobb-bekk. asszonta fizikálisan a közelében sincs MM-nek.

ilyet még olyan falábúak is lőttek néha mint Jagodics vagy Strausz Laci, nem a véletlen elsülő kapanyél a futball finomsága

Strausz egész jó beállós volt. Abban az időben pár hétig fradista voltam, Strausz és Fischer Pali volt a kedvencem.

iszonyat nehéz léptű csákó volt Strausz, Fischer meg fizikai csoda, hogy azzal a bojlertesttel emelkedni tudott, nem is akárhogyan
néha Strausz is belebotlott: https://www.youtube.com/watch?v=4MIq32G2iBI 2:25-nél

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 19:56
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Kisvárdán már érett a váltás, 1 bajnokit nyertek idén, az MK-ból kizúgtak Budafokon, szóval azt sem lehet mondani, hogy Révész ezt elhamarkodta. Kruscsics jó választásnak tűnik. Várdán talán meg annál is több exjugó van, mint Újpesten, normális fazonnak is látszott, szerintem nem lesz gondja azzal, hogy respektálják.

Túlzottan nem ismerem Krusicsot, nem figyeltem ujpesti munkáját, azonban erre nincsenek szavak, mert akárhogy nézzük a kiesés ellen küzdő csapat edzőjét elkuldik, majd ez az ember pár nap múlva állást kap egy, a dobogóért harcoló csapatnál.

Szerintem árnyaltabb a kép. Tavaly dögvész szituból behozta őket a középmezőnybe, most meg úgy tartotta őket vonal felett, hogy lelécelt Budu, Beridze, kiesett Croizet, most pedig még elvitték két emberét Fehérvárra.
/Amúgy jelenleg összesen 6 pont van köztük, korábban volt ez 10 fölött is. Az a helyzet, hogy az Újpest eddig is a kiesés szélén táncolt, a Várda viszont novemberben volt a 2. helyen is, amitől most fényévekre került./

Tavaly is ő volt az edző?
Tudom, hogy folyamatosan pár pont a különbség a dobogó és a kieső pozíció között, de lassan lement a bajnokság 2/3-a, a Kisvárda végig a dobogó közelében volt, az Újpest szinte végig a középmezőny alatt, a hátralevő időben miért változna ez meg. A dobogótól 3 pontra vannak, félreértés ne essék, nem kívánom oda a Várdát, de szerintem nem lesznek nagy helycserék. Nekem mindenesetre furcsák ezek az edző utak.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 20:00
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:Túlzottan nem ismerem Krusicsot, nem figyeltem ujpesti munkáját, azonban erre nincsenek szavak, mert akárhogy nézzük a kiesés ellen küzdő csapat edzőjét elkuldik, majd ez az ember pár nap múlva állást kap egy, a dobogóért harcoló csapatnál.

Szerintem árnyaltabb a kép. Tavaly dögvész szituból behozta őket a középmezőnybe, most meg úgy tartotta őket vonal felett, hogy lelécelt Budu, Beridze, kiesett Croizet, most pedig még elvitték két emberét Fehérvárra.
/Amúgy jelenleg összesen 6 pont van köztük, korábban volt ez 10 fölött is. Az a helyzet, hogy az Újpest eddig is a kiesés szélén táncolt, a Várda viszont novemberben volt a 2. helyen is, amitől most fényévekre került./

Tavaly is ő volt az edző?
Tudom, hogy folyamatosan pár pont a különbség a dobogó és a kieső pozíció között, de lassan lement a bajnokság 2/3-a, a Kisvárda végig a dobogó közelében volt, az Újpest szinte végig a középmezőny alatt, a hátralevő időben miért változna ez meg. A dobogótól 3 pontra vannak, félreértés ne essék, nem kívánom oda a Várdát, de szerintem nem lesznek nagy helycserék. Nekem mindenesetre furcsák ezek az edző utak.

Úgy tudom, tavasszal már ő volt. Mindjárt megnézem.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 20:13
Szerző: Cselszky
Cselszky írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Szerintem árnyaltabb a kép. Tavaly dögvész szituból behozta őket a középmezőnybe, most meg úgy tartotta őket vonal felett, hogy lelécelt Budu, Beridze, kiesett Croizet, most pedig még elvitték két emberét Fehérvárra.
/Amúgy jelenleg összesen 6 pont van köztük, korábban volt ez 10 fölött is. Az a helyzet, hogy az Újpest eddig is a kiesés szélén táncolt, a Várda viszont novemberben volt a 2. helyen is, amitől most fényévekre került./

Tavaly is ő volt az edző?
Tudom, hogy folyamatosan pár pont a különbség a dobogó és a kieső pozíció között, de lassan lement a bajnokság 2/3-a, a Kisvárda végig a dobogó közelében volt, az Újpest szinte végig a középmezőny alatt, a hátralevő időben miért változna ez meg. A dobogótól 3 pontra vannak, félreértés ne essék, nem kívánom oda a Várdát, de szerintem nem lesznek nagy helycserék. Nekem mindenesetre furcsák ezek az edző utak.

Úgy tudom, tavasszal már ő volt. Mindjárt megnézem.

2022.01.13-án nevezték ki, tizedik helyen álltak, 2 ponttal a vonal felett. A végén ötödikek lettek, és már vagy 5 körrel a vége előtt gyakorlatilag bentmaradtak. Hozzá kell tenni persze, hogy tavaszra megkapták Zivzivadzét, aki kb. a hátán vitte a csapatot a maga 10 körüli góljával.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.27. 20:23
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:Tavaly is ő volt az edző?

Igen, ez szép munka volt. Bennem valami miatt az élt, hogy nyáron ment Újpestre, ezek szerint nem.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.29. 02:02
Szerző: banok

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.29. 04:36
Szerző: SuperDepor

Miért neked tetszik?

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.29. 06:33
Szerző: Adamek

első jó döntésük 1901 óta

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.29. 11:55
Szerző: Cselszky

Jobb megszüntetni, minthogy olyan balhé legyen belőle, mint legutóbb. Azt abszolút adom, hogy megtiltják a kezdőkör elhagyását, épp ideje véget vetni a bohóckodásnak.
Az szvsz még tolerálható lenne, ha mondjuk engednék az első félidő előtti kezdőrúgást, amennyiben az a hagyományos módon történik, de az sem baj, ha végleg bezár a bazár.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.29. 21:58
Szerző: dingo
Cselszky írta:

Jobb megszüntetni, minthogy olyan balhé legyen belőle, mint legutóbb. Azt abszolút adom, hogy megtiltják a kezdőkör elhagyását, épp ideje véget vetni a bohóckodásnak.
Az szvsz még tolerálható lenne, ha mondjuk engednék az első félidő előtti kezdőrúgást, amennyiben az a hagyományos módon történik, de az sem baj, ha végleg bezár a bazár.

Degradálták az ünnepélyes kezdőrúgás intézményét, csakúgy, mint a himnuszt. Mindkettő ritkka és emelkedett pillanatra lenne való.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.30. 00:25
Szerző: banok
SuperDepor írta:

Miért neked tetszik?

Szerintem simán belefért egy ilyen egy percnyi bohóckodás.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.30. 05:56
Szerző: SuperDepor
Ha hosszú távon marad a 12 csapatos nb1, érdemes lenne úgy csinálni ahogy az osztrákok - meg sokan mások - miután lement a 22 forduló, tehát megvoltak az oda-viszzavágók, az 1-6 csapat játszik az európai kupahelyekért, a 7-12 pedig a bentmaradásért. Tiszta hülyeség, hogy három fordulóval a vége előtt az élmezőnyből is kieső helyre lehet kerülni.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.30. 06:41
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:Ha hosszú távon marad a 12 csapatos nb1, érdemes lenne úgy csinálni ahogy az osztrákok - meg sokan mások - miután lement a 22 forduló, tehát megvoltak az oda-viszzavágók, az 1-6 csapat játszik az európai kupahelyekért, a 7-12 pedig a bentmaradásért. Tiszta hülyeség, hogy három fordulóval a vége előtt az élmezőnyből is kieső helyre lehet kerülni.

a legnagyobb baj az, hogy ha vissza is állítanák a 16 csapatos rendszert abban is kellene valamiféle reform, mert az évente 30 meccs nagyon kevés lenne a mai ritmushoz, ott is kellene valami kupáshelyre rájátszás és osztályozó ami a lehető legtöbb csapatot bevonná, ez 16 csapatnál elégg nehéz ügy
az ideális 18 csapathoz meg nagyon gyéren vagyunk fellegvárastól és felfuttatott tsz-klubokkal együtt is

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.30. 20:53
Szerző: Javier Arizmendi

eléggé gyűlölöm a fociban a rájátszást. a legjobban azt, amikor az alsóház legjobbja, mondjuk a 7-ik hirtelen esélyt kap Európára a mondjuk 4-ik ellen. egész évben szarabb vagy, de azért te mész Európába. ugyanez a véleményem a másodosztály 3-6-ik rájátszásáról, de az olaszok még ezen is tudtak tolni. elporszkálsz a 8-ik helyen, aztán a 3-ik helyett te jutsz fel. tavaly a számomra amúgy szimpatikus Girona 12 ponttal és 3 hellyel maradt el az Eibar mögött, de a rájátszásban hosszabbításban lőtt góllal ők győztek és ők jutottak fel. bravo.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.30. 21:02
Szerző: Savaria1919
Adamek írta:
SuperDepor írta:Ha hosszú távon marad a 12 csapatos nb1, érdemes lenne úgy csinálni ahogy az osztrákok - meg sokan mások - miután lement a 22 forduló, tehát megvoltak az oda-viszzavágók, az 1-6 csapat játszik az európai kupahelyekért, a 7-12 pedig a bentmaradásért. Tiszta hülyeség, hogy három fordulóval a vége előtt az élmezőnyből is kieső helyre lehet kerülni.

a legnagyobb baj az, hogy ha vissza is állítanák a 16 csapatos rendszert abban is kellene valamiféle reform, mert az évente 30 meccs nagyon kevés lenne a mai ritmushoz, ott is kellene valami kupáshelyre rájátszás és osztályozó ami a lehető legtöbb csapatot bevonná, ez 16 csapatnál elégg nehéz ügy
az ideális 18 csapathoz meg nagyon gyéren vagyunk fellegvárastól és felfuttatott tsz-klubokkal együtt is

Lengyeleknél csinálták azt 16-os létszám idején, hogy a 30 meccses alapszakasz után kettébontották a mezőnyt, és még ráhúztak hét fordulót. Olykor az utolsó forduló utolsó percéig kérdéses volt, ki lesz a bajnok.

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

Elküldve: 2023.03.30. 21:59
Szerző: zaggar
SuperDepor írta:Ha hosszú távon marad a 12 csapatos nb1, érdemes lenne úgy csinálni ahogy az osztrákok - meg sokan mások - miután lement a 22 forduló, tehát megvoltak az oda-viszzavágók, az 1-6 csapat játszik az európai kupahelyekért, a 7-12 pedig a bentmaradásért. Tiszta hülyeség, hogy három fordulóval a vége előtt az élmezőnyből is kieső helyre lehet kerülni.

Emlékeim szerint a nullás évek elején már próbálkoztak ezzel az alsó-felső házas megoldással. Borzalmas volt. Azok az alsóházi csapatok, akik már biztos bentmaradók voltak rémunalmas mérkőzéseket produkáltak, nem is biztos, h mindig tiszta körülmények között..
Ennél még az is jobb lenne, ha 14 csapattal játszanának 39 kört, infrastruktúra, játékoskeret van hozzá. Max az utolsó körben kellene kompenzálni pályaválasztási előnnyel a gyengébbeket, h legyen vmi esélyük is, pl ha a az első két körben a Salgótarján oda vissza veri a Békéscsabát, akkor a harmadik körben is a Békéscsaba játsszon otthon, vagy valami ilyesmit.