Szombati foci: Fradi-Vidi!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: ManBat » 2021.03.09. 14:13

Adamek írta:
Cselszky írta:
ManBat írta:tudom, tudom, az Atléti egy meccsel kevesebbet játszott, de úgy állunk, hogy a Barca lőtávolon belül van már a matracosokhoz
a világ legnagyobb poénja lenne, ha a több sebből vérző, anyagilag összeomlóban lévő, történelme egyik leggusztustalanabb elnöki kampányát folytató katalánok a fafej néderlandussal a kormánynál behúznák a bajnoki címet, egyben évtizedes uralkodása után a La Ligát is visszaárazná a ranglétrán

Nem elképzelhetetlen, a vége felé lesz még egy Barca-Atlético is.

még pár nap és hivatalos lesz mindkettő nemzetközi bukása, jön majd a Durcás Barca 2.0, a Trikó a saját kiesését lazábban fogja kezelni és odabassza majd a bajnokságban a cuccost

fordítva látom, a Barcának már lefőtt a kávé a BL-ben és ezt mindenki tudja a csapatnál, a kupadöntő viszont egy elég nagy eredmény volt a sevilla-sekanáli lebőgés után
a matracosok viszont eléggé stresszesnek tűnnek, Suárez gólcsapja pedig elzárni látszódik, azt pedig már ősszel is lehetett látni hogy ők erősen egy one man show idén
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.03.10. 09:19

https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_n ... PdeqLAIHyM
„Stratégiai döntést hoztunk: a szerdai idegenbeli mérkőzésre a klub NB III-as csapata utazik el   – kezdte Boér Gábor vezetőedző. – A bajnokságban korábban elért eredményekkel, továbbá a sérülésekkel és eltiltásokkal olyan helyzetbe sodródtunk, ami veszélyezteti az élvonalbeli tagságunkat. Mivel egyértelműen a bennmaradás a célunk, áldozatot kellett hoznunk."
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.10. 10:04

Savaria1919 írta:https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/magyar-kupa-az-nb-iii-as-csapataval-all-ki-a-zte-kisvardan-2814501?utm_content=bufferbd139&utm_medium=page&utm_source=nsofb&utm_campaign=nsofb&fbclid=IwAR23YHPcjXhPzeoLKcUxZQZDd5p6dNpXOpq8og3H5G7ySMYIpPdeqLAIHyM
„Stratégiai döntést hoztunk: a szerdai idegenbeli mérkőzésre a klub NB III-as csapata utazik el   – kezdte Boér Gábor vezetőedző. – A bajnokságban korábban elért eredményekkel, továbbá a sérülésekkel és eltiltásokkal olyan helyzetbe sodródtunk, ami veszélyezteti az élvonalbeli tagságunkat. Mivel egyértelműen a bennmaradás a célunk, áldozatot kellett hoznunk."

jól teszik ezt most
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51351
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2021.03.10. 20:37

Milyen hozzáállás ez?! Nem szégyellik magukat?! Nem ragyog fel maguk előtt a VIT-szelleme?!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.10. 22:18

Maradonapoli írta:

ki vitt ki, mit?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51351
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2021.03.10. 23:40

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:jól teszik ezt most

Milyen hozzáállás ez?! Nem szégyellik magukat?! Nem ragyog fel maguk előtt a VIT-szelleme?!

ki vitt ki, mit?

A Gyed matróz a kompot Leningrádból Helsinkibe.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.11. 06:55

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:Milyen hozzáállás ez?! Nem szégyellik magukat?! Nem ragyog fel maguk előtt a VIT-szelleme?!

ki vitt ki, mit?

A Gyed matróz a kompot Leningrádból Helsinkibe.

a Gyed matróz megszökött egy román uszályossal?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.03.11. 10:28

Sepsiszentgyörgyön nekikezdtek a székek felszerelésének:
Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.11. 10:45

Savaria1919 írta:Sepsiszentgyörgyön nekikezdtek a székek felszerelésének:
[img]pic[/img]

ha sikerül megnyerniük a Pepsit szponzornak alig kell pár széket átszerelni majd
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: ManBat » 2021.03.11. 10:54

Adamek írta:
Savaria1919 írta:Sepsiszentgyörgyön nekikezdtek a székek felszerelésének:
[img]pic[/img]

ha sikerül megnyerniük a Pepsit szponzornak alig kell pár széket átszerelni majd

pont ez jutott eszembe nekem is
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.03.11. 11:11

Adamek írta:
Savaria1919 írta:Sepsiszentgyörgyön nekikezdtek a székek felszerelésének:
[img]pic[/img]

ha sikerül megnyerniük a Pepsit szponzornak alig kell pár széket átszerelni majd

lehetne tepsi is, elvégre a tulajdonosuknak van egy péksége
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.11. 11:15

Savaria1919 írta:
Adamek írta:
Savaria1919 írta:Sepsiszentgyörgyön nekikezdtek a székek felszerelésének:
[img]pic[/img]

ha sikerül megnyerniük a Pepsit szponzornak alig kell pár széket átszerelni majd

lehetne tepsi is, elvégre a tulajdonosuknak van egy péksége

szia, Kata vagyok, van még egy tepsid?
ennek semmi értelme nem lenne
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.03.11. 11:21

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
Adamek írta:ha sikerül megnyerniük a Pepsit szponzornak alig kell pár széket átszerelni majd

lehetne tepsi is, elvégre a tulajdonosuknak van egy péksége

szia, Kata vagyok, van még egy tepsid?
ennek semmi értelme nem lenne

dehogynem, ha valami klassz süteményt akarna sütni Kata is, de neki sincs több.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16494
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.03.11. 12:34

Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2825
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2021.03.11. 22:13

ManBat írta:
Savaria1919 írta:https://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-kozel-a-megallapodas-a-sorozat-reformjarol-agnelli-2814249
Jöhet a BL-reform: "2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett legalább tíz találkozót játszhatna minden résztvevő. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9-24. helyezettekre rájátszás várna a 16 közé kerülésért. A tervezet alapján a bővítés nyomán az UEFA rangsorában előkelő helyet elfoglaló csapatok kaphatnák a plusz helyeket, ezáltal a topligáknak lehetőség nyílna, hogy négynél több együttest indíthassanak a BL-ben"

juhé, mindenki nagyon kíváncsi lesz két Tottenham - Betis meccsre

a te kifejezésedet használva, a Slavia, Dinamo Z., CZ Delije, Ludogorec, Fradi paralimpia a Villarrealhoz, Spurshoz, Rómához/Laziohoz képest. és igen a Spursnek és a Betisnek is 30 ezer felett van az átlagnézőszáma, és több ember kiváncsi rájuk otthon és külföldön is mint bármelyik keleti egyletre. amig a lengyelek nem képesek felépíteni normális klubcsapatokat addig kelet-középről csak mindenki számára érdekltelen csapatok juthatnak be, hogy aztán kitömjék őket. talán kéne újra közép európa, vagy alpok adria kupa, a szinvonal gyengébb lenne, néző is kevesebb, de nekünk itt a balkánon érdekes lenne.
ETO

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51351
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2021.03.11. 23:21

Javier Arizmendi írta:

a hajlandóság nagyon rég meglenne rá, de az uefa minden ilyen partizán belgrád elképzelést csírájában eltapos

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.12. 07:10

Maradonapoli írta:
Javier Arizmendi írta:
ManBat írta:juhé, mindenki nagyon kíváncsi lesz két Tottenham - Betis meccsre

a te kifejezésedet használva, a Slavia, Dinamo Z., CZ Delije, Ludogorec, Fradi paralimpia a Villarrealhoz, Spurshoz, Rómához/Laziohoz képest. és igen a Spursnek és a Betisnek is 30 ezer felett van az átlagnézőszáma, és több ember kiváncsi rájuk otthon és külföldön is mint bármelyik keleti egyletre. amig a lengyelek nem képesek felépíteni normális klubcsapatokat addig kelet-középről csak mindenki számára érdekltelen csapatok juthatnak be, hogy aztán kitömjék őket. talán kéne újra közép európa, vagy alpok adria kupa, a szinvonal gyengébb lenne, néző is kevesebb, de nekünk itt a balkánon érdekes lenne.

a hajlandóság nagyon rég meglenne rá, de az uefa minden ilyen partizán belgrád elképzelést csírájában eltapos

OK, de mivel tudna szankcionálni? kizárja onnan hivatalosan is a klubjainkat ahonnan eleve ki vagyunk zárva már gyakorlatilag?
ha ezt az új csomagot megcsinálják onnantól kapálnak még egy rétegnek, a jugó blokk combosabb része meg az ilyen román, bolgár csudacsapatok is átállnának a 25 éves ciklusokra, ők már talán bevonhatóak lennének egy KK-ba, sajnos a cseh-osztrák-svejci trió még kapaszkodna a BL-be mert ők még nagyon az alján ottmaradhatnak egymást gyepálni (egy ideig, de tuti lassan bevezetnék a top5 +5 ligás BL-t is, mert az ezek se kívánatosak ott kb. az ukránok felett meghúzott vonalra törekednének)
szóval a KK helyett egy skandi-balkáni-balti-uk resztli-miniállamok liga jöhetne össze talán, a többi szovjet utódokat hanyagolnám a távolság és a túlzott szarszag miatt, ők inkább a közép-ázsiai BL-re gyúrjanak a horgolt orrúakkal kéz a kézben
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51351
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2021.03.12. 21:31

Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Javier Arizmendi írta:a te kifejezésedet használva, a Slavia, Dinamo Z., CZ Delije, Ludogorec, Fradi paralimpia a Villarrealhoz, Spurshoz, Rómához/Laziohoz képest. és igen a Spursnek és a Betisnek is 30 ezer felett van az átlagnézőszáma, és több ember kiváncsi rájuk otthon és külföldön is mint bármelyik keleti egyletre. amig a lengyelek nem képesek felépíteni normális klubcsapatokat addig kelet-középről csak mindenki számára érdekltelen csapatok juthatnak be, hogy aztán kitömjék őket. talán kéne újra közép európa, vagy alpok adria kupa, a szinvonal gyengébb lenne, néző is kevesebb, de nekünk itt a balkánon érdekes lenne.

a hajlandóság nagyon rég meglenne rá, de az uefa minden ilyen partizán belgrád elképzelést csírájában eltapos

OK, de mivel tudna szankcionálni? kizárja onnan hivatalosan is a klubjainkat ahonnan eleve ki vagyunk zárva már gyakorlatilag?
ha ezt az új csomagot megcsinálják onnantól kapálnak még egy rétegnek, a jugó blokk combosabb része meg az ilyen román, bolgár csudacsapatok is átállnának a 25 éves ciklusokra, ők már talán bevonhatóak lennének egy KK-ba, sajnos a cseh-osztrák-svejci trió még kapaszkodna a BL-be mert ők még nagyon az alján ottmaradhatnak egymást gyepálni (egy ideig, de tuti lassan bevezetnék a top5 +5 ligás BL-t is, mert az ezek se kívánatosak ott kb. az ukránok felett meghúzott vonalra törekednének)
szóval a KK helyett egy skandi-balkáni-balti-uk resztli-miniállamok liga jöhetne össze talán, a többi szovjet utódokat hanyagolnám a távolság és a túlzott szarszag miatt, ők inkább a közép-ázsiai BL-re gyúrjanak a horgolt orrúakkal kéz a kézben

leginkább pénzeken/támogatásokon keresztül tud zsarolni + kitiltja a válogatottakat selejtezőkről stb. széles a skála, esetleg magából az uefából

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74929
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.03.12. 22:02

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:a hajlandóság nagyon rég meglenne rá, de az uefa minden ilyen partizán belgrád elképzelést csírájában eltapos

OK, de mivel tudna szankcionálni? kizárja onnan hivatalosan is a klubjainkat ahonnan eleve ki vagyunk zárva már gyakorlatilag?
ha ezt az új csomagot megcsinálják onnantól kapálnak még egy rétegnek, a jugó blokk combosabb része meg az ilyen román, bolgár csudacsapatok is átállnának a 25 éves ciklusokra, ők már talán bevonhatóak lennének egy KK-ba, sajnos a cseh-osztrák-svejci trió még kapaszkodna a BL-be mert ők még nagyon az alján ottmaradhatnak egymást gyepálni (egy ideig, de tuti lassan bevezetnék a top5 +5 ligás BL-t is, mert az ezek se kívánatosak ott kb. az ukránok felett meghúzott vonalra törekednének)
szóval a KK helyett egy skandi-balkáni-balti-uk resztli-miniállamok liga jöhetne össze talán, a többi szovjet utódokat hanyagolnám a távolság és a túlzott szarszag miatt, ők inkább a közép-ázsiai BL-re gyúrjanak a horgolt orrúakkal kéz a kézben

leginkább pénzeken/támogatásokon keresztül tud zsarolni + kitiltja a válogatottakat selejtezőkről stb. széles a skála, esetleg magából az uefából

van más kontinentális szövetség is, amúgy nem hiszem, hogy 20-25 alszövetségről csak úgy lemondanának, köztük a lóvés északiakról
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Szombati foci: Fradi-Vidi!

HozzászólásSzerző: ManBat » 2021.03.12. 22:04

Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:a hajlandóság nagyon rég meglenne rá, de az uefa minden ilyen partizán belgrád elképzelést csírájában eltapos

OK, de mivel tudna szankcionálni? kizárja onnan hivatalosan is a klubjainkat ahonnan eleve ki vagyunk zárva már gyakorlatilag?
ha ezt az új csomagot megcsinálják onnantól kapálnak még egy rétegnek, a jugó blokk combosabb része meg az ilyen román, bolgár csudacsapatok is átállnának a 25 éves ciklusokra, ők már talán bevonhatóak lennének egy KK-ba, sajnos a cseh-osztrák-svejci trió még kapaszkodna a BL-be mert ők még nagyon az alján ottmaradhatnak egymást gyepálni (egy ideig, de tuti lassan bevezetnék a top5 +5 ligás BL-t is, mert az ezek se kívánatosak ott kb. az ukránok felett meghúzott vonalra törekednének)
szóval a KK helyett egy skandi-balkáni-balti-uk resztli-miniállamok liga jöhetne össze talán, a többi szovjet utódokat hanyagolnám a távolság és a túlzott szarszag miatt, ők inkább a közép-ázsiai BL-re gyúrjanak a horgolt orrúakkal kéz a kézben

leginkább pénzeken/támogatásokon keresztül tud zsarolni + kitiltja a válogatottakat selejtezőkről stb. széles a skála, esetleg magából az uefából

igen, a válogatottal szopatás a legerősebb fegyver ahol azért még mindig kváziegyenlőség van, Csefere Sanyi válasza is az volt a szuperligára, hogy akkor onnan senki nem válogat be senkit
más kérdés hogy ez inkább pénz és precedens kérdése, a box is túlélte hogy az olimpiai kiadása komolytalanná vált a profik kiválásával
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 103 vendég