Oldal: 1 / 2
Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.11. 16:45
Szerző: RC
Komoly céljai vannak a futballistának.
Napok óta pusmogtak arról, hogy Ugrai Roland a Honvédban folytatja a pályafutását. A kispesti klub kedden jelentette be az 5-szörös válogatott labdarúgó érkezését. A 27 esztendős Ugrai legutóbb Görögországban, az Atrómitosz együttesében kereste a kenyerét. Ugrai a 2017/18-as szezonban 11 találatot termelt a diósgyőri alakulatban. A labdarúgó az NB I-ben eddig 138 találkozón kapott lehetőséget, fellépéseit pedig 27 góllal és 18 gólpasszal zárta.
Ugraival a kispestiek készítettek egy interjút. A fővárosi klub új szerzeménye elmondta, külföldi megkeresései voltak, ennek ellenére a Honvéd ajánlatára bólintott rá. Abban bízik, hogy a döntésének köszönhetően a neve ismét bekerül a köztudatba.
A játékos elárulta, szeretné, ha új gárdája a szezon végén a dobogón végezne a bajnokságban. Motiváltan várja a bemutatkozást. A beszélgetés során a válogatottság is szóba került, erről így vélekedett Ugrai: "A játékomon múlik, ha jól teljesítek, akkor biztosan lesz esélyem, de ezt majd a szövetségi kapitány eldönti" - hangsúlyozta Ugrai, aki a kispesti keretből Hidivel és Gazdaggal is jó barátságot ápol.
Az interjú végén a kispesti drukkereknek is üzent a rutinos futballista: "Száz százalékot fogok nyújtani minden mérkőzésen, igyekszem minél több gólt és gólpasszt elérni, hogy győzelmekhez segítsem a csapatot!" - jelentette ki Ugrai.A Honvéd a téli átigazolási szezon során eddig három játékossal erősített: Ugrai mellett Hidi Patrik és Mayron George állapodott meg a vezetőséggel. A kispestiek jelenleg az ötödik helyen állnak a táblázaton, a következő fordulóban a Kaposvár otthonában vizitálnak.
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.11. 17:06
Szerző: ManBat
hát ha a Savaria úr által beígért nagy erősítések ilyen kaliberűek lesznek, akkor a Kispesttel se kell semmilyen szinten számolni a jövőben
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.11. 20:10
Szerző: Savaria1919
ManBat írta:hát ha a Savaria úr által beígért nagy erősítések ilyen kaliberűek lesznek, akkor a Kispesttel se kell semmilyen szinten számolni a jövőben
Nem én ígértem, hanem a kispesti tulajok ;)
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.14. 15:33
Szerző: Maradonapoli
félévig jó lesz, aztán alibi és kibasszák vagy jobb esetben elpasszolják valami sunshine ligába
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.14. 16:16
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:félévig jó lesz, aztán alibi és kibasszák vagy jobb esetben elpasszolják valami sunshine ligába
de lehet, hogy szintet lép és egy psv-szintű kőolajos csapat veszi meg
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.14. 18:33
Szerző: Savaria1919
Adamek írta:Maradonapoli írta:félévig jó lesz, aztán alibi és kibasszák vagy jobb esetben elpasszolják valami sunshine ligába
de lehet, hogy szintet lép és egy psv-szintű kőolajos csapat veszi meg
Ha nem figyel eléggé, még a Wrocław is elviheti
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.14. 18:40
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:Adamek írta:Maradonapoli írta:félévig jó lesz, aztán alibi és kibasszák vagy jobb esetben elpasszolják valami sunshine ligába
de lehet, hogy szintet lép és egy psv-szintű kőolajos csapat veszi meg
Ha nem figyel eléggé, még a Wrocław is elviheti
vagy a zsákos ember
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.14. 19:19
Szerző: Savaria1919
Adamek írta:Savaria1919 írta:Adamek írta:
de lehet, hogy szintet lép és egy psv-szintű kőolajos csapat veszi meg
Ha nem figyel eléggé, még a Wrocław is elviheti
vagy a zsákos ember
Bőlét meg a ZTE
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.14. 20:41
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:Adamek írta:Savaria1919 írta:Ha nem figyel eléggé, még a Wrocław is elviheti
vagy a zsákos ember
Bőlét meg a ZTE
jó döntés
egyszerre lesz bajnok és kieső idén, mint tavaly Rui Petya
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.16. 22:08
Szerző: ManBat
Savaria1919 írta:Adamek írta:Savaria1919 írta:Ha nem figyel eléggé, még a Wrocław is elviheti
vagy a zsákos ember
Bőlét meg a ZTE
Radó és Ikoba mellé nekik pont felesleges egy harmadik támadó, nem igazán értem miért pont ők, mikor a fél NB1 gólképes csatárokban szűkölködik
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.29. 18:42
Szerző: ManBat
faszán lefőztük ezt a kispesti kávét, most hiányzik igazán a Felcsút és a Debrecen ellen eldobott 5 pont
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.02.29. 18:53
Szerző: SuperDepor
Bozsik a végén még megmagyarazza, hogy rugtunk 4 szerencsés gólt.
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.21. 13:06
Szerző: Savaria1919
Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.21. 20:36
Szerző: SAW
Savaria1919 írta:Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
Ha mindenképp el akarják cseszni...
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.22. 11:23
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
éreztem, hogy nem ússza meg ez a bajnoki évad sem Ferkót
hatalmas sanszot kapna ezzel a Várda, DVSC, Újpest, ZTE, Paks ötösfogat
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.22. 11:50
Szerző: ManBat
Adamek írta:Savaria1919 írta:Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
éreztem, hogy nem ússza meg ez a bajnoki évad sem Ferkót
hatalmas sanszot kapna ezzel a Várda, DVSC, Újpest, ZTE, Paks ötösfogat
nehéz lesz velük a kiesési kombót folytatni de semmi nem lehetetlen neki
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.22. 12:48

Nagy mókamester a Feri:
„Olvastam, az én nevem is szóba került Kispesten, de engem senki sem keresett meg. Igaz, arról is olvastam valahol, hogy a szenzációt Bernd Storck érkezése jelentené. Úgy tűnik, némelyek akkor is a német ropit akarják levenni a polcról, amikor a Nógrádi köztudottan finomabb… Szerintem a magyar termék is lehet annyira ízletes, mint a külföldi, de ez csak az én véleményem. Mindenesetre készen állok a munkára.
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.22. 12:49
Szerző: Savaria1919
ManBat írta:Adamek írta:Savaria1919 írta:Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
éreztem, hogy nem ússza meg ez a bajnoki évad sem Ferkót
hatalmas sanszot kapna ezzel a Várda, DVSC, Újpest, ZTE, Paks ötösfogat
nehéz lesz velük a kiesési kombót folytatni de semmi nem lehetetlen neki
MTK is ki tudott esni tavaly. Viszont a Honvéd esetében nem érzem annyira az esélyt rá.
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.22. 12:51
Szerző: Savaria1919
SAW írta:Savaria1919 írta:Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
Ha mindenképp el akarják cseszni...
A nemzetközi kupaindulás meglehet, ha odaérnek a kupafináléba, az elsődleges célkitűzés az volt.
Re: Ugrai a válogatottságról beszélt, és a kispesti szurkolóknak üzent
Elküldve: 2020.03.22. 13:38
Szerző: Adamek
Savaria1919 írta:SAW írta:Savaria1919 írta:Kispesten közben zajlik az élet, Urbányi Istvánból sportigazgató lett. A padra Storck is kiszemelt, de Horváth Ferencre nagyobb a sansz.
Ha mindenképp el akarják cseszni...
A nemzetközi kupaindulás meglehet, ha odaérnek a kupafináléba, az elsődleges célkitűzés az volt.
ezt egy következő NB2-es szezonnal parádésra ki is hozhatják