Oldal: 231 / 331
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 10:39
Szerző: Cselszky
ZotyeszKB írta:Adamek írta:bazki, 15 éve amikor felkerült a Pestre 1 évet velünk kispályázott
szerencsére mindig már átöltözve érkeztem a meccsekre
Én úgy tudom a Nagy Barnabás volt, aki ugyanezen sportigazgatónál volt MTK-nál és Szentlőrincen is, így ez még nagyobb gyanút kelt. Bár ő hétvégén pont kezdő volt, bár ha meg nem kezd akkor az csak a gyanút erősíti.
Plusz ez a pletyka inkább csak szurkolói körökben, blogokon terjedt semmilyen nagy oldalon nem jelent meg, szerintem az ország 99,9%-a nem is tudott róla. Viszont a közleménnyel a Szpari csak még nagyobb hírverést csinált az egésznek, az is igyekezett utána járni aki nem hallott még róla. Az is beszédes hogy azóta a Szpari minden posztjáról le van szedve a kommentelési lehetőség :D
Azt olvastam, hogy Nagy nevű, na most 2 ilyen játékos van a csapatban, az egyik, akit írsz, a másik egy 18 éves kölyök, aki még alig játszott az A-csapatban. Azt is hallani viszont, hogy a játékosnak már kitették a szűrét, na de ahogy írod, az illető kezdett a hétvégén. Az is lehet, hogy az egész egy kamu, vagy volt valami, de nem az, nem úgy, stb. Papucsek tényleg egy buzi, már amiatt, hogy több embert rúgott agyon pályája során, pl. nálunk anno Tabakovicsot egy nyári edzőmeccsen, ami miatt hosszú időre lesérült, műteni kellett, stb.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 10:48
Szerző: Adamek
ZotyeszKB írta:Adamek írta:bazki, 15 éve amikor felkerült a Pestre 1 évet velünk kispályázott
szerencsére mindig már átöltözve érkeztem a meccsekre
Én úgy tudom a Nagy Barnabás volt, aki ugyanezen sportigazgatónál volt MTK-nál és Szentlőrincen is, így ez még nagyobb gyanút kelt. Bár ő hétvégén pont kezdő volt, bár ha meg nem kezd akkor az csak a gyanút erősíti.
Plusz ez a pletyka inkább csak szurkolói körökben, blogokon terjedt semmilyen nagy oldalon nem jelent meg, szerintem az ország 99,9%-a nem is tudott róla. Viszont a közleménnyel a Szpari csak még nagyobb hírverést csinált az egésznek, az is igyekezett utána járni aki nem hallott még róla. Az is beszédes hogy azóta a Szpari minden posztjáról le van szedve a kommentelési lehetőség :D
durva lehet a fociközegbe így élni, akármelyikük is volt nehéz élete lehet
mondjuk pont ezért lehettek volna hangyányit óvatosabbak, de legalább a többi hasonló érdeklődési körűnek ez biztos tanulságos incidens volt
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 11:03
Szerző: Mech
Adamek írta:ZotyeszKB írta:Adamek írta:bazki, 15 éve amikor felkerült a Pestre 1 évet velünk kispályázott
szerencsére mindig már átöltözve érkeztem a meccsekre
Én úgy tudom a Nagy Barnabás volt, aki ugyanezen sportigazgatónál volt MTK-nál és Szentlőrincen is, így ez még nagyobb gyanút kelt. Bár ő hétvégén pont kezdő volt, bár ha meg nem kezd akkor az csak a gyanút erősíti.
Plusz ez a pletyka inkább csak szurkolói körökben, blogokon terjedt semmilyen nagy oldalon nem jelent meg, szerintem az ország 99,9%-a nem is tudott róla. Viszont a közleménnyel a Szpari csak még nagyobb hírverést csinált az egésznek, az is igyekezett utána járni aki nem hallott még róla. Az is beszédes hogy azóta a Szpari minden posztjáról le van szedve a kommentelési lehetőség :D
durva lehet a fociközegbe így élni, akármelyikük is volt nehéz élete lehet
mondjuk pont ezért lehettek volna hangyányit óvatosabbak, de legalább a többi hasonló érdeklődési körűnek ez biztos tanulságos incidens volt
legalább nyíregyházán következményei vannak a gyenge szereplésnek, megbasszák aki nem teljesít
szó szerint :D
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 11:22
Szerző: sznot
ZotyeszKB írta:Adamek írta:bazki, 15 éve amikor felkerült a Pestre 1 évet velünk kispályázott
szerencsére mindig már átöltözve érkeztem a meccsekre
Én úgy tudom a Nagy Barnabás volt, aki ugyanezen sportigazgatónál volt MTK-nál és Szentlőrincen is, így ez még nagyobb gyanút kelt. Bár ő hétvégén pont kezdő volt, bár ha meg nem kezd akkor az csak a gyanút erősíti.
Plusz ez a pletyka inkább csak szurkolói körökben, blogokon terjedt semmilyen nagy oldalon nem jelent meg, szerintem az ország 99,9%-a nem is tudott róla. Viszont a közleménnyel a Szpari csak még nagyobb hírverést csinált az egésznek, az is igyekezett utána járni aki nem hallott még róla. Az is beszédes hogy azóta a Szpari minden posztjáról le van szedve a kommentelési lehetőség :D
Moniz is vitte magával Leonardot :D
https://www.youtube.com/live/jmVnFhKXah ... are&t=6561Oké, azt már tudjuk, hogy "Barna" az egyik fél, na de melyik Papucsek vagy Nagy? :)
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 11:27
Szerző: Mech
sznot írta:ZotyeszKB írta:Adamek írta:bazki, 15 éve amikor felkerült a Pestre 1 évet velünk kispályázott
szerencsére mindig már átöltözve érkeztem a meccsekre
Én úgy tudom a Nagy Barnabás volt, aki ugyanezen sportigazgatónál volt MTK-nál és Szentlőrincen is, így ez még nagyobb gyanút kelt. Bár ő hétvégén pont kezdő volt, bár ha meg nem kezd akkor az csak a gyanút erősíti.
Plusz ez a pletyka inkább csak szurkolói körökben, blogokon terjedt semmilyen nagy oldalon nem jelent meg, szerintem az ország 99,9%-a nem is tudott róla. Viszont a közleménnyel a Szpari csak még nagyobb hírverést csinált az egésznek, az is igyekezett utána járni aki nem hallott még róla. Az is beszédes hogy azóta a Szpari minden posztjáról le van szedve a kommentelési lehetőség :D
Moniz is vitte magával Leonardot :D
https://www.youtube.com/live/jmVnFhKXah ... are&t=6561Oké, azt már tudjuk, hogy "Barna" az egyik fél, na de melyik Papucsek vagy Nagy? :)
http://nyiregyhazaspartacus.hu/jatekosokcsak ők ketten vannak akik szóba jöhetnek
bár az mekkora lett volna, ha Szerető Krisztofer az érintett játékos
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 12:28
Szerző: SuperDepor
Ha ez valóban igaz, akkor kizárt, hogy titokban maradjon a név. Millió szálon terjed az információ képtelenség, hogy valaki, valahol ne szólja el magát. Ha itt megáll a sztori, az azt jelenti, hogy kamu.
Bár a klub nyilatkozata is elég furcsa, valami olyat írnak, hogy így akarják összeszavarni a csapatot. Mégis ki és miért akarja az nb2 tizenvalahányadik helyén álló csapat teljesítményét ilyen eszközökkel tovább rontani.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 13:16
Szerző: ZotyeszKB
SuperDepor írta:Ha ez valóban igaz, akkor kizárt, hogy titokban maradjon a név. Millió szálon terjed az információ képtelenség, hogy valaki, valahol ne szólja el magát. Ha itt megáll a sztori, az azt jelenti, hogy kamu.
Bár a klub nyilatkozata is elég furcsa, valami olyat írnak, hogy így akarják összeszavarni a csapatot. Mégis ki és miért akarja az nb2 tizenvalahányadik helyén álló csapat teljesítményét ilyen eszközökkel tovább rontani.
Gyanakodtam én is azon, hogy ez kamu lehet, de
1. Ilyet ugyan ki az isten találna ki??
2. Ha valakit le is akarnak járatni, akkor mondjuk miért nem az edzőt, Visinkát? Ő kvázi nagyobb név, jobban szem előtt van, mint egy sportigazgató, akit még a Szpari szurkolók 95%a se tudna megnevezni.
Az összezavarás meg elég vicces :D Max a Dorog és a Misleny akarná őket összezavarni, már csak ők vannak mögöttük :D
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 13:20
Szerző: ZotyeszKB
Cselszky írta:SuperDepor írta:Cselszky írta:Kirúgták Tímár Krisztiánt.
Ahhoz a kerethez vihetnek bármilyen edzőt.
Na igen, szerintem kb. a helyükön vannak. Az igaz, hogy a hazai mérlegük borzasztó, de közben idegenben meg sokat nyernek, és alig-alig kapnak ki, a kettő nagyjából kihoz egy reálisnak tűnő pontszámot, ami kb. ugyanakkora távolságot jelent a dobogótól és az osztályozótól.
Teljesen felesleges váltás, szerintem idén kiesés nyilván nem lesz, feljutni nem fognak. Miért nem elég szezon végén elküldeni...
Ugyanígy nem értem utólagosan a váltást Mislenyben és Szentlőrincen...alapból gyenge csapatok, szerintem nem az edzőn múlt ez. És láthatjuk, hogy azóta se lettek jobban...mindkét helyen az új edző gyakorlatilag a leggyengébbek ellen kezdhetett, de a győzelem sem jött össze.
Összességében azt mondom az idei szezonból talán nálunk Barcikán és Ajkán sült el jól bármilyen az edzőváltás...ja meg persze a Dió, MTK párosnál...a többi 20+váltás (ez a szám magában vicces) felesleges, és előrelépést se hozott...
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 13:47
Szerző: Savaria1919
ZotyeszKB írta:Cselszky írta:SuperDepor írta:Ahhoz a kerethez vihetnek bármilyen edzőt.
Na igen, szerintem kb. a helyükön vannak. Az igaz, hogy a hazai mérlegük borzasztó, de közben idegenben meg sokat nyernek, és alig-alig kapnak ki, a kettő nagyjából kihoz egy reálisnak tűnő pontszámot, ami kb. ugyanakkora távolságot jelent a dobogótól és az osztályozótól.
Teljesen felesleges váltás, szerintem idén kiesés nyilván nem lesz, feljutni nem fognak. Miért nem elég szezon végén elküldeni...
Ugyanígy nem értem utólagosan a váltást Mislenyben és Szentlőrincen...alapból gyenge csapatok, szerintem nem az edzőn múlt ez. És láthatjuk, hogy azóta se lettek jobban...mindkét helyen az új edző gyakorlatilag a leggyengébbek ellen kezdhetett, de a győzelem sem jött össze.
Összességében azt mondom az idei szezonból talán nálunk Barcikán és Ajkán sült el jól bármilyen az edzőváltás...ja meg persze a Dió, MTK párosnál...a többi 20+váltás (ez a szám magában vicces) felesleges, és előrelépést se hozott...
Magunkat is ide venném, szerintem mi is jobban jöttünk ki belőle, még ha a tavaszunk nem diadalmenet.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 14:14
Szerző: Mech
Savaria1919 írta:ZotyeszKB írta:Cselszky írta:Na igen, szerintem kb. a helyükön vannak. Az igaz, hogy a hazai mérlegük borzasztó, de közben idegenben meg sokat nyernek, és alig-alig kapnak ki, a kettő nagyjából kihoz egy reálisnak tűnő pontszámot, ami kb. ugyanakkora távolságot jelent a dobogótól és az osztályozótól.
Teljesen felesleges váltás, szerintem idén kiesés nyilván nem lesz, feljutni nem fognak. Miért nem elég szezon végén elküldeni...
Ugyanígy nem értem utólagosan a váltást Mislenyben és Szentlőrincen...alapból gyenge csapatok, szerintem nem az edzőn múlt ez. És láthatjuk, hogy azóta se lettek jobban...mindkét helyen az új edző gyakorlatilag a leggyengébbek ellen kezdhetett, de a győzelem sem jött össze.
Összességében azt mondom az idei szezonból talán nálunk Barcikán és Ajkán sült el jól bármilyen az edzőváltás...ja meg persze a Dió, MTK párosnál...a többi 20+váltás (ez a szám magában vicces) felesleges, és előrelépést se hozott...
Magunkat is ide venném, szerintem mi is jobban jöttünk ki belőle, még ha a tavaszunk nem diadalmenet.
Egyértelműen nálunk is kellett a váltás és Hipp személye jó megoldás volt. Bár Szabolcs helyett még egy U11-es Illéses edző is jobb lett volna. Előbb küldeném el az összes játékost, mint Hippet. Egyértelműen a játékosok és a vezetőség nyakába varrom ezt a fos szereplést.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 16:04
Szerző: Savaria1919
Mech írta:Savaria1919 írta:ZotyeszKB írta:

Hipp a lehető legjobb opció volt, Huszti meg Sluka nevét hallottam még akkor, mint lehetséges utód.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.22. 20:30
Szerző: Javier Arizmendi
ZotyeszKB írta:
Teljesen felesleges váltás
nem vagyok egy nagy edzőfaló, de ennek a volt junior válogatott keretnek a kialakításában Tímár nyakig benne volt, mint volt szövetségi edző, ő hozta a nyakunkra a magyar futball jövendőbeni sztárjait, október óta nem nyertünk meccset hazai pályán, 30 gólt rúgtunk, mint a tök utolsó Misleny, és 9-cel kevesebbet, mint az előttünk álló Hali, szóval na.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 07:27
Szerző: Mech
Javier Arizmendi írta:ZotyeszKB írta:

sajnálom ami veletek történik, erre a DAC-os vonalra csúnyán rábsztatok, de sajnos szinte biztos voltam benne, hogy ez lesz
a plázát Oszi bá tette egyébként rendbe? hátha akkor egyszer elér a csapathoz meg a stadionhoz is...
szerintem kifejezetten gyenge keretetek van NB2 szinten, megkockáztatom még erőn felül is teljesítetek ezzel a 8. hellyel, nyáron szerintem azok akik reálisan látják ezt a dolgot simán aláírták volna ezt a helyezést a szezon végére, én olyan 10-12. helyre saccoltalak volna titeket a nyáron (pláne Tímár miatt), persze minket sem raktam volna a mostani 7. helyünkre
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 08:39
Szerző: SuperDepor
Javier Arizmendi írta:ZotyeszKB írta:
Teljesen felesleges váltás
nem vagyok egy nagy edzőfaló, de ennek a volt junior válogatott keretnek a kialakításában Tímár nyakig benne volt, mint volt szövetségi edző, ő hozta a nyakunkra a magyar futball jövendőbeni sztárjait, október óta nem nyertünk meccset hazai pályán, 30 gólt rúgtunk, mint a tök utolsó Misleny, és 9-cel kevesebbet, mint az előttünk álló Hali, szóval na.
olvasom, hogy Köteles lett a sportigazgató Győrben, üzletembernek éppen nem rossz, több meccset kiválóan értékesített amikor nálunk védett
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 09:13
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:Javier Arizmendi írta:ZotyeszKB írta:
Teljesen felesleges váltás
nem vagyok egy nagy edzőfaló, de ennek a volt junior válogatott keretnek a kialakításában Tímár nyakig benne volt, mint volt szövetségi edző, ő hozta a nyakunkra a magyar futball jövendőbeni sztárjait, október óta nem nyertünk meccset hazai pályán, 30 gólt rúgtunk, mint a tök utolsó Misleny, és 9-cel kevesebbet, mint az előttünk álló Hali, szóval na.
olvasom, hogy Köteles lett a sportigazgató Győrben, üzletembernek éppen nem rossz, több meccset kiválóan értékesített amikor nálunk védett
a legenda szerint azon a meccsen is bundázott amin a belgák kinézték őt, igazi profi szaktekintély lehetett az adok-veszek iparágban
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 09:24
Szerző: Cselszky
Adamek írta:SuperDepor írta:Javier Arizmendi írta:nem vagyok egy nagy edzőfaló, de ennek a volt junior válogatott keretnek a kialakításában Tímár nyakig benne volt, mint volt szövetségi edző, ő hozta a nyakunkra a magyar futball jövendőbeni sztárjait, október óta nem nyertünk meccset hazai pályán, 30 gólt rúgtunk, mint a tök utolsó Misleny, és 9-cel kevesebbet, mint az előttünk álló Hali, szóval na.
olvasom, hogy Köteles lett a sportigazgató Győrben, üzletembernek éppen nem rossz, több meccset kiválóan értékesített amikor nálunk védett
a legenda szerint azon a meccsen is bundázott amin a belgák kinézték őt, igazi profi szaktekintély lehetett az adok-veszek iparágban
Jó lenne tudni, hogy igaz-e vagy csak valaki kitalálta, aztán ráragadt. Valami siófoki meccset emlegetnek a mai napig, ahol kapott egy négyest.
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 09:27
Szerző: Adamek
Cselszky írta:Adamek írta:SuperDepor írta:olvasom, hogy Köteles lett a sportigazgató Győrben, üzletembernek éppen nem rossz, több meccset kiválóan értékesített amikor nálunk védett
a legenda szerint azon a meccsen is bundázott amin a belgák kinézték őt, igazi profi szaktekintély lehetett az adok-veszek iparágban
Jó lenne tudni, hogy igaz-e vagy csak valaki kitalálta, aztán ráragadt. Valami siófoki meccset emlegetnek a mai napig, ahol kapott egy négyest.
lehet, hogy ez is kamu mint a nyíregyi reformgyúrás
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 09:49
Szerző: Mech
Cselszky írta:Adamek írta:SuperDepor írta:olvasom, hogy Köteles lett a sportigazgató Győrben, üzletembernek éppen nem rossz, több meccset kiválóan értékesített amikor nálunk védett
a legenda szerint azon a meccsen is bundázott amin a belgák kinézték őt, igazi profi szaktekintély lehetett az adok-veszek iparágban
Jó lenne tudni, hogy igaz-e vagy csak valaki kitalálta, aztán ráragadt. Valami siófoki meccset emlegetnek a mai napig, ahol kapott egy négyest.
az egész szezont végig tippszmixelték
ez az a siófoki meccs
https://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/6113az odavágója (0-3)
https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... yor-siofokde ilyen huncutságok is voltak még abban a szezonban:
https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... gyor-vasashttps://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... jpest-reachttps://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... c-diosgyorhttps://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... a-kaposvar2000-es évek a magyar foci egyik legsötétebb időszaka volt az fix
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 10:48
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:Adamek írta:SuperDepor írta:olvasom, hogy Köteles lett a sportigazgató Győrben, üzletembernek éppen nem rossz, több meccset kiválóan értékesített amikor nálunk védett
a legenda szerint azon a meccsen is bundázott amin a belgák kinézték őt, igazi profi szaktekintély lehetett az adok-veszek iparágban
Jó lenne tudni, hogy igaz-e vagy csak valaki kitalálta, aztán ráragadt. Valami siófoki meccset emlegetnek a mai napig, ahol kapott egy négyest.
Sisának is volt egy nyilatkozata évekkel később, csak a nevét nem mondta ki Kötelesnek, de nyilvánvaló volt - "a csapat egyik legnépszerűbb jatékosa, aki válogatott szinten játszik, a közönség gyakran a nevét skandálta stb."
Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad
Elküldve: 2023.03.23. 10:50
Szerző: Savaria1919
Sok sötét időszak volt/van, körülbelül mióta a foci üzletté vált. Már a húszas években mentek a megvesztegetések, utána a politika is rátelepedett, a hatvanas-nyolcvanas években simán lebiznisztelték NB I-es csapatok egymás között a végeredményt vagy a kimenetelt, a '67-es bennmaradásunkért játékosonként 10.000 forintot kért a Fradi.