Oldal: 218 / 311

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.26. 22:19
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Megvolt az ankét, sikerült választ kapni néhány kérdésre.

Szántó Csaba kedvenc szava a kohézió, szerinte az megvan a csapaton belül, valamint a stáb és a gárda között is, bízik benne, hogy ez sikereket hoz tavasszal. Legfontosabb célként azt nevezte meg, hogy az Illés Akadémia tehetséges gyerekeit integráljuk a Haladásba. (Hurrá - ezt már én teszem hozzá.)
Mészöly hároméves tervről beszélt (volt ilyen az ő korábbi regnálása idején, akkor 3 év alatt a nemzetközi kupa-selejtező elérését tűztük ki, ez rögtön az első szezon végén majdnem sikerült is, más kérdés, hogy aztán kiesés lett a sztori vége), NBI a cél.

Igazolások nem valószínű, hogy lesznek, mert Hipp a padra nem akart szerződtetni, akit kezdőbe tudott volna tenni, az meg nem akart jönni. Erzsi néni ehhez annyit tett hozzá, hogy nem a pénzen múlt. (Gondolom Hegedűst megkerestük, de a Vasassal nem lehet versengeni)

Ha valamelyik szombathelyi brigád feljut a harmadosztályba, akkor szeretnének együttműködni, az edzőmeccseket azért rendezték zárt kapuk mögött, mert "olyan feltételeknek kellett megfelelni, amelyek nem voltak teljesíthetőek." De aki kiment, azt nem küldték el. (Hátkössz - mondom én).

Elég gyenge duma. Virítson pénzt homlok vagy takarodjon a picsába! Ez nem a Bicske.

Nem feltétlenül pénzkérdés ez, az NB I-es ajánlattal aligha tudunk versengeni, de azt is megértem, ha Pécsre, Szegedre vagy Diósgyőrbe szívesebben igazolnak, mint ide. Az MTK meg pláne más kategória. Sajnos ez a Hali ebben a formában nem egy vonzó klub.

Annyiban igaz, hogy most nem. A nagyobb pénzeket nyáron kell kiadni komolyabb játékosokért, olyankor lehet MTK-val és a többivel versenyezni, ha van pénz és perspektíva, mert nyáron mindenki 0-ról indul. De nyáron is csukva maradt a pénztárca.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 09:21
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:Elég gyenge duma. Virítson pénzt homlok vagy takarodjon a picsába! Ez nem a Bicske.

Nem feltétlenül pénzkérdés ez, az NB I-es ajánlattal aligha tudunk versengeni, de azt is megértem, ha Pécsre, Szegedre vagy Diósgyőrbe szívesebben igazolnak, mint ide. Az MTK meg pláne más kategória. Sajnos ez a Hali ebben a formában nem egy vonzó klub.

Annyiban igaz, hogy most nem. A nagyobb pénzeket nyáron kell kiadni komolyabb játékosokért, olyankor lehet MTK-val és a többivel versenyezni, ha van pénz és perspektíva, mert nyáron mindenki 0-ról indul. De nyáron is csukva maradt a pénztárca.

Nyáron több hibát is elkövettek.
Egyrészt meghagyták Szabit a kispadon. Nem akarom baszogatni, meg mindent az ő nyakába varrni, de egy ilyen gyenge tavasz után nem tudom, milyen érvek szóltak a maradása mellett.
Másrészt az átigazolásokban sem éreztem minden esetben azt, hogy szükségünk volt arra az adott játékosra. A koncepció valami olyasmi lehetett, hogy olyanokat hozzanak, akik viszonylag sokat játszottak az előző szezonban, lehetőleg 25 alattiak és szívesen jönnének. Csak pont a védelembe nem hoztak Mocsipótlót (Bolla nem az, olyat kellett volna, aki kiszorítja Csatót), előre jött többek között Bartusz Dániel a harmadosztályú tiszaújvárosiaktól és Nagy Richárd az NB III-ba feljutott Teskándról. Utóbbi kettőnek ősszel nem sok játékperc jutott.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 10:40
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Nem feltétlenül pénzkérdés ez, az NB I-es ajánlattal aligha tudunk versengeni, de azt is megértem, ha Pécsre, Szegedre vagy Diósgyőrbe szívesebben igazolnak, mint ide. Az MTK meg pláne más kategória. Sajnos ez a Hali ebben a formában nem egy vonzó klub.

Annyiban igaz, hogy most nem. A nagyobb pénzeket nyáron kell kiadni komolyabb játékosokért, olyankor lehet MTK-val és a többivel versenyezni, ha van pénz és perspektíva, mert nyáron mindenki 0-ról indul. De nyáron is csukva maradt a pénztárca.

Nyáron több hibát is elkövettek.
Egyrészt meghagyták Szabit a kispadon. Nem akarom baszogatni, meg mindent az ő nyakába varrni, de egy ilyen gyenge tavasz után nem tudom, milyen érvek szóltak a maradása mellett.
Másrészt az átigazolásokban sem éreztem minden esetben azt, hogy szükségünk volt arra az adott játékosra. A koncepció valami olyasmi lehetett, hogy olyanokat hozzanak, akik viszonylag sokat játszottak az előző szezonban, lehetőleg 25 alattiak és szívesen jönnének. Csak pont a védelembe nem hoztak Mocsipótlót (Bolla nem az, olyat kellett volna, aki kiszorítja Csatót), előre jött többek között Bartusz Dániel a harmadosztályú tiszaújvárosiaktól és Nagy Richárd az NB III-ba feljutott Teskándról. Utóbbi kettőnek ősszel nem sok játékperc jutott.

Nem is tudtam, hogy leninvárosit is igazoltunk. :cool: Ott melóztam 4 évet.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 14:28
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:Annyiban igaz, hogy most nem. A nagyobb pénzeket nyáron kell kiadni komolyabb játékosokért, olyankor lehet MTK-val és a többivel versenyezni, ha van pénz és perspektíva, mert nyáron mindenki 0-ról indul. De nyáron is csukva maradt a pénztárca.

Nyáron több hibát is elkövettek.
Egyrészt meghagyták Szabit a kispadon. Nem akarom baszogatni, meg mindent az ő nyakába varrni, de egy ilyen gyenge tavasz után nem tudom, milyen érvek szóltak a maradása mellett.
Másrészt az átigazolásokban sem éreztem minden esetben azt, hogy szükségünk volt arra az adott játékosra. A koncepció valami olyasmi lehetett, hogy olyanokat hozzanak, akik viszonylag sokat játszottak az előző szezonban, lehetőleg 25 alattiak és szívesen jönnének. Csak pont a védelembe nem hoztak Mocsipótlót (Bolla nem az, olyat kellett volna, aki kiszorítja Csatót), előre jött többek között Bartusz Dániel a harmadosztályú tiszaújvárosiaktól és Nagy Richárd az NB III-ba feljutott Teskándról. Utóbbi kettőnek ősszel nem sok játékperc jutott.

Nem is tudtam, hogy leninvárosit is igazoltunk. :cool: Ott melóztam 4 évet.

Még sosem jártam ott. Szurkertársak igen, amikor 2017-ben őket kaptuk a kupában. Büntetőkkel kiestünk, a tombolán viszont az egyik haver nyert egy szelet sütit, de azt már nem tudta átvenni, mert indult a vonat.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 14:32
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Nyáron több hibát is elkövettek.

2018-ban az igazi Leningrádból jöttem haza és másnap mehettem is melózni Leninvárosba. Sose gondoltam, hogy eccer ilyen lesz. Na jó, lehet hagytam közte 1 pihenőnapot.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 14:35
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:Nem is tudtam, hogy leninvárosit is igazoltunk. :cool: Ott melóztam 4 évet.

Még sosem jártam ott. Szurkertársak igen, amikor 2017-ben őket kaptuk a kupában. Büntetőkkel kiestünk, a tombolán viszont az egyik haver nyert egy szelet sütit, de azt már nem tudta átvenni, mert indult a vonat.

2018-ban az igazi Leningrádból jöttem haza és másnap mehettem is melózni Leninvárosba. Sose gondoltam, hogy eccer ilyen lesz. Na jó, lehet hagytam közte 1 pihenőnapot.

Kima(r)xoltad a Leninizmust.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 14:38
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Még sosem jártam ott. Szurkertársak igen, amikor 2017-ben őket kaptuk a kupában. Büntetőkkel kiestünk, a tombolán viszont az egyik haver nyert egy szelet sütit, de azt már nem tudta átvenni, mert indult a vonat.

2018-ban az igazi Leningrádból jöttem haza és másnap mehettem is melózni Leninvárosba. Sose gondoltam, hogy eccer ilyen lesz. Na jó, lehet hagytam közte 1 pihenőnapot.

Kima(r)xoltad a Leninizmust.

Azért Uljanovszk miatt van egy kis lelkifurdalásom...

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 14:44
Szerző: Maradonapoli

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 15:22
Szerző: dingo

Nem értem, hogy miért kell erre párhavonta rácsodálkozni, nyilván Lölő mind a 623 cége oda ajánlja fel, plusz a nyalisok

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 15:23
Szerző: Maradonapoli
dingo írta:

Nem értem, hogy miért kell erre párhavonta rácsodálkozni, nyilván Lölő mind a 623 cége oda ajánlja fel, plusz a nyalisok

Az igazán döbbenet sztem az, hogy lassan már csak ezekből áll az ország, pártucat multit leszámítva, de azok is már be vannak csicskítva.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.27. 16:34
Szerző: Savaria1919
https://youtu.be/0d-GzxhubEs?t=2590
Az alábbi linken visszanézhető a tegnapi ankét, külön egy jelenetet emeltem ki, csapatkapitány Milu elmesélte, Szűcs Laller miként üdvözölte őt Pápán.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.28. 22:32
Szerző: Javier Arizmendi
Maradonapoli írta:Ha már szlotákia! Érdekes ügymenet rajzolódik ki a keleti végeken is!
A Kassa magyar nerlovagok - és végső soron lőrinc barát, orbán - legvégső soron meg a magyar állampolgárok ellopott pénzéből - készülnek visszatérni az élvonalba. A DVTK tulajdonosi köre - egyelőre - kisebbségi tulaj a klubban, de futtatják fel rendesen, új stadion, akadémia, miegymás. A minap a DVTK vezér arról pofázott az NS-ben, hogy már kinézték maguknak a hoki és női kosárcsapatot is... őrület, hogy ezek még nincsenek lámpavason. Ja, Kassán már mutatóba se nagyon vannak magyarok...

hokiban és női kosárban melyik lenne az elsőcsapat és melyik a farm?

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.28. 22:43
Szerző: Maradonapoli
Javier Arizmendi írta:

jó kérdés... nagy gazemberek, de eddig annyira a javukra kell írni, hogy nagyjából egymástól függetlenül versenyeztetik a két focicsapatot. Eddig talán 2 játékos volt, aki korábban DVTK-s volt és átszállóval Kassára vittek. Azok is 2 no name külföldi perememberke és már nincsenek is ott talán...

Kérdésedre válaszolva egyéb sportágakra vonatkoztatva meg, ha mégis alá-fölé rendeltség lenne, szakmai alapon egyértelmű, hogy a kassai hoki van fentebb, női kosár vonalon viszont a DVTK...

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 12:03
Szerző: SuperDepor
Na nézzük mit sikerül összehozni tavasszal az nb1es költségvetésből
Branislav Danilović - Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bokros Szilárd - Lőrinczy Attila, Bényei Ágoston, Bertus Lajos - Gera Dániel, Eppel Márton, Lukács Dániel.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 12:19
Szerző: Savaria1919
Kép

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 12:21
Szerző: SuperDepor
Savaria1919 írta:Kép

Zvekanov gondolom légiós

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 12:26
Szerző: Savaria1919
SuperDepor írta:
Savaria1919 írta:Kép

Zvekanov gondolom légiós

Délvidéki magyar, még a nyáron jött, de a kapfenbergiek elleni edzőmeccsünkön megsérült, az egész félévet kihagyta. A légiósunk Taipi volt, de őt kölcsönadtuk tavaszra 'Lőrincre.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 13:37
Szerző: Savaria1919
Borvető szerepeltetését továbbra sem értem. Négy méterről képes volt ziccerben a kapu fölé célozni, az imént meg az ő pontatlan passzából kaptuk a gólt.

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 13:47
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:Borvető szerepeltetését továbbra sem értem. Négy méterről képes volt ziccerben a kapu fölé célozni, az imént meg az ő pontatlan passzából kaptuk a gólt.

Áront nem kell bántani, csak egy kis türelem kell hozzá, ha pszichésen rendbe teszi magát a srác, nagy játékos lehet!
Ezek a köcsög tirpik itt is csak bosszantanak, hiába költöztem lélekben nyugatra.
Le kell őket gólhengerelni a második felesben, csak hogy tudják hol a helyük!

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Elküldve: 2023.01.29. 13:48
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Borvető szerepeltetését továbbra sem értem. Négy méterről képes volt ziccerben a kapu fölé célozni, az imént meg az ő pontatlan passzából kaptuk a gólt.

Áront nem kell bántani, csak egy kis türelem kell hozzá, ha pszichésen rendbe teszi magát a srác, nagy játékos lehet!
Ezek a köcsög tirpik itt is csak bosszantanak, hiába költöztem lélekben nyugatra.
Le kell őket gólhengerelni a második felesben, csak hogy tudják hol a helyük!

Hozza be a mester valamelyik Rajmundot