Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Mech
Aranylabdás
Hozzászólások: 21348
Csatlakozott: 2009.07.21. 15:39
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Mech » 2022.05.02. 15:19

Cselszky írta:A Kecskemét de facto 4 pont előnyben van, az is belefér nekik, hogy kikapjanak Szombathelyen.

A morális elemektől eltekintve is nagyon kockázatos döntés volt az edzőváltás 7 fordulóval a vége előtt, 2 pontnyi és 1 győzelemszám előnyben. Indokolatlannak nem mondanám, mert érezhetően leszálló ágba kerültek, na de már február végétől visszaestek. Ha meg akartak válni Elemértől, arra a Csaba elleni vereség körül lett volna mód, hogy a válogatott szünetet is kihasználhassa az új edző, ehhez képest heteket vártak, és egy sűrű, hétközi meccses időszakban cseréltek. A Szeged elleni csúfos bukó csapta ki a vezetésben a biztosítékot, és felzúdulással, tisztességgel, munkajogi kockázatokkal nem törődve, amolyan jó fidesznyik módon, izomból cselekedtek. Vukmir célozgatott örökölt erőnléti problémákra, aminek szerintem lehet is alapja, na de ez elég karcsú magyarázat a 4 meccs-4 pontos mutatóra. Ha már márciusban nem léptek, akkor vezetői szempontból és a csapat sorsát tekintve is okosabb lett volna a helyén hagyni Elit, mert egyrészt így magukra húztak egy trágya szart, amit nem tudnak másra tolni, másrészt ezt az eredménysort szerintem Kondi is hozta volna, de valószínűleg jobbat is.

Én csak azt nem értem, hogy állítólag a játékosok buktatták meg Kondinhót. Na most akkor ugyanezek a játékosok egyből megbuktatják Vukmirt is? Nem pont felszabadultan kéne játszani Elemér után? Vagy Vukmir meg ennyivel nagyobb balfasz, ráadásul ebben a keretben nem is volt soha benne a feljutás?
Teljes gáz amit a Diósgyőr csinál idén. 10-15 pontos előnyt jósoltam nekik a szezon előtt a harmadik helyhez képest. Ami a Vasasnak meg is lesz például.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 40675
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2022.05.02. 16:29

Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Sanyeey
Világsztár
Hozzászólások: 10379
Csatlakozott: 2009.03.01. 18:16
Tartózkodási hely: Magyarország
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Sanyeey » 2022.05.02. 17:15

[*]i
Mech írta:
Cselszky írta:A Kecskemét de facto 4 pont előnyben van, az is belefér nekik, hogy kikapjanak Szombathelyen.

A morális elemektől eltekintve is nagyon kockázatos döntés volt az edzőváltás 7 fordulóval a vége előtt, 2 pontnyi és 1 győzelemszám előnyben. Indokolatlannak nem mondanám, mert érezhetően leszálló ágba kerültek, na de már február végétől visszaestek. Ha meg akartak válni Elemértől, arra a Csaba elleni vereség körül lett volna mód, hogy a válogatott szünetet is kihasználhassa az új edző, ehhez képest heteket vártak, és egy sűrű, hétközi meccses időszakban cseréltek. A Szeged elleni csúfos bukó csapta ki a vezetésben a biztosítékot, és felzúdulással, tisztességgel, munkajogi kockázatokkal nem törődve, amolyan jó fidesznyik módon, izomból cselekedtek. Vukmir célozgatott örökölt erőnléti problémákra, aminek szerintem lehet is alapja, na de ez elég karcsú magyarázat a 4 meccs-4 pontos mutatóra. Ha már márciusban nem léptek, akkor vezetői szempontból és a csapat sorsát tekintve is okosabb lett volna a helyén hagyni Elit, mert egyrészt így magukra húztak egy trágya szart, amit nem tudnak másra tolni, másrészt ezt az eredménysort szerintem Kondi is hozta volna, de valószínűleg jobbat is.

Én csak azt nem értem, hogy állítólag a játékosok buktatták meg Kondinhót. Na most akkor ugyanezek a játékosok egyből megbuktatják Vukmirt is? Nem pont felszabadultan kéne játszani Elemér után? Vagy Vukmir meg ennyivel nagyobb balfasz, ráadásul ebben a keretben nem is volt soha benne a feljutás?
Teljes gáz amit a Diósgyőr csinál idén. 10-15 pontos előnyt jósoltam nekik a szezon előtt a harmadik helyhez képest. Ami a Vasasnak meg is lesz például.

Gyenge amúgy ez a keret szerintem. Könyves és Molnár úgy ahogy húzta őket, de a többi katasztrófa.
DEBRECENI VSC

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2022.05.02. 18:04

Javier Arizmendi írta:
MindigÚjpest írta:
Javier Arizmendi írta:dehogy, nem érdekli semmi, csak a futball.

RC-nek: ha a fijjuk bármihez hozzányúlnak, az egyből szarabb lesz, így lesz ez Újpesten is.
Hát nehezen tudom elképzelni,hogy lehet még szarabb,mint a belga éra alatt.

azért azt ne várd, hogy a következő 10 évben mind a 4 kupadöntőtöket megnyeritek. már ha lesz akár egy is. inkább azt figyeld, hogy Hemi papa távozása óta mennyire szárnyal a Kispest, az egy etalon példa. vagy a Diósgyőr Leisztinger lelépése óta, na ott tényleg látszik, hogy mennyivel jobb most már.

Adameknek: a 12/12-ből azért kettőnek minden évben ki kell esnie, és Tompika MTK-ja csak minden második évben tudja ezt megtenni. amúgy majd Viktor egyik nap felkel és eldönti, ki az a kettő.
Nem mondom,hogy nem örültem a kupagyőzelmeknek,de az utóbbi bő tíz év bajnoki szereplése katasztrófális. Szinte minden évben a kiesés ellen küzdöttünk. Azt sem gondolnám,hogy Hemi papa,meg Leiszti akkora spúr lett volna,mint ez a fillérbaszó,zsákbamacskázó buzi belga
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.02. 22:02

Káprály volt az angyalföldiek 12. játékosa.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2801
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2022.05.02. 22:22

Adamek írta:szerintem tuti így van, a vajda ott toporog minden szombaton a telóközpontban és csak a jóég tudja mikor melyik vonalon csörög be, hogy ennyi és ne tovább

miután ezen a szemétdombon mindenbe belefolyik, a focit meg imádja, teletömi pénzzel és energiával, nehéz elhinnem, hogy pont ebben ad szabadkezet bárkinek. valóban kurva nehéz ott lenni mindenhol, de ha nem akarja, hogy meglopják, vagy hogy a háta mögött emberkedjenek, kénytelen ott lenni.

Mindig Újpestnek: 10 év múlva meglátjuk, hogy hány bajnoki címetek lesz, vagy hány másodosztályú szezon.

Manbatnak: https://mtk.hu/hirek/label/dr-deutsch-tamas
életemben nem olvastam ennyi MTK hírt, mint ma, de szemben azzal, amit állítasz, Tompika díjakat ad focimeccs szünetben, kiállítást nyit Nándi bácsiról, és együtt ül az elnökségben az ukrán rabszolgák urával.

az itteni Vasas szurkolóknak gratulálok.
ETO

Avatar
the Janitor
Toborzórajáró
Hozzászólások: 176
Csatlakozott: 2017.03.16. 23:54

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: the Janitor » 2022.05.02. 22:42

Köszi, kedves tőled. Sikeresebb éveket az ETO-nak.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2022.05.02. 22:43

Javier Arizmendi írta:
Adamek írta:szerintem tuti így van, a vajda ott toporog minden szombaton a telóközpontban és csak a jóég tudja mikor melyik vonalon csörög be, hogy ennyi és ne tovább

miután ezen a szemétdombon mindenbe belefolyik, a focit meg imádja, teletömi pénzzel és energiával, nehéz elhinnem, hogy pont ebben ad szabadkezet bárkinek. valóban kurva nehéz ott lenni mindenhol, de ha nem akarja, hogy meglopják, vagy hogy a háta mögött emberkedjenek, kénytelen ott lenni.

Mindig Újpestnek: 10 év múlva meglátjuk, hogy hány bajnoki címetek lesz, vagy hány másodosztályú szezon.

Manbatnak: https://mtk.hu/hirek/label/dr-deutsch-tamas
életemben nem olvastam ennyi MTK hírt, mint ma, de szemben azzal, amit állítasz, Tompika díjakat ad focimeccs szünetben, kiállítást nyit Nándi bácsiról, és együtt ül az elnökségben az ukrán rabszolgák urával.

az itteni Vasas szurkolóknak gratulálok.

végigpörgettem az öreg kokós életútját, pont az látszik, hogy néha odatolják, amikor az anyaegyesületet muszáj képviseltetni, amúgy meg atlétikai hírekben is többször bukkan fel a neve, mint a fodbal körül
a www.mtkbudapest.hu oldal árulkodóbb a valódi befolyásáról
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
the Janitor
Toborzórajáró
Hozzászólások: 176
Csatlakozott: 2017.03.16. 23:54

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: the Janitor » 2022.05.02. 22:49

Savaria1919 írta:Káprály volt az angyalföldiek 12. játékosa.

Káprály pusztán egy szar bíró. Amúgy jobbak voltatok, motiváltabbak, nagyon akartatok nyerni, mi kb. a döntetlenért jöttük, az elmúlt meccsekhez képest totál alulmotiváltan. A tizitek tiszta tizenegyes volt. Az elején persze engem is dühített, amikor a lendületben lévő Cipfet kibillentették gólhelyzetben, az is tizenegyes volt. Összességében, mondom, motiváltabbak voltatok, nem lett volna érdemtelen a győzelmetek.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.02. 22:54

the Janitor írta:
Savaria1919 írta:Káprály volt az angyalföldiek 12. játékosa.

Káprály pusztán egy szar bíró. Amúgy jobbak voltatok, motiváltabbak, nagyon akartatok nyerni, mi kb. a döntetlenért jöttük, az elmúlt meccsekhez képest totál alulmotiváltan. A tizitek tiszta tizenegyes volt. Az elején persze engem is dühített, amikor a lendületben lévő Cipfet kibillentették gólhelyzetben, az is tizenegyes volt. Összességében, mondom, motiváltabbak voltatok, nem lett volna érdemtelen a győzelmetek.

Korrekt, köszi.
Ha ilyen elánnal tolta volna az összes tavaszi hazai meccsét a csapat, talán lett volna tétje ennek a meccsnek.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.02. 22:55

Mech írta:
Savaria1919 írta:Kép
Szarvas, itt is voltak másodosztályú meccsek még a kilencvenes években, ez az egyik legszebb környezetű pálya, ahol valaha jártam. Kissé beárnyékolja, hogy a kupameccsünkön nem volt vendégszektor, a felbőszült helyieknek nem voltunk rokonszenvesek.

Hétvégén ha már Szarvason jártam kilátogattam az Erzsébet-ligetbe egy Szarvas-Gyulai Termál FC Békés megyei I. osztály felsőházi bajnoki mérkőzésre.
Sajnos szomorúan konstatáltam, hogy a főlelátót lebontották, illetve az égig érő fák is kezdenek döglődni.
Kép
Kép
Kép
Kép

Kár érte, a hangulatos tribün helyett lett egy ilyen kommersz lelátócska. Különben ha a helyi erők nem akarnak megverni, Szarvas kellemes kis város.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2022.05.02. 23:16

Pont akkorra szedjük össze magunkat mire vége a szezonnak. :)
HAJRÁ HALI!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.02. 23:17

kristof98.haladas írta:Pont akkorra szedjük össze magunkat mire vége a szezonnak. :)

zv-időszakra készül a csapat :)
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2022.05.02. 23:53

Javier Arizmendi írta:
Adamek írta:szerintem tuti így van, a vajda ott toporog minden szombaton a telóközpontban és csak a jóég tudja mikor melyik vonalon csörög be, hogy ennyi és ne tovább

miután ezen a szemétdombon mindenbe belefolyik, a focit meg imádja, teletömi pénzzel és energiával, nehéz elhinnem, hogy pont ebben ad szabadkezet bárkinek. valóban kurva nehéz ott lenni mindenhol, de ha nem akarja, hogy meglopják, vagy hogy a háta mögött emberkedjenek, kénytelen ott lenni.

Mindig Újpestnek: 10 év múlva meglátjuk, hogy hány bajnoki címetek lesz, vagy hány másodosztályú szezon.

Manbatnak: https://mtk.hu/hirek/label/dr-deutsch-tamas
életemben nem olvastam ennyi MTK hírt, mint ma, de szemben azzal, amit állítasz, Tompika díjakat ad focimeccs szünetben, kiállítást nyit Nándi bácsiról, és együtt ül az elnökségben az ukrán rabszolgák urával.

az itteni Vasas szurkolóknak gratulálok.
Nem is bajnoki címben gondolkodok,hanem egy állandó dobogó esélyesben amin szocializálódtam. Persze,ha nagy néha becsúszna egy-egy bajnoki cím nem sértődnék meg! :) Ha a belgával nem estünk,szerintem mással sem fogunk.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.03. 21:06

Sluka lemondott Szentlőrincen, amit el is fogadott a vezetés. Nem sokkal messzebb, Kozármislenyben bár megvan a bajnoki cím, nem biztos, hogy vállalják a feljutást. Ennek valószínűleg a fővárosi vasutasok örülnének a legjobban.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.04. 19:29

Horváth Zoltánt és Molnár Gábort a tartalékcsapathoz küldték Diósgyőrben.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Mech
Aranylabdás
Hozzászólások: 21348
Csatlakozott: 2009.07.21. 15:39
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Mech » 2022.05.05. 09:06

Savaria1919 írta:Horváth Zoltánt és Molnár Gábort a tartalékcsapathoz küldték Diósgyőrben.

Horváth 32 bajnokin 11 gól, 2 gólpassz
Molnár 32 bajnokin 9 gól, 11 gólpassz

Félve kérdezem, de biztos velük volt a gond?

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.05. 19:13

Még vége sincs a szezonnak, de már beindult a kerengő: Gabala Krisztián tarthatja benn a szentlőrincieket, Szegeden elvileg Aczél Zoltán a fő jelölt a kispadra.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96289
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2022.05.07. 00:32

Mech írta:
Savaria1919 írta:Horváth Zoltánt és Molnár Gábort a tartalékcsapathoz küldték Diósgyőrben.

Horváth 32 bajnokin 11 gól, 2 gólpassz
Molnár 32 bajnokin 9 gól, 11 gólpassz

Félve kérdezem, de biztos velük volt a gond?

“… egyetlen játékos sem helyezheti magát a csapat elé. … az öltöző egységességének érdekében meg kellett hozni ezt a döntést. Ráadásul Molnár Gábor egy súlyos fegyelmi vétséget is elkövetett a Budaörs elleni meccsen, aminek a csapat látta kárát.” /Vukmir/
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2022.05.07. 12:14

Jeles dátum a mai, száz éve, 1922. május 7-én délben hitelesítették a Haladás Rohonci úti pályáját. Délután két meccsel avatták fel, a Szombathelyi AK (amiből később a Sabaria szerveződött) öt-nullra verte a Szombathelyi MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) csapatát, míg a Haladás gól nélküli döntetlent játszott az SzSE ellen.
Ezek közül már csak mi létezünk, de az sem jogfolytonos. Az államvasúthoz nincs közünk, a pályát béreljük, erről az eseményről meg (egyelőre?) semmiféle hivatalos megemlékezés nem volt.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 112 vendég