Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.02. 15:44

Cselszky írta:
Savaria1919 írta:Klausz László lett az ETO új edzője. Az a klub is nagy edzőfogyasztó, az évenkénti 2-3 váltás garantálható.
Nálunk nagy valószínűség szerint Németh Szabolcsot nevezik ki, Fórizsból meg szakmai igazgató lehet. Márió mellett Medgyest is vinné a DVTK, érte már fizetni kell.

“remélem, rövid időn belül visszakerül az ETO oda, ahol a helye van, tehát az NB I-be” - mondja Hannich. Tartok tőle, ismét hülyének nézik a szurkolóikat a győriek. Vagy lemaradtam valamiről? Zsebbe nyúl a tulaj, jön egy halom erősítés?

Csak azért kérdezem, mert az eddigi keret nagyjából reális helyen végzett: alsóház teteje, max. középmezőny. A Vasas és a Diók mellett nehéz lesz beleszólni, igaz, nem fejtette ki, mit ért “rövid idő” alatt; lehet, hogy 3-4 évet. Az eddigi működésük alapján arra tippelek, hogy Klausz max. télig húzza, és a következő idényben is lesz náluk 1-2 edzőváltás.

Óvatos, mert csak reméli, nem ígér semmit. A Gyirmót, Budafok, Kaposvár példája mutatja, hogy oda lehet érni a 2. második helyre, elég hozzá egy jó edző (mint amilyen Aurél) meg egy viszonylag bővebb keret és egy adag szerencse.
A háttér nem feltétlenül tiszta nekem az ETO-nál, Mányi mintha el akarta volna adni a tulajdonrészét, a polgi meg látványosan más győri klubok mellett kampányol (Gyirmót, DAC).
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.02. 17:19

a 2021/22-es idényben Mónos Tamás dirigálja vezetőedzőként az NB II-ben szereplő Csákvár csapatát
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74914
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.06.02. 23:15

hatan nem vállalták az NB3-t, a Kelen játék nélkül feljutott, így egy fokkal könnyebb lehet jövőre BLSZ-t nyerni
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2021.06.03. 12:55

Az nso szerint Dzsudzsákot hívja a Honvéd (SzP?), Grófot kivásároljuk, Ugraira nem tart igényt Huszti, Bódi sorsa bizonytalan, Skribeket leigazolnánk.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2021.06.03. 13:01

Egyébként az a hír járja, hogy pénzügyi gondok vannak. Az új ügyvezető arról magyaráz, hogy megpróbálják előteremteni a szükséges pénzt, a korábbi hangzatos szövegek már elmaradnak, nyíltan kimondva, hogy a célkitűzés a bentmaradás. Benne van a pakliban, hogy egy keserves szezon áll előttünk.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2021.06.03. 13:28

Cselszky írta:Az nso szerint Dzsudzsákot hívja a Honvéd (SzP?), Grófot kivásároljuk, Ugraira nem tart igényt Huszti, Bódi sorsa bizonytalan, Skribeket leigazolnánk.

DzsB a trollfocis vakszerelmeseken kívül mindenkit elidegenített magától az elmúlt 10 évben a magyar közönségen belül, erre akkor, amikor a karrierje és a reputációja egyszerre kap egy utolsó mentőövet azzal, hogy hazamegy a bajba jutott hazán segíteni, köszöni szépen és odébbáll a haversráchoz? értem én, hogy sértődött Tunyára, amiért nem vitte ki az EB-re, de ettől még ezzel azt a kis maradék gerincét is elveszti, amit az elmúlt egy évben visszaépített
a Honvédnak meg ezekután tényleg nem tud mást kívánni az ember, csak egy 20 ponttal, csont nélkül kiesős szezont
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2021.06.03. 15:00

ManBat írta:

Sokan látják úgy, ahogy írod. Nekem elüt a véleményem. Szerintem ő pont az az eset, hogy érdemes disztingválni a pályán történtek és az egyéb viselt dolgai között, mivel nem következik egyikből a másik, mindemellett az érzelmi/indulati alapú megközelítések is tévútra visznek. Ment a hájpolás, mikor ősszel idejött, most megy az anyázás, hogy esetleg odébbáll. Hülyeségnek tartom.
Eleve az idény végéig írt alá azzal, hogy segíteni szeretne a feljutásban. Megtette. A várható kezdeti gyengélkedés után rúgott 5 gólt, kiosztott 14 gólpasszt (ami csak a csatárok balfaszsága miatt nem 20+), nélküle jó eséllyel nem jutunk vissza, sokszor volt a csapat legjobbja, igaz, hogy az utóbbi pár év alatt lomhább, lassabb lett, ugyanakkor jó zsugákat adott, legtöbbször kiemelkedett a többiek közül a mentalitásával, 34 évesen jobban tekert, kapart, mint a 20 évesek. Mivel nálunk lejár/lejárt a szerződése, azt tesz, amit jónak lát, nem fogom emiatt baszlatni. Az más kérdés, hogy mit gondolok a
Petyával való smúzolásáról, stb.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.04. 17:33

Németh Szabolcs lett az új edzőnk.
"- Köszönöm a bizalmat, hálás vagyok, hogy a Haladás szakmai vezetéséért felelhetek, örömmel tölt el, hogy ennek a tradicionális klubnak a vezetőedzője lehetek - mondta Németh Szabolcs. - Itt születtem, a Haladásban nőttem fel, maximális elkötelezettséggel és lelkesedéssel munkatársaimmal együtt azon fogunk dolgozni, hogy a legjobb eredményeket érjük el. Célunk, hogy közösen építsünk egy szebb jövőt - alig várom, hogy elkezdhessük a munkát."
Arról egyelőre nem írtak a klubhonlapon, hogy hány évre szóló szerződést kötött, illetve kik lesznek a stábtagok.
Ahogyan a leglényegesebb kérdésről, a következő évi mezgarnitúráinkról sem közöltek új infókat.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.04. 17:46

https://www.facebook.com/permalink.php? ... 9738269163
Séllei tartott egy kb 5 perces monológot a csapat körüli helyzetről, amit egy szurkolói portál további információkkal egészített ki. Fiatal edzői teamben (szó szerint így mondta, én nem értem, minek kell minden englishíteni) gondolkodtak, a stábtagokkal egyelőre még nincs aláírt szerződés, Schimit felkérték másodedzőnek, ehhez kért némi gondolkodási időt. Megyó menne, de egyelőre még nem kapott konkrét megkeresést (fizetni kellene érte, mivel érvényes szerződése van). A szurkolói oldal említette, hogy közel a megállapodás az általuk csak táskás embernek nevezett személlyel: "ténylegesen komoly tárgyalási fázisban van a dolog, de jelenleg még nincs meg az aláírás. jelek arra utalnak, hogy lesz változás"
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.05. 18:11

Kép
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51347
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2021.06.05. 19:46

Savaria1919 írta:Kép
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

Mintha a Hali stadiont betolnák Rióba a Megváltó Krisztus szobor körüli egyik favellába.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74914
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Adamek » 2021.06.05. 20:21

Savaria1919 írta:Kép
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

ezeket a hazai stadiontervezőket és építőket is nyugodtan el lehetne zavarni konténervárosokat tervezni/építeni, nagyjából annyit érnek szakmailag
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Javier Arizmendi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2818
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2021.06.05. 23:21

másfél milliárdba került a budaörsi marakana...

az ETO-nál nincsenek komoly célok, ha lennének kb. visszahoznánk Kalmár Olivért (Vasas), Novák Csanádot (Szolnok), Preklet Csabát (Pécs), Medgyes Sinant (BMTE), Zeke Máriót (BMTE), Szánthó Regöt(ZTE), Hidi M. Sanyát(Vasas), Horváth Emilt (Budaörs). de inkább telefostuk az NB2-t játékosokkal.

állítólag Kutya egy szolid 3 és felest kért havonta Győrben (a városi részén, nem a vastelepen)...
ETO

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2021.06.06. 12:12

Azt írják, felmerült, hogy elhozzuk Budafokról a Nikolics nevű védőt. Könyörgöm, az a csóka az általam látott összefoglalók alapján és budafoki szurker által is megerősítve hibát hibára halmozott, nem NB1-szint. Bízom benne, hogy kamu, mert különben teljesen felesleges volt elengedni Kinyiket és Szatmárit, annyit ők is tudnak.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 96324
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2021.06.06. 12:13

Savaria1919 írta:[img]https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/83/5/65/cikk_2830565/Budaors629.jpg[img]
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

A másik 3 oldalon is vannak lelátók, vagy ennyi az egész? Bár, ha jól rémlik, az innenső hosszantinál van az áruházakhoz levezető utcácska, nem tudom, mi férne, fért volna el oda.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.06. 13:48

Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Kép
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

Mintha a Hali stadiont betolnák Rióba a Megváltó Krisztus szobor körüli egyik favellába.

engem egy kicsit a spliti Poljudra, és nem kicsit a szolnoki Tiszaligeti Stadionra emlékeztet:
Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.06. 13:50

Adamek írta:
Savaria1919 írta:Kép
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

ezeket a hazai stadiontervezőket és építőket is nyugodtan el lehetne zavarni konténervárosokat tervezni/építeni, nagyjából annyit érnek szakmailag

igen, ezek az új arénák jellegtelenebbek lettek, elveszítették az igazi karakterüket. A diósgyőri, a székesfehérvári meg a dunaszerdahelyi jellegében körülbelül azonos, a kisvárdai egy nagy lakodalmi sátor, baromi keskeny vendégszektorral. Felcsúton a tetőszerkezet impozáns, a sok látszóbeton nekem rideg.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16491
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2021.06.06. 13:52

Cselszky írta:
Savaria1919 írta:[img]https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/83/5/65/cikk_2830565/Budaors629.jpg[img]
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

A másik 3 oldalon is vannak lelátók, vagy ennyi az egész? Bár, ha jól rémlik, az innenső hosszantinál van az áruházakhoz levezető utcácska, nem tudom, mi férne, fért volna el oda.

Kép
Ennyi a cucc. Érdeklődve várom, hogy a vendégszektor merre lesz majd.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 51347
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2021.06.06. 14:03

A stadion az itt kezdődik fijaim! Csak orbánnak meg ne mutassátok!

Kép

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Haladás: az ügyvezető nem tétlenkedik, Mátyusnak sem szabad

HozzászólásSzerző: ManBat » 2021.06.06. 16:01

Savaria1919 írta:
Cselszky írta:
Savaria1919 írta:[img]https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/83/5/65/cikk_2830565/Budaors629.jpg[img]
Budaörsön elkészült a stadion, hat év után hazatérhet a csapat.

A másik 3 oldalon is vannak lelátók, vagy ennyi az egész? Bár, ha jól rémlik, az innenső hosszantinál van az áruházakhoz levezető utcácska, nem tudom, mi férne, fért volna el oda.

Kép
Ennyi a cucc. Érdeklődve várom, hogy a vendégszektor merre lesz majd.

a B betűtől balra látsz egy kerítést, attól balra
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 97 vendég