Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 36775
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: RC » 2019.12.16. 15:20

Megkongatta a vészharangot az ügyvezető igazgató.


Honlapunkon már többször foglalkoztunk a nehéz anyagi helyzetben lévő Haladással. Legutóbb arról írtunk, hogy a szombathelyiek üzleti tervében olyan 350 millió forintos tétel szerepel, amelynek a forrása még nem ismert.


A Halinál a hónap elején Séllei Árpád lett az ügyvezető igazgató. Sélleivel a savariaforum.hu készített egy interjút, amelyben a legrosszabb forgatókönyvről is beszéltek. Nem elképzelhetetlen, hogy jövőre a csapat csak a megye II-ben szerepel.


"Igen, az előttünk álló pár hétben sok kérdésre választ kapunk. Ha nem történik meg a várva várt tulajdonosváltás, akkor a jelenlegi többségi tulajdonos felelőssége a klub működtetése. Ha ezt nem teszi meg, akkor megvonhatják a licencünket. Egyeztettem sok vállalkozóval, magát Hali-kötődésűnek tartó emberrel is, ám egyelőre nem sok pozitív visszajelzést kaptam. Sokan, akik tehetnének a Haladásért, még a telefont sem veszik fel nekem, pedig ismernek régóta. Néha úgy érzem, sokan azt szeretnék, hogy szűnjön meg a Haladás" - fogalmazott Séllei, aki hozzátette, az év végéig 130-150 millió forintos tőkeinjekcióra lenne szükség.


"Jelenleg 40-50 millió forintos a csapat havi kiadása. Összefoglalva: ha most valaki betesz a klubba a körülbelül 150 millió forintot, akkor utána egy forintért megvásárolhatná a gazdasági társaság többségi tulajdonjogát, azaz 81 százalékot, amely most az Illés Sportalapítvány kezében van. Persze, a klubot utána is működtetni kell, tehát nem lehet hátradőlni. Próbálom mozgatni a kapcsolatrendszeremet, ám sokszor hiába hívok potenciális mecénásokat, befektetőket, olykor még a személyes találkozóig sem jutok el. Nem adom fel, 2006-ban is reménytelennek tűnt a helyzet, és mégis megtaláltuk a megoldást" - mutatott rá Séllei.


A csapatnak nem megy egyébként az NB II-ben. A szombathelyiek az év utolsó bajnokiján a Siófok otthonában szenvedtek 2-0-s vereséget. A gárda a 18. helyről várhatja a bajnokság folytatását.
SABARIA 1926

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.16. 15:29

Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: ManBat » 2019.12.16. 17:24

elképesztő szégyen lenne, ha így alakulna
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

k11zoltan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2699
Csatlakozott: 2007.09.10. 18:00
Tartózkodási hely: Pápa/Budapest

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: k11zoltan » 2019.12.16. 18:17

Pedig jövőre akár találkozhatunk megint. (Ha nem szűntök meg.)
R.I.P. Lombard Pápa
Élt 11 évet. :)

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60308
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: John McClane » 2019.12.16. 18:28

De legalább a megye kettő történetének legszebb stadionjában nyomnák.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.16. 21:58

k11zoltan írta:Pedig jövőre akár találkozhatunk megint. (Ha nem szűntök meg.)

Majd a kupában. (Amúgy ha megszűnünk, akkor igazából ti szűntök meg, mert a Pápai ELC indulási jogát vette meg anno 15 éve az önkori)
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.12.16. 22:40

Savaria1919 írta:
k11zoltan írta:Pedig jövőre akár találkozhatunk megint. (Ha nem szűntök meg.)

Majd a kupában. (Amúgy ha megszűnünk, akkor igazából ti szűntök meg, mert a Pápai ELC indulási jogát vette meg anno 15 éve az önkori)

durva a katyvasz
most igazából ki volt nemrég 100 éves és ki számít fellegvárnak?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.12.16. 22:42

miért pont a megye kettő? a legerősebb amatőr osztály a megye 1, ha a legaljáról kell indulni akkor van a megyében harmadosztály is, a kettő milyen képlettel jött ki?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.16. 23:10

Adamek írta:
Savaria1919 írta:
k11zoltan írta:Pedig jövőre akár találkozhatunk megint. (Ha nem szűntök meg.)

Majd a kupában. (Amúgy ha megszűnünk, akkor igazából ti szűntök meg, mert a Pápai ELC indulási jogát vette meg anno 15 éve az önkori)

durva a katyvasz
most igazából ki volt nemrég 100 éves és ki számít fellegvárnak?

Igazából az se tuti, hogy most volt száz éves a Haladás.

1895. májusában alakult meg a MÁV Műhely Alkalmazottainak Haladás Dal- és Önképző Egyesülete
("Czélja a karének és zene művelése, a tánczos szellemnek hazafias irányban való fejlesztése, valamint a tagok értelmi színvonalának emelése")
1905-ben Sportosztályt alapított a Haladás Dal- és Önképző Egyesület (HSO)
1911 novemberében a HSO játszott egy nyilvános focimeccset, megvertük 1:0-ra a Magyar Motor és Gépgyár Csapatát.
1912. tavaszán Húsvéti tornán vettünk részt, és alaposan elpáholt minket a Szombathelyi SE II. csapata (0:7)
A háború alatt a helyi szervezett sportélet elsorvadt.
1918 őszén alakult meg a Szombathelyi Vasutas Haladás a Vas Népe szerint, de '21-ig csak a Haladás dalárda keretén belül működött
1919. áprilisában a HSO kérte a vármegyét, engedjenek át egy rétet vasutas testnevelés céljára, de ehhez nem járultak hozzá, de a futballcsapat felszerelését sem támogatták, 25 pár futball cipőre való pénzt kért volna a HSO.
1919. nyarán alakult meg a Haladás Sportosztálya a Hír. újság szerint
Az tuti, hogy 1919-ben vívtunk 30 barátságos meccset, például legyőztük a III. Kerületet 1:0-ra, de Tatabányai Bányásszal 1:1-et játszottunk
1920. márciusában indult el az újra kiírt egyfordulós tavaszi bajnokság, mi a másodoszály szombathelyi kerületében kaptunk helyet, és például a Győri ETO-t 4:0-ra vertük idegenben, a Kispest AC-vel játszottunk egy 2:2-es barimeccset. (A hetvenes években egy darabig 1920 szerepelt a címerünkben, mert akkor játszottuk az első tétmeccset)
1995-ben kivált a HVSE-ből a Haladás futballklubja (volt olyan címerünk is, melyben 1995 szerepel)
2004-ben az indulási joggal Bíró Péter lelépett Pápára, a szombathelyi városvezetés megvásárolta a Pápai ELC indulási jogát (NB2).

Tessék választani.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.16. 23:16

Adamek írta:miért pont a megye kettő? a legerősebb amatőr osztály a megye 1, ha a legaljáról kell indulni akkor van a megyében harmadosztály is, a kettő milyen képlettel jött ki?

Az a durva, hogy a vasi megye I-ben Király csapatát leszámítva nincs szombathelyi. Pedig javasoltam volna Sélleiéknek, hogy inkább azt erősítsék meg, és ha megvan a feljutás az NB3-ba, akkor fuzionáljanak.
Az is egy nosztalgialiga, a 2000-es évek elején elég jó csapata volt Celldömölknek, Pinyővel majdnem fel is jutottak, miközben Bükön Artner Tamás tevékenykedett, szintén ügyesen.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.12.16. 23:18

Savaria1919 írta:
Adamek írta:
Savaria1919 írta:Majd a kupában. (Amúgy ha megszűnünk, akkor igazából ti szűntök meg, mert a Pápai ELC indulási jogát vette meg anno 15 éve az önkori)

durva a katyvasz
most igazából ki volt nemrég 100 éves és ki számít fellegvárnak?

Igazából az se tuti, hogy most volt száz éves a Haladás.

1895. májusában alakult meg a MÁV Műhely Alkalmazottainak Haladás Dal- és Önképző Egyesülete
("Czélja a karének és zene művelése, a tánczos szellemnek hazafias irányban való fejlesztése, valamint a tagok értelmi színvonalának emelése")
1905-ben Sportosztályt alapított a Haladás Dal- és Önképző Egyesület (HSO)
1911 novemberében a HSO játszott egy nyilvános focimeccset, megvertük 1:0-ra a Magyar Motor és Gépgyár Csapatát.
1912. tavaszán Húsvéti tornán vettünk részt, és alaposan elpáholt minket a Szombathelyi SE II. csapata (0:7)
A háború alatt a helyi szervezett sportélet elsorvadt.
1918 őszén alakult meg a Szombathelyi Vasutas Haladás a Vas Népe szerint, de '21-ig csak a Haladás dalárda keretén belül működött
1919. áprilisában a HSO kérte a vármegyét, engedjenek át egy rétet vasutas testnevelés céljára, de ehhez nem járultak hozzá, de a futballcsapat felszerelését sem támogatták, 25 pár futball cipőre való pénzt kért volna a HSO.
1919. nyarán alakult meg a Haladás Sportosztálya a Hír. újság szerint
Az tuti, hogy 1919-ben vívtunk 30 barátságos meccset, például legyőztük a III. Kerületet 1:0-ra, de Tatabányai Bányásszal 1:1-et játszottunk
1920. márciusában indult el az újra kiírt egyfordulós tavaszi bajnokság, mi a másodoszály szombathelyi kerületében kaptunk helyet, és például a Győri ETO-t 4:0-ra vertük idegenben, a Kispest AC-vel játszottunk egy 2:2-es barimeccset. (A hetvenes években egy darabig 1920 szerepelt a címerünkben, mert akkor játszottuk az első tétmeccset)
1995-ben kivált a HVSE-ből a Haladás futballklubja (volt olyan címerünk is, melyben 1995 szerepel)
2004-ben az indulási joggal Bíró Péter lelépett Pápára, a szombathelyi városvezetés megvásárolta a Pápai ELC indulási jogát (NB2).

Tessék választani.

létezik olyan ami nincs nálunk elcseszve?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
PTi
Tartalék
Hozzászólások: 1053
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: PTi » 2019.12.17. 11:37

Adamek írta:miért pont a megye kettő? a legerősebb amatőr osztály a megye 1, ha a legaljáról kell indulni akkor van a megyében harmadosztály is, a kettő milyen képlettel jött ki?

3 osztály lefelé? Így került a Kecskemét is a megye egybe, ha jól rémlik

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.17. 12:01

Közben kaptunk egy végrehajtást is a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztályától.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.12.17. 12:10

PTi írta:
Adamek írta:miért pont a megye kettő? a legerősebb amatőr osztály a megye 1, ha a legaljáról kell indulni akkor van a megyében harmadosztály is, a kettő milyen képlettel jött ki?

3 osztály lefelé? Így került a Kecskemét is a megye egybe, ha jól rémlik

össze-vissza ment a kizárás, ketten mentek az NB3-ba, hárman a megye 1-be
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4144
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: dingo » 2019.12.17. 18:15

PTi írta:
Adamek írta:miért pont a megye kettő? a legerősebb amatőr osztály a megye 1, ha a legaljáról kell indulni akkor van a megyében harmadosztály is, a kettő milyen képlettel jött ki?

3 osztály lefelé? Így került a Kecskemét is a megye egybe, ha jól rémlik


Nem jól rémlik. A Rózsa féle KTE hivatalosan megszűnt. A fiókcsapatként eleve megye 1-es KLC-hez került a személyzet és a játékosok egy része, majd az NB III-ba jutás után a név tulajdonosa(Univer?) engedélyezte hogy KTE néven szerepeljenek. Ez hivatalosan másik csapat. Már vagy az ötödik ami ezen a néven fut
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára dingo 2019.12.17. 18:16-kor.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

k11zoltan
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2699
Csatlakozott: 2007.09.10. 18:00
Tartózkodási hely: Pápa/Budapest

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: k11zoltan » 2019.12.17. 18:16

Adamek írta:
PTi írta:
Adamek írta:miért pont a megye kettő? a legerősebb amatőr osztály a megye 1, ha a legaljáról kell indulni akkor van a megyében harmadosztály is, a kettő milyen képlettel jött ki?

3 osztály lefelé? Így került a Kecskemét is a megye egybe, ha jól rémlik

össze-vissza ment a kizárás, ketten mentek az NB3-ba, hárman a megye 1-be

Kinek mire volt pénze.
Nálunk lófaszt se adott a vezetés, így megye lett.
Szombathelyen ha tényleg nincs semmi pénz, akkor gondolom ott is.
R.I.P. Lombard Pápa
Élt 11 évet. :)

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.17. 18:48

Supka feljelentette a klubot az MLSznél, többhavi bérrel tartoznak neki.
Akkor ez ennyi volt. Az is lehetett volna tájékozottabb, aki idehozta Supkát, ő kb mindenhol összebalhézott a vezetőséggel. Pécsen is hasonló volt a szitu, akkor 11 milliót ítélt neki a bíróság.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4144
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: dingo » 2019.12.17. 18:52

Savaria1919 írta:Supka feljelentette a klubot az MLSznél, többhavi bérrel tartoznak neki.
Akkor ez ennyi volt. Az is lehetett volna tájékozottabb, aki idehozta Supkát, ő kb mindenhol összebalhézott a vezetőséggel. Pécsen is hasonló volt a szitu, akkor 11 milliót ítélt neki a bíróság.


Akkor még pontlevonás is lehet, volt már rá példa
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 16417
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2019.12.17. 18:59

dingo írta:
Savaria1919 írta:Supka feljelentette a klubot az MLSznél, többhavi bérrel tartoznak neki.
Akkor ez ennyi volt. Az is lehetett volna tájékozottabb, aki idehozta Supkát, ő kb mindenhol összebalhézott a vezetőséggel. Pécsen is hasonló volt a szitu, akkor 11 milliót ítélt neki a bíróság.


Akkor még pontlevonás is lehet, volt már rá példa

mínuszponttal zárnánk a bajnokságot
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 74816
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Óriási gondok: a Haladás a megye II-be kerül?

HozzászólásSzerző: Adamek » 2019.12.17. 20:22

Savaria1919 írta:
dingo írta:
Savaria1919 írta:Supka feljelentette a klubot az MLSznél, többhavi bérrel tartoznak neki.
Akkor ez ennyi volt. Az is lehetett volna tájékozottabb, aki idehozta Supkát, ő kb mindenhol összebalhézott a vezetőséggel. Pécsen is hasonló volt a szitu, akkor 11 milliót ítélt neki a bíróság.


Akkor még pontlevonás is lehet, volt már rá példa

mínuszponttal zárnánk a bajnokságot

azt nem engedi a szabályzat
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 14 vendég