Oldal: 206 / 283

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 13:23
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Váltogatják, egy hazai, egy külföldi. Michibá előtt Sousa volt.
Kerengő van ott is, Jan Urban, Michal Probierz (személyes kedvencem, egyedül kitesz egy Véber-Pintér-Csertői triót), Maciej Skorza a kiemelkedő karakterei ennek a körforgásnak, ők hárman kb a teljes Ekstraklasát lefedik. Még esetleg Papszunt mondanám opciónak, ő a Rakówból nagyon jó csapatot csinált, de szerintem inkább azt a melót folytatná ahelyett, hogy adott esetben megégetné magát a válogatott kispadján.

Ruch Chrozów szurkerekről tudsz valamit? Állítólag rühellik a magyarokat (jó most már lassan a többi lengyel is), de a többi polák brigáddal sincsenek annyira jóban, nem is tartják magukat igazi lengyelnek vagy mi - legalábbis ezt olvastam róluk a 2000-es évek elején. Ez igaz? Kik ők? Valami német vagy cseh bányászkolónia maradvány?

A lengyeleknél a szurkolótáborok közötti barátkozást nagyon komolyan veszik. A Ruch jó viszonyt ápol a Widzew Lódz drukkereivel, és 2016-ban csatlakozott hozzájuk a Wisła Krakkó keménymagja, utóbbiak előtte a Lechia Gdansk és a Słask Wrocław brigádjaival haverkodtak. Magyarokra csak abban az esetben támadnak, ha klubmérkőzés van és oda a polák haverokkal mennek. A fehérváriak Poznanba a czestochowai cimborákkal együtt utaztak, a CSKA Moszkva pesti EL-meccsére ezért is jöttek Widzew és Ruch-ultrák is.
Ami a Ruchot mint klubot illeti, most valahol a harmadosztály környékén tanyáznak, új stadiont sem kaptak, ellenben a szomszédos zabrzeiekkel (bár annak csak a háromnegyede van kész), de most épül Sosnowiecben is, meg lesz majd Bytomban és Katowicében is.

Tényleg! Ott is az állam építi a stadionokat? Elég korrekt arénák nőttek ki arrafelé a földből, mondjuk arrafelé azért nézők is vannak...

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 14:20
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:Ruch Chrozów szurkerekről tudsz valamit? Állítólag rühellik a magyarokat (jó most már lassan a többi lengyel is), de a többi polák brigáddal sincsenek annyira jóban, nem is tartják magukat igazi lengyelnek vagy mi - legalábbis ezt olvastam róluk a 2000-es évek elején. Ez igaz? Kik ők? Valami német vagy cseh bányászkolónia maradvány?

A lengyeleknél a szurkolótáborok közötti barátkozást nagyon komolyan veszik. A Ruch jó viszonyt ápol a Widzew Lódz drukkereivel, és 2016-ban csatlakozott hozzájuk a Wisła Krakkó keménymagja, utóbbiak előtte a Lechia Gdansk és a Słask Wrocław brigádjaival haverkodtak. Magyarokra csak abban az esetben támadnak, ha klubmérkőzés van és oda a polák haverokkal mennek. A fehérváriak Poznanba a czestochowai cimborákkal együtt utaztak, a CSKA Moszkva pesti EL-meccsére ezért is jöttek Widzew és Ruch-ultrák is.
Ami a Ruchot mint klubot illeti, most valahol a harmadosztály környékén tanyáznak, új stadiont sem kaptak, ellenben a szomszédos zabrzeiekkel (bár annak csak a háromnegyede van kész), de most épül Sosnowiecben is, meg lesz majd Bytomban és Katowicében is.

Tényleg! Ott is az állam építi a stadionokat? Elég korrekt arénák nőttek ki arrafelé a földből, mondjuk arrafelé azért nézők is vannak...

Asszem az állam és az önkormányzatok közös biznisze ez, de annyira ebben nem vagyok otthon. Ott azért nagyobb méretű városok is akadnak, de pl a gdanski vagy a wroclawi stadion erősen túlméretezett.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 14:37
Szerző: Szarka
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:A lengyeleknél a szurkolótáborok közötti barátkozást nagyon komolyan veszik. A Ruch jó viszonyt ápol a Widzew Lódz drukkereivel, és 2016-ban csatlakozott hozzájuk a Wisła Krakkó keménymagja, utóbbiak előtte a Lechia Gdansk és a Słask Wrocław brigádjaival haverkodtak. Magyarokra csak abban az esetben támadnak, ha klubmérkőzés van és oda a polák haverokkal mennek. A fehérváriak Poznanba a czestochowai cimborákkal együtt utaztak, a CSKA Moszkva pesti EL-meccsére ezért is jöttek Widzew és Ruch-ultrák is.
Ami a Ruchot mint klubot illeti, most valahol a harmadosztály környékén tanyáznak, új stadiont sem kaptak, ellenben a szomszédos zabrzeiekkel (bár annak csak a háromnegyede van kész), de most épül Sosnowiecben is, meg lesz majd Bytomban és Katowicében is.

Tényleg! Ott is az állam építi a stadionokat? Elég korrekt arénák nőttek ki arrafelé a földből, mondjuk arrafelé azért nézők is vannak...

Asszem az állam és az önkormányzatok közös biznisze ez, de annyira ebben nem vagyok otthon. Ott azért nagyobb méretű városok is akadnak, de pl a gdanski vagy a wroclawi stadion erősen túlméretezett.

Nem az EB miatt vannak ott túlméretes stadionok?

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 14:45
Szerző: Savaria1919
Szarka írta:

Részben, a poznani, gdanski és wrocławi létesítmény a kontinenstornára épült át, de lehetett volna úgy is, hogy később visszabontanak belőle. Azóta renoválták a chorzówi Slaski Stadiont, ott néha válogatott-meccseket rendeznek.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 16:42
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Szarka írta:
Savaria1919 írta:Asszem az állam és az önkormányzatok közös biznisze ez, de annyira ebben nem vagyok otthon. Ott azért nagyobb méretű városok is akadnak, de pl a gdanski vagy a wroclawi stadion erősen túlméretezett.

A nem EB stadionok sem kicsik:
Wisla - 33 300
Legia - 31 000

A többi 20 felettit nem sorolnám.

Gyakorlatilag chorzówival van két 50 feletti stadionjuk, ezek már egyedül simán EB-t tudnának rendezni.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 16:47
Szerző: dingo
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:Már ők sem szeretnek hazait választani?

Váltogatják, egy hazai, egy külföldi. Michibá előtt Sousa volt.
Kerengő van ott is, Jan Urban, Michal Probierz (személyes kedvencem, egyedül kitesz egy Véber-Pintér-Csertői triót), Maciej Skorza a kiemelkedő karakterei ennek a körforgásnak, ők hárman kb a teljes Ekstraklasát lefedik. Még esetleg Papszunt mondanám opciónak, ő a Rakówból nagyon jó csapatot csinált, de szerintem inkább azt a melót folytatná ahelyett, hogy adott esetben megégetné magát a válogatott kispadján.

Ruch Chrozów szurkerekről tudsz valamit? Állítólag rühellik a magyarokat (jó most már lassan a többi lengyel is), de a többi polák brigáddal sincsenek annyira jóban, nem is tartják magukat igazi lengyelnek vagy mi - legalábbis ezt olvastam róluk a 2000-es évek elején. Ez igaz? Kik ők? Valami német vagy cseh bányászkolónia maradvány?

Én a Breslauiakról olvastam szó szerint ugyanezt

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 17:10
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Szarka írta:
Nem az EB miatt vannak ott túlméretes stadionok?

Részben, a poznani, gdanski és wrocławi létesítmény a kontinenstornára épült át, de lehetett volna úgy is, hogy később visszabontanak belőle. Azóta renoválták a chorzówi Slaski Stadiont, ott néha válogatott-meccseket rendeznek.

A nem EB stadionok sem kicsik:
Wisla - 33 300
Legia - 31 000

A többi 20 felettit nem sorolnám.

Gyakorlatilag chorzówival van két 50 feletti stadionjuk, ezek már egyedül simán EB-t tudnának rendezni.

A Legia esetében azért évente 4-5 alkalommal meg szokott telni, főleg ha kvalifikálják magukat valamelyik nemzetközi kupasorozatba. A Wisła nézőszámaira sem lehet panasz, még ha ők most másodosztályúak.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 18:34
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Részben, a poznani, gdanski és wrocławi létesítmény a kontinenstornára épült át, de lehetett volna úgy is, hogy később visszabontanak belőle. Azóta renoválták a chorzówi Slaski Stadiont, ott néha válogatott-meccseket rendeznek.

A nem EB stadionok sem kicsik:
Wisla - 33 300
Legia - 31 000

A többi 20 felettit nem sorolnám.

Gyakorlatilag chorzówival van két 50 feletti stadionjuk, ezek már egyedül simán EB-t tudnának rendezni.

A Legia esetében azért évente 4-5 alkalommal meg szokott telni, főleg ha kvalifikálják magukat valamelyik nemzetközi kupasorozatba. A Wisła nézőszámaira sem lehet panasz, még ha ők most másodosztályúak.

a magyarokkal legrokonlelkebb csapat felépítésileg a Bruk-Bet Termalica Nieciecza lehet:
- egy falu (még csúttól is kisebb!)
- pár ezres kis vidéki stadion (de amúgy meglepően pofás)
- alsóbb osztályú vagy kiöregedett hazai játékosok
- dömping légiósok
- a nívót a párszoros szlovák válogatottak adják
- gyakori kiesés-feljutás - két világ között ragadtak
- feltehetőleg minimál bevétel, mert a szponzor név is ott figyel rendesen (bár gondolom eleve tulajé)

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 20:19
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:A nem EB stadionok sem kicsik:

A lengyeleknél is megfigyelhető hasonló trend, mint nálunk: fellegvárak ledőlése, kiscsapatok felemelkedése. A Widzew mélyről jött vissza, a Ruchot beszéltük, Bytomban sem idén fognak élvonalbeli meccset rendezni, a Polónia Varsónál nagy tervek vannak, de egyelőre ott is messze az Ekstraklasa. Közben nagyot megy a Raków Czestochowa (főleg Papszunnak köszönhetően), és a Radomiak Radom is, tavaly feljutott még a Miedz Legnica is.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 21:59
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:A Legia esetében azért évente 4-5 alkalommal meg szokott telni, főleg ha kvalifikálják magukat valamelyik nemzetközi kupasorozatba. A Wisła nézőszámaira sem lehet panasz, még ha ők most másodosztályúak.

a magyarokkal legrokonlelkebb csapat felépítésileg a Bruk-Bet Termalica Nieciecza lehet:
- egy falu (még csúttól is kisebb!)
- pár ezres kis vidéki stadion (de amúgy meglepően pofás)
- alsóbb osztályú vagy kiöregedett hazai játékosok
- dömping légiósok
- a nívót a párszoros szlovák válogatottak adják
- gyakori kiesés-feljutás - két világ között ragadtak
- feltehetőleg minimál bevétel, mert a szponzor név is ott figyel rendesen (bár gondolom eleve tulajé)

A lengyeleknél is megfigyelhető hasonló trend, mint nálunk: fellegvárak ledőlése, kiscsapatok felemelkedése. A Widzew mélyről jött vissza, a Ruchot beszéltük, Bytomban sem idén fognak élvonalbeli meccset rendezni, a Polónia Varsónál nagy tervek vannak, de egyelőre ott is messze az Ekstraklasa. Közben nagyot megy a Raków Czestochowa (főleg Papszunnak köszönhetően), és a Radomiak Radom is, tavaly feljutott még a Miedz Legnica is.

Lato egykori klubja, a Stal Mielec szimpi, igazi retro, nehézipari feeling, a stadiont is felújítás előtt nagyon komoly volt :cool:
Hát az Amica Wronkit nem akarják reinstallálni? Szimpi kisvárosi csapat volt az is, begyűjtött pár kupát is rövid története alatt.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 22:54
Szerző: Savaria1919
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:a magyarokkal legrokonlelkebb csapat felépítésileg a Bruk-Bet Termalica Nieciecza lehet:
- egy falu (még csúttól is kisebb!)
- pár ezres kis vidéki stadion (de amúgy meglepően pofás)
- alsóbb osztályú vagy kiöregedett hazai játékosok
- dömping légiósok
- a nívót a párszoros szlovák válogatottak adják
- gyakori kiesés-feljutás - két világ között ragadtak
- feltehetőleg minimál bevétel, mert a szponzor név is ott figyel rendesen (bár gondolom eleve tulajé)

A lengyeleknél is megfigyelhető hasonló trend, mint nálunk: fellegvárak ledőlése, kiscsapatok felemelkedése. A Widzew mélyről jött vissza, a Ruchot beszéltük, Bytomban sem idén fognak élvonalbeli meccset rendezni, a Polónia Varsónál nagy tervek vannak, de egyelőre ott is messze az Ekstraklasa. Közben nagyot megy a Raków Czestochowa (főleg Papszunnak köszönhetően), és a Radomiak Radom is, tavaly feljutott még a Miedz Legnica is.

Lato egykori klubja, a Stal Mielec szimpi, igazi retro, nehézipari feeling, a stadiont is felújítás előtt nagyon komoly volt :cool:
Hát az Amica Wronkit nem akarják reinstallálni? Szimpi kisvárosi csapat volt az is, begyűjtött pár kupát is rövid története alatt.

Hozzájuk fűződik egy nagy korrupciós botrány: https://sullyesztoben.blog.hu/2022/12/2 ... s_kovetett

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 23:18
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:A lengyeleknél is megfigyelhető hasonló trend, mint nálunk: fellegvárak ledőlése, kiscsapatok felemelkedése. A Widzew mélyről jött vissza, a Ruchot beszéltük, Bytomban sem idén fognak élvonalbeli meccset rendezni, a Polónia Varsónál nagy tervek vannak, de egyelőre ott is messze az Ekstraklasa. Közben nagyot megy a Raków Czestochowa (főleg Papszunnak köszönhetően), és a Radomiak Radom is, tavaly feljutott még a Miedz Legnica is.

Lato egykori klubja, a Stal Mielec szimpi, igazi retro, nehézipari feeling, a stadiont is felújítás előtt nagyon komoly volt :cool:
Hát az Amica Wronkit nem akarják reinstallálni? Szimpi kisvárosi csapat volt az is, begyűjtött pár kupát is rövid története alatt.

Hozzájuk fűződik egy nagy korrupciós botrány: https://sullyesztoben.blog.hu/2022/12/2 ... s_kovetett

na, ezt nem tudtam, asztem csak szimpla csőd
egyébként érdekes a szurkolói lelkület - országtól függetlenül - inkább nézik a csapatukat örök életig az 5. vonalban a siker legkisebb esélye nélkül, minthogy egy új gárda jöjjön létre a helyén, egyrészt csodálatra méltó, másrészt őrültség, ugyanígy mutattak középső ujjat redbulléknak egy tucat helyen, különösképp Szászországban, VFB Leipzig (Lokomotive?), Dynamo Dresden szurkolói és végül egy lipcsei környéki falu csapatát szerezték meg, amiből ugye kinőtt a rendszeres BL-résztvevő csapat

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.18. 23:28
Szerző: Javier Arizmendi
Szarka írta:
Savaria1919 írta:
Maradonapoli írta:
Tényleg! Ott is az állam építi a stadionokat? Elég korrekt arénák nőttek ki arrafelé a földből, mondjuk arrafelé azért nézők is vannak...

Asszem az állam és az önkormányzatok közös biznisze ez, de annyira ebben nem vagyok otthon. Ott azért nagyobb méretű városok is akadnak, de pl a gdanski vagy a wroclawi stadion erősen túlméretezett.

Nem az EB miatt vannak ott túlméretes stadionok?

franc tudja miért, de a 2010-es években több mint 600 ezer ember részére építettek stadit a polákok. csak a ruszkik és türkök előzik be őket, de ők is csak alig. ez egy elég jó cikk a témában, elvileg nagyrészt az önkorik állták a helyi stadionok felépítésének nagyrészét:
https://magyarepitok.hu/aktualis/2017/0 ... piteseibol

Dingónak: a Breslauiak nem pont hogy szerelmesek a Green Monstersbe? vagy hogy értetted? mondjuk ha lelkükben Ződek, akkor nyilván gyűlölnek mindenkit, arrafelé ez alap.

Sabarianak: jaja az lehetett az a Slovan - Sparta meccs, ahol a tót atyafiak tűnödve nézték, ahogy a csehek leamortizálták a chorzowiakat. barátságok jönnek és mennek, néha visszatérnek.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.19. 11:51
Szerző: SuperDepor
Hát ez.... nem mondom, hogy nincs alapja, de így egyre komikusabb lesz.
https://www.csakfoci.hu/kulfoldi-foci/a ... r-donteset

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.19. 22:19
Szerző: Savaria1919
Javier Arizmendi írta:
Szarka írta:
Savaria1919 írta:Asszem az állam és az önkormányzatok közös biznisze ez, de annyira ebben nem vagyok otthon. Ott azért nagyobb méretű városok is akadnak, de pl a gdanski vagy a wroclawi stadion erősen túlméretezett.

Nem az EB miatt vannak ott túlméretes stadionok?

franc tudja miért, de a 2010-es években több mint 600 ezer ember részére építettek stadit a polákok. csak a ruszkik és türkök előzik be őket, de ők is csak alig. ez egy elég jó cikk a témában, elvileg nagyrészt az önkorik állták a helyi stadionok felépítésének nagyrészét:
https://magyarepitok.hu/aktualis/2017/0 ... piteseibol

Dingónak: a Breslauiak nem pont hogy szerelmesek a Green Monstersbe? vagy hogy értetted? mondjuk ha lelkükben Ződek, akkor nyilván gyűlölnek mindenkit, arrafelé ez alap.

Sabarianak: jaja az lehetett az a Slovan - Sparta meccs, ahol a tót atyafiak tűnödve nézték, ahogy a csehek leamortizálták a chorzowiakat. barátságok jönnek és mennek, néha visszatérnek.

Az meglepne, ha a wrocławiak szeparatisták lennének, ők katonai csapat (Wojskowy Klub Sportowy) voltak, mint a Legia (csak ők központi - Centralny Wojskowy Klub Sportowy). Régi barátok a Lechia Gdanskkal, nekik meg a Baltyk Gdynia (az Arka mögött a másodikszámú csapat arrafelé), akik szintén spanoltak a Fradival.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.23. 17:41
Szerző: Savaria1919
Fernando Santos lehet a polák szövkap

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.23. 17:59
Szerző: MindigÚjpest
dingo írta:
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:Váltogatják, egy hazai, egy külföldi. Michibá előtt Sousa volt.
Kerengő van ott is, Jan Urban, Michal Probierz (személyes kedvencem, egyedül kitesz egy Véber-Pintér-Csertői triót), Maciej Skorza a kiemelkedő karakterei ennek a körforgásnak, ők hárman kb a teljes Ekstraklasát lefedik. Még esetleg Papszunt mondanám opciónak, ő a Rakówból nagyon jó csapatot csinált, de szerintem inkább azt a melót folytatná ahelyett, hogy adott esetben megégetné magát a válogatott kispadján.

Ruch Chrozów szurkerekről tudsz valamit? Állítólag rühellik a magyarokat (jó most már lassan a többi lengyel is), de a többi polák brigáddal sincsenek annyira jóban, nem is tartják magukat igazi lengyelnek vagy mi - legalábbis ezt olvastam róluk a 2000-es évek elején. Ez igaz? Kik ők? Valami német vagy cseh bányászkolónia maradvány?

Én a Breslauiakról olvastam szó szerint ugyanezt
Én meg az LKS Lódzról. Itt is voltak a ződek ellen,mikor a Kijevvel játszottak. És akkor volt ez a magyarázat,hogy mit keresnek itt lengyel létükre,a magyarok ellen.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.23. 20:07
Szerző: Savaria1919
Savaria1919 írta:Fernando Santos lehet a polák szövkap

bejelentették. Sousa után újabb portugál, gondolom Kuleszáék akartak valami nagy nemzetközi nevet, így jött ki Santos.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.23. 20:50
Szerző: Maradonapoli
Savaria1919 írta:
Savaria1919 írta:Fernando Santos lehet a polák szövkap

bejelentették. Sousa után újabb portugál, gondolom Kuleszáék akartak valami nagy nemzetközi nevet, így jött ki Santos.

Az első depresszív ősz, majd befagyott seggű tél után ez is felmond.

Re: Pótselejtező: Romániát is fogadhatnánk a döntőben

Elküldve: 2023.01.26. 10:33
Szerző: nyúl
Maradonapoli írta:
Savaria1919 írta:
Savaria1919 írta:Fernando Santos lehet a polák szövkap

bejelentették. Sousa után újabb portugál, gondolom Kuleszáék akartak valami nagy nemzetközi nevet, így jött ki Santos.

Az első depresszív ősz, majd befagyott seggű tél után ez is felmond.
Az arcából arra következtetek, talál majd folyékony szívmelengetőt, hogy annyira ne fázzon.