Adamek írta:SuperDepor írta:Adamek írta:végig fel a Mekongon Kurtz ezredesig?
Északi részre megyek
https://youtu.be/Q3oaAjH2nC8?si=T_jt_a53gTx0WAM3
az ezredes északon bujkált, a kan bodzsai határ túloldalán
polpottól fosok

Savaria1919 írta:Magunkra leszek kíváncsi. Jő valami rég nem látott nemzetközi siker (negyeddöntő mondjuk), vagy már a csoportkörben kapunk egy auf wiedersehent?
Egész más minőségű kerettel és előélettel megyünk most, mint akár 2016-ban, akár 2021-ben.
'16-ban három különféle edző ült a kispadon a selejtezősorozatban, a veterán Király, Juhász, Gera trióval indultunk neki, a védelem kulcsemberei a Wisła Krakkó és a Videoton csapatát erősítették, elöl ugyan volt egy góltermelő, de a válogatottban helyét nem igazán megtaláló Nikó és egy gólínségben szenvedő, szurkolók által is kinézett Szalai, a legnagyobb név Dzsudzsák pedig épp azért küzdött, hogy Európa hátsó feléből visszataláljon. Ehhez képest veretlenül hoztuk le az első három meccset és csoportelsőként jutottunk tovább. Aztán jött a "belga aranygeneráció".
Öt évvel később egy rosszul lezárt selejtezősorozatot követően egy szerencsés nl-szereplés után kaptunk egy lehetőséget, amivel éltünk is. A halálcsoportban a realitás az utolsó hely volt, ehhez képest a két pont bravúr, ráadásul Münchenben kétszer vezettünk. Úgy, hogy a legnagyobb ászcsemeténk sérülés miatt kihagyta a tornát, de egy Orbánnal mindenképp beljebb voltuk.
22-ben oda-vissza legyőztük az angolokat, idegenben a németeket, a selejtezőt hehoztuk veretlenül és csoportelsőként jutottunk ki. Vannak topligás spílereink, asszem az underdog kategóriát kinőttük.

zaggar írta:zaggar írta:zaggar írta:Azért komoly meccsek vannak a nagyvilágban, pl holnap lesz egy Vanuatu-Brunei (17-szeres szorzóval arra, h a brunei szultán győzni fog)
80.perc 2-2...:)
Már vezetnek 3-2-re, még reggel is 12*-es odds volt a győzelmükre és nem tettem meg... :D
Szarka írta:Savaria1919 írta:Magunkra leszek kíváncsi. Jő valami rég nem látott nemzetközi siker (negyeddöntő mondjuk), vagy már a csoportkörben kapunk egy auf wiedersehent?
Egész más minőségű kerettel és előélettel megyünk most, mint akár 2016-ban, akár 2021-ben.
'16-ban három különféle edző ült a kispadon a selejtezősorozatban, a veterán Király, Juhász, Gera trióval indultunk neki, a védelem kulcsemberei a Wisła Krakkó és a Videoton csapatát erősítették, elöl ugyan volt egy góltermelő, de a válogatottban helyét nem igazán megtaláló Nikó és egy gólínségben szenvedő, szurkolók által is kinézett Szalai, a legnagyobb név Dzsudzsák pedig épp azért küzdött, hogy Európa hátsó feléből visszataláljon. Ehhez képest veretlenül hoztuk le az első három meccset és csoportelsőként jutottunk tovább. Aztán jött a "belga aranygeneráció".
Öt évvel később egy rosszul lezárt selejtezősorozatot követően egy szerencsés nl-szereplés után kaptunk egy lehetőséget, amivel éltünk is. A halálcsoportban a realitás az utolsó hely volt, ehhez képest a két pont bravúr, ráadásul Münchenben kétszer vezettünk. Úgy, hogy a legnagyobb ászcsemeténk sérülés miatt kihagyta a tornát, de egy Orbánnal mindenképp beljebb voltuk.
22-ben oda-vissza legyőztük az angolokat, idegenben a németeket, a selejtezőt hehoztuk veretlenül és csoportelsőként jutottunk ki. Vannak topligás spílereink, asszem az underdog kategóriát kinőttük.
Mindenképp erősebb a keret, és taktikailag is fejlődtünk, már nem csak elrontank tudjuk az ellenfél játékát.
Viszont tegnap is látszott, hogy csak a gála kezdővel fdlállva vagyunk képesek ezt hozni, amint kiesik Orbán, már gyászosan jnog a védelem. Amint Szoboszlai társak nélkül marad ( Sallai, Schafer, Kerkez ) már nem tud mit csinálni, és nem létezik támadósor. Varga is egyedül elvész elöl, ha Szoboszlainak kell hátulról irányítani.
A mostani csoportunkban két velünk kb egyszintű csapaf van és a magukra találó házigazda. Ez majdnem olyan mint a halálcsoport volt, nincs könnyű meccs, és még az utolsó hely se lenne váratlan. Ugyanakkor sima továbbjutast is kinézek a csapatból. Ha mindenki egészséges, akkor a továbbjutás kell legyen a cél.
A minimum legalább egy pont, és 3 szoros meccs.
A maximum pedig csinálni egy görögös menetelést :D

SuperDepor írta:Szarka írta:Savaria1919 írta:Magunkra leszek kíváncsi. Jő valami rég nem látott nemzetközi siker (negyeddöntő mondjuk), vagy már a csoportkörben kapunk egy auf wiedersehent?

Kb 6-7 topválogatottat kivéve szerintem az egész mezőnyre igaz, hogy csak a gálakezdővel tudnak sikeresek lenni.
Adamek írta:Szarka írta:Savaria1919 írta:Magunkra leszek kíváncsi. Jő valami rég nem látott nemzetközi siker (negyeddöntő mondjuk), vagy már a csoportkörben kapunk egy auf wiedersehent?
Egész más minőségű kerettel és előélettel megyünk most, mint akár 2016-ban, akár 2021-ben.
'16-ban három különféle edző ült a kispadon a selejtezősorozatban, a veterán Király, Juhász, Gera trióval indultunk neki, a védelem kulcsemberei a Wisła Krakkó és a Videoton csapatát erősítették, elöl ugyan volt egy góltermelő, de a válogatottban helyét nem igazán megtaláló Nikó és egy gólínségben szenvedő, szurkolók által is kinézett Szalai, a legnagyobb név Dzsudzsák pedig épp azért küzdött, hogy Európa hátsó feléből visszataláljon. Ehhez képest veretlenül hoztuk le az első három meccset és csoportelsőként jutottunk tovább. Aztán jött a "belga aranygeneráció".
Öt évvel később egy rosszul lezárt selejtezősorozatot követően egy szerencsés nl-szereplés után kaptunk egy lehetőséget, amivel éltünk is. A halálcsoportban a realitás az utolsó hely volt, ehhez képest a két pont bravúr, ráadásul Münchenben kétszer vezettünk. Úgy, hogy a legnagyobb ászcsemeténk sérülés miatt kihagyta a tornát, de egy Orbánnal mindenképp beljebb voltuk.
22-ben oda-vissza legyőztük az angolokat, idegenben a németeket, a selejtezőt hehoztuk veretlenül és csoportelsőként jutottunk ki. Vannak topligás spílereink, asszem az underdog kategóriát kinőttük.
Mindenképp erősebb a keret, és taktikailag is fejlődtünk, már nem csak elrontank tudjuk az ellenfél játékát.
Viszont tegnap is látszott, hogy csak a gála kezdővel fdlállva vagyunk képesek ezt hozni, amint kiesik Orbán, már gyászosan jnog a védelem. Amint Szoboszlai társak nélkül marad ( Sallai, Schafer, Kerkez ) már nem tud mit csinálni, és nem létezik támadósor. Varga is egyedül elvész elöl, ha Szoboszlainak kell hátulról irányítani.
A mostani csoportunkban két velünk kb egyszintű csapaf van és a magukra találó házigazda. Ez majdnem olyan mint a halálcsoport volt, nincs könnyű meccs, és még az utolsó hely se lenne váratlan. Ugyanakkor sima továbbjutast is kinézek a csapatból. Ha mindenki egészséges, akkor a továbbjutás kell legyen a cél.
A minimum legalább egy pont, és 3 szoros meccs.
A maximum pedig csinálni egy görögös menetelést :D
nálam Kerkez és Séfi messze nem kulcsfigurák, Kerkez amennyire jól tud játszani annyi hülyeségre is képes, Séfi nélkül meg lazán lehoztunk egy komplett csoportelsőségig vezető sorozatot, Sztálin legalább olyan jó melós a középpályán csak mondjuk ő a kapu elé nem nagyon akar felérni
a kulcsok nálam Négus Lajos, Varga Barni, Sallai, Orbán és természetesen Szobi, nélkülük nem nagyon tudnám elképzelni a kezdőt, de ha kivesszük Nagyot akkor is úgy fog összeomlani a játékunk, hogy azt se értjük majd mitől van ez annyira beleégett már a srác az alapjátékba
Szarka írta:Adamek írta:Szarka írta:Mindenképp erősebb a keret, és taktikailag is fejlődtünk, már nem csak elrontank tudjuk az ellenfél játékát.
Viszont tegnap is látszott, hogy csak a gála kezdővel fdlállva vagyunk képesek ezt hozni, amint kiesik Orbán, már gyászosan jnog a védelem. Amint Szoboszlai társak nélkül marad ( Sallai, Schafer, Kerkez ) már nem tud mit csinálni, és nem létezik támadósor. Varga is egyedül elvész elöl, ha Szoboszlainak kell hátulról irányítani.
A mostani csoportunkban két velünk kb egyszintű csapaf van és a magukra találó házigazda. Ez majdnem olyan mint a halálcsoport volt, nincs könnyű meccs, és még az utolsó hely se lenne váratlan. Ugyanakkor sima továbbjutast is kinézek a csapatból. Ha mindenki egészséges, akkor a továbbjutás kell legyen a cél.
A minimum legalább egy pont, és 3 szoros meccs.
A maximum pedig csinálni egy görögös menetelést :D
nálam Kerkez és Séfi messze nem kulcsfigurák, Kerkez amennyire jól tud játszani annyi hülyeségre is képes, Séfi nélkül meg lazán lehoztunk egy komplett csoportelsőségig vezető sorozatot, Sztálin legalább olyan jó melós a középpályán csak mondjuk ő a kapu elé nem nagyon akar felérni
a kulcsok nálam Négus Lajos, Varga Barni, Sallai, Orbán és természetesen Szobi, nélkülük nem nagyon tudnám elképzelni a kezdőt, de ha kivesszük Nagyot akkor is úgy fog összeomlani a játékunk, hogy azt se értjük majd mitől van ez annyira beleégett már a srác az alapjátékba
Kosovo ellen óriasi volt a kontraszt Séfi előtt és után. Ő nem a legfőbb kulcsfigura, de annak a 6-7 embernek a tagja, aki tud kezdeni valamit a labdával, és tűri a nyomást. Ha nincs Orbán, csak ő vele tudjuk kihozni a labdát hátulról, vagy Dominiknak kell visszalépnie. A két meccsen nálam sokat nőtt Schafer renoméja, most már alap, hogy neki kell kezdenie az EBn. Nagy Ádi alap Rossinál, jogosan, de szvsz Schafer őt is simán tudná pótolni. Kb az ő feladatkörét vette most át.
Kerkez szintén kihagyhatatlan balbekk, se Szalai nem alkalmas támadásokra azon az oldalon, és Nagy Zsolt se, a gólja ellenére.
Ahogy Lang is hiába ért fel és adott gólpasszt, ő se tudja Orbán passzkészségét helyettesíteni.
Adamek írta:Szarka írta:Adamek írta:nálam Kerkez és Séfi messze nem kulcsfigurák, Kerkez amennyire jól tud játszani annyi hülyeségre is képes, Séfi nélkül meg lazán lehoztunk egy komplett csoportelsőségig vezető sorozatot, Sztálin legalább olyan jó melós a középpályán csak mondjuk ő a kapu elé nem nagyon akar felérni
a kulcsok nálam Négus Lajos, Varga Barni, Sallai, Orbán és természetesen Szobi, nélkülük nem nagyon tudnám elképzelni a kezdőt, de ha kivesszük Nagyot akkor is úgy fog összeomlani a játékunk, hogy azt se értjük majd mitől van ez annyira beleégett már a srác az alapjátékba
Kosovo ellen óriasi volt a kontraszt Séfi előtt és után. Ő nem a legfőbb kulcsfigura, de annak a 6-7 embernek a tagja, aki tud kezdeni valamit a labdával, és tűri a nyomást. Ha nincs Orbán, csak ő vele tudjuk kihozni a labdát hátulról, vagy Dominiknak kell visszalépnie. A két meccsen nálam sokat nőtt Schafer renoméja, most már alap, hogy neki kell kezdenie az EBn. Nagy Ádi alap Rossinál, jogosan, de szvsz Schafer őt is simán tudná pótolni. Kb az ő feladatkörét vette most át.
Kerkez szintén kihagyhatatlan balbekk, se Szalai nem alkalmas támadásokra azon az oldalon, és Nagy Zsolt se, a gólja ellenére.
Ahogy Lang is hiába ért fel és adott gólpasszt, ő se tudja Orbán passzkészségét helyettesíteni.
Wilmost senki nem tudja helyettesíteni (véleményem szerint nem csak idehaza nincs nála jobb de egész Európában kevés van) Nagy Zsolt meg senkit nem tud helyettesíteni
Kerkez kihagyhatatlan helyettesek hiányában, de messze ő még a pótolhatatlantól
Sztálin Kálmi nagy előnye a megingás nélküli 90 perc, nála nincs filmszakadás és holtpont, kb. ugyanaz mint Nagy Á csak sok év előnnyel, Séfi jobban hullámzik náluk és azon a poszton nem igazán előny ha el tud az ember bújni a melóból, igaz a háromból csak ő képes pluszt is hozni támadásban
a legnagyobb szívfájdalmam Négus Lajcsi életkora, őt nem tudom ki és milyen szinten fogja majd pótolni a VB-re
Javier Arizmendi írta:Azt gondolom, Svájc jobb nálunk, Skócia meg rosszabb
Szarka írta:Javier Arizmendi írta:Azt gondolom, Svájc jobb nálunk, Skócia meg rosszabb
Egy kicsit szerintem mindkettőnél jobbak vagyunk, de forma és keret állapotától függ. Kiesik két alapemberünk, és már gond lehet.
A skótok elkapták egyszer Spanyolországot, de inkább a selejtező-sorozat elején mentek egy jót, a végére kipukkadtak. Ha most kéne meccselni velük, elkapnánk őket.
Svájc elég gyenge csoportban lett második ( no nem mintha a miénk erős lett volna ) , egy rakás ikszet hoztak össze, a keretben vannak jó nevek, meg kifutó öregek, eredményeiket nézve ők se ijesztőbbek, sőt, én a skótoktól jobban tartok.
Javier Arizmendi írta:Azt gondolom, Svájc jobb nálunk, Skócia meg rosszabb
Adamek írta:Javier Arizmendi írta:Azt gondolom, Svájc jobb nálunk, Skócia meg rosszabb
elképzelhető, hogy így van, nagyon nehéz ezt megállapítani, lemérni meg lehetetlen
valami lényegeset mindenki hozzátett a latolgatós eszmefuttatás során
Javier Arizmendi írta:Adamek írta:Javier Arizmendi írta:Azt gondolom, Svájc jobb nálunk, Skócia meg rosszabb
elképzelhető, hogy így van, nagyon nehéz ezt megállapítani, lemérni meg lehetetlen
valami lényegeset mindenki hozzátett a latolgatós eszmefuttatás során
Rendben.
Sommernek komoly szerepe van abban, hogy az Inter utcahosszal vezeti a macskaevő ligát.
Habár Schart a Deporban kutyának tartottam, szépen beleerősödött a PLbe, Akanji meg abszolult felettünk van. Melléjük opciónak stabil bundás, olasz, és francia ligás játékosok vannak.
Középen Xhaka megérkezett a gyógyszergyárba, soha nem látott rekordokat döntenek, Zakari sem szarral gurigazik a Monacoban, és ott van kéznél Saw a Sevillából. Három emberük játszik rendszeresen a bl aspiransá váló Bolognaban, és ott van még az albán kerti törpe.
Elöl Okafor a Milanból, Amdouini a PLből, és Seferovics, viszont Embolo sérült, ez tény.
Tippem szerint az lesz, mint legutóbb a válogatottban, vagy a Fradi - Young Boyson, lesznek momentumaink, de sok gólos meccsen kikapunk. Kijön az egyéni tudásbeli és sebességbeli különbség.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 88 vendég