zaggar írta:Adamek írta:zaggar írta:Évek óta túlteljesít a csapat, ez csak a valóság..
a mínusz öt gól nem a valóság, ennyit nem szokás válogatott tétmeccsen kapni Máltánál feljebb jegyzett csapatnak ha csak annyit megtesz, hogy kiszorítóst játszik és kibikázza a lasztit percenkét kétszer a stadionból vagy csak pontosan passzol a jóllakott ellenféllel szemben, mi még a 2 passzig se jutottunk el ami azért benne lenne a csapatban
túl szigorú vagy, simán előfordulhat bárkivel, h beleszalad a késbe, még a braziloknak is összejött, h 7-et kapjanak a németektől, pedig az nem volt realitás.
akkor lesz ebből baj, ha a következő meccsre emiatt tele gatyával mennek ki és emiatt megint kapnak egy 5-öst.
Azért jó ideje már volt olyan szervezett a védekezésünk hogy ne tömjenek ki öttel. És pont az a gond, hogy totál reális az eredmény, nem egy "minden összejött nekik" meccs.
Szintekkel voltak felettünk a németek.
Ettől még lehet ez egy kifutott eredmény, lehet a bosnyákok ellen összekapjak magukat es nyerünk kettővel, lehet.
De az elmúlt jó másfél év alapján úgy néz ki Rossi is elfáradt ebben, és a keret is bőven elérte a plafonját. Néha úgy tűnt átlépheti ez a keret/generáció a saját árnyékát, és több lesz egy " harcos kontracsapatnál" , de hosszabb távon bebizonyosodott hogy nem. Továbbra sincs elég játékosunk akár domináns focira a "kicsik" ellen, akár jó letámadásra elég fizikális emberünk, a kreatív, passzos, labdaorientált játékra meg végképp alkalmatlanok vagyunk. Maradunk, amik 2016-ban es 2021-ben voltunk, már ha van elég idő összeszokni: egy kompactul védekező, kontrára és második labdákra építő kiscsapat. Majd 5 Szoboszlai után újra elővehetjük a dinizismo-t, vagy bármilyen rövidpasszos játékot.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"
Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében