Oldal: 1 / 1

Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 13:27
Szerző: nb1.hu12
Hivatalos bejelentés.

Újpest: Novothy távozik

Novothny Soma kölcsönbe Dél-Koreába távozik az Újpesttől. Íme, a klub bejelentése:

"86-os számú gólvágónk messzi vizekre evez Újpestről.

A tavalyi idényben 17 találatig jutó és ezzel a gólkirályi címről éppen lemaradó, idén pedig 9 találatnál járó csatárunk leveszi a lila-fehér mezt és Dél-Koreába teszi át székhelyét.

24 éves labdarúgónk kölcsönbe távozik a másodosztályban (K League 2) két mérkőzés után a hatodik helyen álló Busan IPark FC együtteséhez, hogy ott építse tovább karrierjét.

Elköszönő játékosunk így nyilatkozott honlapunknak a papírok aláírását követően, akire még egy orvosi vizsgálat vár majd kint Busanban: 

„Szeretném megköszönni ezt a 1,5 évet, amely mondhatom, hogy eddigi karrierem legszebb időszaka volt. Megnyertük a csapattal tavaly a Magyar Kupát, a bajnokságban bronzérmesek lettünk és egy találattal lemaradva második lettem a gólkirályságért folyó harcban, ahol idén is versenyben lehettem ezért a titulusért. A harmadik hely közelében hagyom itt a fiúkat, remélem majd küldenek egy érmet, amikor nyáron átveszik őket.

Nagyon szépen köszönök mindent a klubnak, a társaknak, Vignjevic mesternek és a szakmai stábnak. Szereztem itt barátokat is, tényleg szép 1,5 évet töltöttem Újpesten.

A szurkolóknak azt üzenném, tudom, hogy voltak nehéz időszakok a kapcsolatunkban, lehet nem mindig találtuk meg a közös hangot, de rendkívül hálás vagyok nekik a csapat nevében is, hogy mindenhova elkísértek bennünket és tényleg az ország egyik legjobb táboraként biztattak. Sose fogom például elfelejteni, milyen hangulatot teremtettek a kupadöntőn nekünk melegítés közben vagy a februári derbin, ahogy buzdítottak minket.

Ez most ugye egy kölcsönszerződés, így nincs kizárva, hogy lehet fogunk még egymásnak örülni a szerzett gólok után”.

Sok sikert és még több gólt kívánunk neked Soma Dél-Koreában!"

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 13:44
Szerző: Robi90
Sejtettem, hogy a 2 csatár leigazolása Soma távozása miatt lesz. Nincs is ezzel bajom, de Korea 2?!

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 14:05
Szerző: BEARGRYLLS
https://www.youtube.com/watch?v=0_BqWgy-bI0

2:22-nél a hölgy drukkerek aranyosak.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 14:29
Szerző: nyúl
Robi90 írta:Sejtettem, hogy a 2 csatár leigazolása Soma távozása miatt lesz. Nincs is ezzel bajom, de Korea 2?!
Ott továbbépíti karrierjét. Érdekes.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 14:33
Szerző: MindigÚjpest
:lol:

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 14:50
Szerző: Milito
Ez egyébként komoly?

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 15:10
Szerző: Clark
Magyarország és a Magyar bajnokság leminősítése minden ilyen átigazolási történés.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 15:16
Szerző: Walek
Fogjuk fel pozitívumnak, hogy legalább dél és nem észak.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 15:20
Szerző: MindigÚjpest
BEARGRYLLS írta:https://www.youtube.com/watch?v=0_BqWgy-bI0

2:22-nél a hölgy drukkerek aranyosak.
Na így már értem. Nagy szívecske mutogató.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 15:39
Szerző: P22
Walek írta:Fogjuk fel pozitívumnak, hogy legalább dél és nem észak.

:D

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 15:45
Szerző: Robi90
Az se gyenge, hogy ha emlékeim nem csalnak, hogy nem ő az első magyar támadó aki a Korea 2-ben bizonyít... Feczesin...

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.14. 21:44
Szerző: SAW
nyúl írta:
Robi90 írta:Sejtettem, hogy a 2 csatár leigazolása Soma távozása miatt lesz. Nincs is ezzel bajom, de Korea 2?!
Ott továbbépíti karrierjét. Érdekes.

Nagyon bűzlik a dolog.
Mintha mindenáron menni akart volna.
Másképp érthetetlen döntés.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.15. 00:19
Szerző: A Vaskezű
Walek írta:Fogjuk fel pozitívumnak, hogy legalább dél és nem észak.

Igen, délen meleg van, északon meg hideg. Jó döntés.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.15. 10:21
Szerző: nyúl
Robi90 írta:Az se gyenge, hogy ha emlékeim nem csalnak, hogy nem ő az első magyar támadó aki a Korea 2-ben bizonyít... Feczesin...

Feczesin legalább a Serie B-be is eljutott.

Ezt az ambíciótlan igénytelenséget viszont nem értem. Elhiszem, hogy a kutyaevők jóval többet fizetnek havi 1,5-2 millió Ft + prémiumnál, de ez nevetséges.
Rossz értékrend vagy nagyfokú butaság vagy mindkettő.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.15. 10:27

Egyébként nem biztos, hogy ez Novothnynak teljesen a saját döntése volt.

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.15. 10:54
Szerző: Savaria1919
SAW írta:
nyúl írta:
Robi90 írta:Sejtettem, hogy a 2 csatár leigazolása Soma távozása miatt lesz. Nincs is ezzel bajom, de Korea 2?!
Ott továbbépíti karrierjét. Érdekes.

Nagyon bűzlik a dolog.
Mintha mindenáron menni akart volna.
Másképp érthetetlen döntés.

Úgy indokolt a csakfocin, hogy ez az egy külföldi (konkrét) ajánlat érkezett érte:
Szomorú vagy nem szomorú, ez az egy írásos ajánlat érkezett értem. Rúgtam 26 gólt másfél év alatt, nyertem kupát és voltam harmadik is az NB I-ben, de mivel nem voltam még válogatott, így inkább csak puhatolózások voltak, konkrét ajánlat viszont csak ez az egy. Én pedig egy nagy tapasztalatszerzési lehetőségnek és kalandnak is gondolom, ami rám vár
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i ... -csatarral

Re: Újpest: Novothy távozik

Elküldve: 2019.03.15. 18:35
Szerző: Szarka
nyúl írta:
Robi90 írta:Az se gyenge, hogy ha emlékeim nem csalnak, hogy nem ő az első magyar támadó aki a Korea 2-ben bizonyít... Feczesin...

Feczesin legalább a Serie B-be is eljutott.

Ezt az ambíciótlan igénytelenséget viszont nem értem. Elhiszem, hogy a kutyaevők jóval többet fizetnek havi 1,5-2 millió Ft + prémiumnál, de ez nevetséges.
Rossz értékrend vagy nagyfokú butaság vagy mindkettő.

Ha csak kölcsönbe megy, gondolom ugyanannyit keres továbbra is. Inkább olyan, mintha "menekülni akarna" Magyarorszagról.