Oldal: 1 / 2

A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 13:09
Szerző: nb1.hu12
Hiába kiabáltak a kispadról.

A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Vereséget szenvedett a Honvéd Miskolcon, méghozzá két volt kispesti remeklésének köszönhetően, de a 2-1-es zakó után joggal bosszankodott Supka Attila vezetőedző, mert sokkal többet is kihozhattak volna a találkozóból. Eleve azért, mert nagyon jól kezdte a csapata a mérkőzést, amit a vezetés megszerzése mellett a játékosai által bemutatott játék is bizonyított.

Nyilván az előbb felsoroltakra utalt a vezetőedző a mérkőzés utáni értékelése kezdetén: „Nagyon bosszús vagyok. Az első félidő úgy alakult, ahogy elterveztük, kontrolláltuk a meccset, birtokoltuk a labdát, nem voltak problémáink. A védekezés rendben volt, gólt lőttünk, és még több helyzetet alakítottunk ki.”

Fordulás után viszont olyan jelenetek játszódtak le a pályán, amit a kispesti szakvezető nem kért a játékosaitól, és ez, a jelek szerint, döntő tényező volt: „A második játékrészben visszavettük a védekezést, nem mentünk rá az ellenfélre, hiába kiabáltunk a kispadról, önkéntelenül is tartani akarták az eredményt.”

A futballban van egy mondás, mely szerint, amit a sors ad, azt vissza is veszi egyszer. Nos, a kispestiekkel elég hamar megtette, és erre szintén a vezetőedző hívta fel a figyelmet: „A múlt héten a PAFC ellen kaptunk, ma mi adtunk az ellenfélnek két gólt, ami azért bosszantó, mert ezen kívül még talán egy lövése volt a DVTK-nek, amit Gróf védett. Ilyen hibákat nem szabad elkövetni, a kapus nem rúghatja ki középre a labdát, majd egy 40 méteres felívelést nem tudott a védőnk tisztázni.”

Manapság már ritkaságszámba megy, nem csak magyar szinten, ha egy adott mérkőzés után nem kerül szóba a játékvezető ténykedése. Most sem maradhatott el a számonkérés: „És a végén nem kaptunk meg egy százszázalékos büntetőt, amikor Mezghranit kilökték a labda alól az ötösön, de még egyszer mondom, nem ezen múlt, ha ugyanazt játsszuk végig, mint az első félidőben, akkor megnyerjük a mérkőzést.”

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 13:19
Szerző: SuperDepor
"....ami azért bosszantó, mert ezen kívül még talán egy lövése volt a DVTK-nek, amit Gróf védett...."
majdnem így volt, de a teljesség kedvéért
kapura tartó lövések:
DVTK - 9
Kispest - 5
kaput eltaláló lövések:
DVTK - 5
Kispest - 3
a kispesti tábor viszont jó volt

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 14:13
Szerző: ManBat
SuperDepor írta:"....ami azért bosszantó, mert ezen kívül még talán egy lövése volt a DVTK-nek, amit Gróf védett...."
majdnem így volt, de a teljesség kedvéért
kapura tartó lövések:
DVTK - 9
Kispest - 5
kaput eltaláló lövések:
DVTK - 5
Kispest - 3
a kispesti tábor viszont jó volt

a tények sose zavarták Satyek Ateszt

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 14:30
Szerző: adrenalin69
ManBat írta:

Lehet, de, hogy ti csak reménykedni tudtok ilyen edzőben, az is biztos!

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 14:33
Szerző: ManBat
adrenalin69 írta:

Szivicsnek talán gyengébb napjain bekötheti a cipőjét

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 16:09
Szerző: Pauly D

Valoban remenyledek hogy elkerulje Diosgyort.

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 16:09
Szerző: ManBat
Pauly D írta:
adrenalin69 írta:
ManBat írta:a tények sose zavarták Satyek Ateszt

Lehet, de, hogy ti csak reménykedni tudtok ilyen edzőben, az is biztos!

Valoban remenyledek hogy elkerulje Diosgyort.

+1

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 17:25
Szerző: adrenalin69
ManBat írta:
adrenalin69 írta:
ManBat írta:a tények sose zavarták Satyek Ateszt

Lehet, de, hogy ti csak reménykedni tudtok ilyen edzőben, az is biztos!

Szivicsnek talán gyengébb napjain bekötheti a cipőjét

Így van! Az eredmények, meg a tények ne hagyd, hogy elhomályosítsák a tisztánlátásod!

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 17:28
Szerző: ManBat
adrenalin69 írta:
ManBat írta:
adrenalin69 írta:Lehet, de, hogy ti csak reménykedni tudtok ilyen edzőben, az is biztos!

Szivicsnek talán gyengébb napjain bekötheti a cipőjét

Így van! Az eredmények, meg a tények ne hagyd, hogy elhomályosítsák a tisztánlátásod!

valóban, a Szegedet az NB3-ba kiejteni különös bravúr, amire csak ilyen edzőfenoménok képesek
ahogyan a gerincével is minden rendben lehet, miután harmadszor is visszacsúszott-mászott Hemihez Kispestre

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.17. 19:12
Szerző: adrenalin69
ManBat írta:
adrenalin69 írta:
ManBat írta:Szivicsnek talán gyengébb napjain bekötheti a cipőjét

Így van! Az eredmények, meg a tények ne hagyd, hogy elhomályosítsák a tisztánlátásod!

valóban, a Szegedet az NB3-ba kiejteni különös bravúr, amire csak ilyen edzőfenoménok képesek
ahogyan a gerincével is minden rendben lehet, miután harmadszor is visszacsúszott-mászott Hemihez Kispestre

Igaz is! Vagy 20-szor térdencsúszva bejelentkezni a moszatok padjára vagy fizetés kiegészítésképpen bizonyos zsetonokat beszedni a játékosoktól... Mesélj még, Supkát, hogy földelnéd el?

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.18. 06:25
Szerző: Sub Pop
Te fasz.
A DVTK-nak is lett volna mit számonkérnie.
Inkább a fos taktikádon gondolkozz el, mert nem az első, hogy fogalmad sincs mit is kéne kezdeni a csapattal.
Supka te állat...

Egyébként 3 volt kispesti, mert Bukrán is védett hatalmasat és tartotta életben a DVTK-t.

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.18. 09:45
Szerző: Adamek
Sub Pop írta:Te fasz.
A DVTK-nak is lett volna mit számonkérnie.
Inkább a fos taktikádon gondolkozz el, mert nem az első, hogy fogalmad sincs mit is kéne kezdeni a csapattal.
Supka te állat...

Egyébként 3 volt kispesti, mert Bukrán is védett hatalmasat és tartotta életben a DVTK-t.

ne már ember, most olvasom, hogy a diók csak reménykedhetnek ilyen menő edzőben te meg leszólod mint Giggs a válogatottunkat

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.18. 10:02
Szerző: Sub Pop
Adamek írta:

Szégyenlem is magam.

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.18. 12:20
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:
Sub Pop írta:Te fasz.
A DVTK-nak is lett volna mit számonkérnie.
Inkább a fos taktikádon gondolkozz el, mert nem az első, hogy fogalmad sincs mit is kéne kezdeni a csapattal.
Supka te állat...

Egyébként 3 volt kispesti, mert Bukrán is védett hatalmasat és tartotta életben a DVTK-t.

ne már ember, most olvasom, hogy a diók csak reménykedhetnek ilyen menő edzőben te meg leszólod mint Giggs a válogatottunkat

én azt a tereferét nem tudtam követni, h mi miért

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.18. 12:29
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:
Adamek írta:
Sub Pop írta:Te fasz.
A DVTK-nak is lett volna mit számonkérnie.
Inkább a fos taktikádon gondolkozz el, mert nem az első, hogy fogalmad sincs mit is kéne kezdeni a csapattal.
Supka te állat...

Egyébként 3 volt kispesti, mert Bukrán is védett hatalmasat és tartotta életben a DVTK-t.

ne már ember, most olvasom, hogy a diók csak reménykedhetnek ilyen menő edzőben te meg leszólod mint Giggs a válogatottunkat

én azt a tereferét nem tudtam követni, h mi miért

én azt mondom neked erre édes egy komám, hogy nem is nagy baj az ha nem tudjuk követni, nem kell nekünk mindent értenünk
csak dőljünk hátra és élvezzük az előadást

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.19. 17:35
Szerző: Sub Pop
Adamek írta:
Sub Pop írta:Te fasz.
A DVTK-nak is lett volna mit számonkérnie.
Inkább a fos taktikádon gondolkozz el, mert nem az első, hogy fogalmad sincs mit is kéne kezdeni a csapattal.
Supka te állat...

Egyébként 3 volt kispesti, mert Bukrán is védett hatalmasat és tartotta életben a DVTK-t.

ne már ember, most olvasom, hogy a diók csak reménykedhetnek ilyen menő edzőben te meg leszólod mint Giggs a válogatottunkat

http://csak.taccs.hu/2019/02/18/mutatok ... /#comments

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.19. 18:48
Szerző: aszurkolo
http://www.amigeleken.hu/hirek/minden-m ... 2019-02-18
A számokat ajánlom Supka májsztró figyelmébe. Idióta vadbarom, azt hiszi a szurkolók nem látnak?

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.19. 19:21
Szerző: nyúl
Nem tartom sokra, ezt leszögezem.
De kétszeres bajnok és a Honvéddal 11 ínséges év után nyert trófeát.
Igen, a feltételek adottak voltak. De már előtte Szentesnek is, mégsem élt a lehetőséggel. Doll sem nyert 2 bajnoki címet, vagy Mezey a Vidivel.
Szétnézve a kispadok környékén Bandi bát és Csertőit helyezném csak elé.

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.19. 20:39
Szerző: ManBat
nyúl írta:Nem tartom sokra, ezt leszögezem.
De kétszeres bajnok és a Honvéddal 11 ínséges év után nyert trófeát.
Igen, a feltételek adottak voltak. De már előtte Szentesnek is, mégsem élt a lehetőséggel. Doll sem nyert 2 bajnoki címet, vagy Mezey a Vidivel.
Szétnézve a kispadok környékén Bandi bát és Csertőit helyezném csak elé.

Szentes antigéniuszát azért ismerjük, szvsz egy Csank vagy Prukner tanár úr is behúzta volna minimum a kettőből az egyiket, de a mélyugrása egyébként is a második kispesti időszaka után jött el

Re: A Honvéd edzője számon kéri a játékvezetőt

Elküldve: 2019.02.19. 20:54

Prukner :D