Oldal: 1 / 1

Ghánaiakat igazolt az MTK

Elküldve: 2019.02.13. 11:38
Szerző: nb1.hu12
Megerősítette a hírt a sportigazgató.

Ghánaiakat igazolt az MTK


A footballghana.com híre szerint az MTK-nál folytatja pályafutását a 18 éves, ghánai támadó Stephen Amankona, aki már az U20-as ghánai válogatottban is szerepelt. Rajta kívül a különböző piaci portálok, így például a Transfermarkt és a footballdatabase.eu egy másik gáhnai, a szintén 18 éves védő Nasiru Banahene szerződtetéséről is beszámolnak.


 


A footballghana.com szerint Stephen Amankona az orvosi vizsgálatokat követően már alá is írt az MTK-hoz, és egy képet is mellékeltek a hírhez, amin a támadó Polyák Balázzsal, az MTK sportigazgatójával látható.


 


A két futballista szerződtetését az MTK részéről Polyák Balázs sportigazgató megerősítette az nso.hu érdeklődésére.


 


„Két U20-as válogatott játékosról van szó, mindkettejüket láttuk korábban játszani, Amankona a törökországi edzőtáborba is elutazott a csapattal, de kisebb sérülés miatt nem tudott játszani. Fél plusz három évre írtak alá, kezdetben az első fél évben alapvetően az U19-es csapatunkban kapnak lehetőséget, utána döntünk a folytatásról" – fogalmazott a sportvezető.  

Re: Ghánaiakat igazolt az MTK

Elküldve: 2019.02.13. 12:41
Szerző: Milito
Azért nem semmi a srác feje ott középen. Szerintem meglátta, hogy néz ki a stadion vagy valami ilyesmi.

Re: Ghánaiakat igazolt az MTK

Elküldve: 2019.02.13. 15:02
Szerző: S.O.A.D.
Milito írta:Azért nem semmi a srác feje ott középen. Szerintem meglátta, hogy néz ki a stadion vagy valami ilyesmi.

Pedig azt gondolná az ember, hogy egy 47..., akarom mondani, 18 éves srácot már nem lep meg semmi.

Re: Ghánaiakat igazolt az MTK

Elküldve: 2019.02.13. 15:54
Szerző: Adamek
ezt most nem értem, a bal szellő gondolom valami MTK-s tintanyaló, az új srác van középen mellette jobbra a faterja?

Re: Ghánaiakat igazolt az MTK

Elküldve: 2019.02.13. 16:05
Szerző: Robi90
Adamek írta:ezt most nem értem, a bal szellő gondolom valami MTK-s tintanyaló, az új srác van középen mellette jobbra a faterja?

én azt nem értem, hogy a lámpa merre néz...?
Jobb szélen nem a másik "18 éves" van?

Re: Ghánaiakat igazolt az MTK

Elküldve: 2019.02.13. 23:50
Szerző: Maradonapoli
Ghánai mennyegző.