Újabb sorozatban bizonyíthat Szoboszlai Dominik
Elküldve: 2019.02.06. 08:07
Szintet léphet.
Befejeződött az Európa Liga regisztrációs időszaka. A kluboknak le kellett adni a játékosok nevét, akiket a továbbiakban használni szeretnének. Az osztrák Red Bull Salzburg több cserét is végre hajtott, melynek eredményeképpen a magyar középpályás, Szoboszlai Dominik pályára léphet az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában.
A 18 éves középpályás az idei szezonban főként a Salzburg fiókcsapatában, a másodosztályban szereplő Lieferingben kapott szerepet: kilenc mérkőzésen hat gólt szerzett és négy gólpasszt adott.
Az idei szezonban csereként már négyszer pályára lépett a Salzburgban is, és tavasszal akár az Európa-ligában is bemutatkozhat, ugyanis a Salzburg Erling Braut Haland és Albert Vallci mellett őt is benevezte az egyenes kieséses szakaszra. Amadou Haidara, Jasper Van Der Werff és Reinhold Yabo viszont kikerült a keretből
A Salzburg ellenfele a nyolcaddöntőbe jutásért a belga FC Bruges lesz. Az első mérkőzést február 14-én rendezik, Belgiumban.