Nincs jövőképe a fiataloknak, mondja az Aston Villa magyar utánpótlás kapusa
Elküldve: 2019.01.30. 17:46
A magyar és a külföldi edzésmunka különbségeiről is beszélt.
A Promotions munkatársai arra vállalkoztak, hogy bizonyos időközönként tehetséges magyar labdarúgókat mutatnak be. Elsőként Onódi Ákossal, az Aston Villa U18-as és U23-as utánpótláscsapatának kapusával beszélgettek.
A fiatal játékostól főleg az szerették volna megtudni, hogy miben különbözik a hazai és a külföldi képzés, illetve az Angliában és itthon tréningező fiatalok. Természetesen Ákos magáról és jövőbeni terveiről is mesélt. Idézünk az interjúból:
Az U18-as és a U23-as csapatnál is számítanak rád. Hova helyeznéd az említett két korosztályt a magyar viszonylatokon belül?
Megkockáztatom, hogy az angol U23-as angol bajnokság van olyan színvonalú mint a magyar NB I. De az NB II szintjét biztosan megüti. Tavaly nyáron például a Liverpool U23-as, U18-as vegyes csapata verte az akkor az első osztályba feljutott MTK-t…
Ha már összehasonlítás. Térjünk át posztodnál tapasztaltakra.
Közel egy évet töltöttem a Győri ETO FC másodosztályú felnőtt csapatánál, s elmondható, hogy Angliában a kapusedzések színvonala magasabb, felkészültebbek az edzők. Részletesebben és alaposabban dolgoznak. Minden héten ellenfélre készülünk. Nem álldogálunk vagy nem bójától-bójáig lépegetünk, olyan mérkőzés-szituációkat gyakorlunk, amelyek segítenek a következő találkozón. Arra készítenek fel, ami a pályán történik. S, arra ösztönöznek mindenkit, hogy gyors legyen a játék. Ezt segíti a nagyon sok, kis területen történő labdatartás, ez ugyanis fejleszti a döntéshozatal gyorsaságát. És ebbe a kapusokat is bevonják, sőt elvárják, hogy a technikai tudásuk megegyezzen egy mezőnyjátékoséval. És természetesen mindenkitől száztíz százalékos munkát akarnak látni. Magyarországon más tapasztaltam: ott ráérünk. Elvétve van olyan csapat, amely letámad, ezáltal lassabb a játék.
...
A korosztályodból azért bőven akadnak olyanok, akik nem gondolkodnak továbbtanulásban, csak a futball lebeg a szemük előtt. Tehát a labdarúgáson kívül nincs jövőképük. Miért tartod fontosnak, hogy egyetemre, főiskolára menj?
Ha jól is alakul a karrierem, utána meg kell élni valamiből. A szüleim és a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma és Kollégium igazgatója is azt mondta: kell egy láb a sport mellé. Az említett előre hozott érettségi mellett már rendelkezem az Angol Labdarúgó Szövetségtől kapott, Magyarországon a B-licencel egyenértékű edzői képesítéssel. Akármennyi pénzt fogok keresni az egyszer úgy is elfogy. Nem egy olyan játékos esetét mesélték már a Villa akadémiáján a tanárok, aki eljutott Premier League, Championship szintjére fiatalon, majd a megkeresett pénzét karrierje után egy év alatt elköltötte.
Ez a tudatos gondolkodás a neveltetésedből fakad?
Összetettebb a kérdés. Mert az is egy opció, hogy nem fogadom el a szüleim tanácsát, és azokra hallgatok, akik szerint a tanulás ciki. Többször megkaptam már a stréber jelzőt – ez fájt. Bár a szüleim mindig mondták: legyen egy diplomám, jó munkahelyem, fizetésem és boldog leszek abban, amit csinálok. Az is közrejátszott, hogy anyukám édesanyja tanítónő. Az olvasás, a tájékozódás belémégett. Egyebek között olvastam pszichológusok véleményét a nevelés témájában, innen tudom, hogy a körülöttünk lévő emberek és az otthoniak egyszerre hatással vannak ránk.
Voltak körülötted hozzád hasonló játékosok?
Egy-kettő. A többségnek nem volt jövőképe.
Ennek okát miben látod?
Az otthonról hozott értékek fontosak. Ismerek srácokat, akiknek a szülei nem járnak szülői értekezletre, nem veszik figyelembe, ha a tanár figyelmezeti a gyereküket. Vállat vonnak és annyival elintézik, hogy majd jobb lesz. Ráadásul, akik körülveszik ezeket az embereket, erősítik a nem helyes világképüket. A „ne tanulj, úgy is focista leszel” nézetet. Továbbá tizenhat évesen elhiszik, hogy sztárok, és erre a szülő és a menedzser is ráerősít. Ez a tanulás rovására megy: nem látják reálisan, hogy a sport mellé kell egy másik láb. Apa mindig segített, hogy reális döntéseket hozzak. Nem állítom, hogy én láttam mindent reálisan, közelebb áll az igazsághoz, hogy apa és a menedzserem tanácsait követve hoztam meg a helyesnek vélt döntéseket.
Tegyük hozzá, hogy életkori sajátosságok is közbeszólhatnak. A pubertáskor lázadással jár, ilyenkor az ember könnyen elfordulhat a focitól, jobban érdekelhetik a lányok vagy a videojáték.
Azt látom, hogy tizenhat-tizenhét éves korban eltűnik motiváció. Mindenki külföldre akar menni az olasz, német vagy épp az angol élvonalba. Nem perspektívájuk a magyar első- vagy másodosztály. S mivel nem sikerült külföldre szerződniük céltalanná válnak. Lemaradnak a fejlődésben. Volt egy csapattársam, aki szerint eljutni az NB I-be vagy az NB II-be nem teljesítmény a külföldi karrierhez képest. Nem értettem. A magyar első- vagy másodosztályig is el kell jutni. Az is egy teljesítmény.
Angliában is tapasztalod ezt a jelenséget?
Itt nem a szülőkkel van a legnagyobb gond. Abban a látom az angliai közeg hátulütőjét, hogy a két éves tanulmányi ösztöndíjjal járó pénzből felsőkategóriás tárgyakat lehet venni. Fiatalon sok pénzt kapnak, nincs mögöttünk megfelelő háttér, így nem tudják helyén kezelni a körülöttük kialakuló világot. A szülők esetében egyszerű a helyzet: van egy tisztes távolság, míg Magyarorszagon a szülők néha az edző helyében érzik magukat. Van itt például egy ír srác, aki az angol szinthez képest is kiemelkedik, de nem úgy teljesített, ahogyan kellett. Az edző jelezte neki, legalább három hétig ne számítson arra, hogy játszani fog. A kimaradásának ideje alatt keményen dolgozott, és visszakerült a csapatba. Tanúbizonyságot tett arról, hogy odavaló.
A Promotions munkatársai arra vállalkoztak, hogy bizonyos időközönként tehetséges magyar labdarúgókat mutatnak be. Elsőként Onódi Ákossal, az Aston Villa U18-as és U23-as utánpótláscsapatának kapusával beszélgettek.
A fiatal játékostól főleg az szerették volna megtudni, hogy miben különbözik a hazai és a külföldi képzés, illetve az Angliában és itthon tréningező fiatalok. Természetesen Ákos magáról és jövőbeni terveiről is mesélt. Idézünk az interjúból:
Az U18-as és a U23-as csapatnál is számítanak rád. Hova helyeznéd az említett két korosztályt a magyar viszonylatokon belül?
Megkockáztatom, hogy az angol U23-as angol bajnokság van olyan színvonalú mint a magyar NB I. De az NB II szintjét biztosan megüti. Tavaly nyáron például a Liverpool U23-as, U18-as vegyes csapata verte az akkor az első osztályba feljutott MTK-t…
Ha már összehasonlítás. Térjünk át posztodnál tapasztaltakra.
Közel egy évet töltöttem a Győri ETO FC másodosztályú felnőtt csapatánál, s elmondható, hogy Angliában a kapusedzések színvonala magasabb, felkészültebbek az edzők. Részletesebben és alaposabban dolgoznak. Minden héten ellenfélre készülünk. Nem álldogálunk vagy nem bójától-bójáig lépegetünk, olyan mérkőzés-szituációkat gyakorlunk, amelyek segítenek a következő találkozón. Arra készítenek fel, ami a pályán történik. S, arra ösztönöznek mindenkit, hogy gyors legyen a játék. Ezt segíti a nagyon sok, kis területen történő labdatartás, ez ugyanis fejleszti a döntéshozatal gyorsaságát. És ebbe a kapusokat is bevonják, sőt elvárják, hogy a technikai tudásuk megegyezzen egy mezőnyjátékoséval. És természetesen mindenkitől száztíz százalékos munkát akarnak látni. Magyarországon más tapasztaltam: ott ráérünk. Elvétve van olyan csapat, amely letámad, ezáltal lassabb a játék.
...
A korosztályodból azért bőven akadnak olyanok, akik nem gondolkodnak továbbtanulásban, csak a futball lebeg a szemük előtt. Tehát a labdarúgáson kívül nincs jövőképük. Miért tartod fontosnak, hogy egyetemre, főiskolára menj?
Ha jól is alakul a karrierem, utána meg kell élni valamiből. A szüleim és a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma és Kollégium igazgatója is azt mondta: kell egy láb a sport mellé. Az említett előre hozott érettségi mellett már rendelkezem az Angol Labdarúgó Szövetségtől kapott, Magyarországon a B-licencel egyenértékű edzői képesítéssel. Akármennyi pénzt fogok keresni az egyszer úgy is elfogy. Nem egy olyan játékos esetét mesélték már a Villa akadémiáján a tanárok, aki eljutott Premier League, Championship szintjére fiatalon, majd a megkeresett pénzét karrierje után egy év alatt elköltötte.
Ez a tudatos gondolkodás a neveltetésedből fakad?
Összetettebb a kérdés. Mert az is egy opció, hogy nem fogadom el a szüleim tanácsát, és azokra hallgatok, akik szerint a tanulás ciki. Többször megkaptam már a stréber jelzőt – ez fájt. Bár a szüleim mindig mondták: legyen egy diplomám, jó munkahelyem, fizetésem és boldog leszek abban, amit csinálok. Az is közrejátszott, hogy anyukám édesanyja tanítónő. Az olvasás, a tájékozódás belémégett. Egyebek között olvastam pszichológusok véleményét a nevelés témájában, innen tudom, hogy a körülöttünk lévő emberek és az otthoniak egyszerre hatással vannak ránk.
Voltak körülötted hozzád hasonló játékosok?
Egy-kettő. A többségnek nem volt jövőképe.
Ennek okát miben látod?
Az otthonról hozott értékek fontosak. Ismerek srácokat, akiknek a szülei nem járnak szülői értekezletre, nem veszik figyelembe, ha a tanár figyelmezeti a gyereküket. Vállat vonnak és annyival elintézik, hogy majd jobb lesz. Ráadásul, akik körülveszik ezeket az embereket, erősítik a nem helyes világképüket. A „ne tanulj, úgy is focista leszel” nézetet. Továbbá tizenhat évesen elhiszik, hogy sztárok, és erre a szülő és a menedzser is ráerősít. Ez a tanulás rovására megy: nem látják reálisan, hogy a sport mellé kell egy másik láb. Apa mindig segített, hogy reális döntéseket hozzak. Nem állítom, hogy én láttam mindent reálisan, közelebb áll az igazsághoz, hogy apa és a menedzserem tanácsait követve hoztam meg a helyesnek vélt döntéseket.
Tegyük hozzá, hogy életkori sajátosságok is közbeszólhatnak. A pubertáskor lázadással jár, ilyenkor az ember könnyen elfordulhat a focitól, jobban érdekelhetik a lányok vagy a videojáték.
Azt látom, hogy tizenhat-tizenhét éves korban eltűnik motiváció. Mindenki külföldre akar menni az olasz, német vagy épp az angol élvonalba. Nem perspektívájuk a magyar első- vagy másodosztály. S mivel nem sikerült külföldre szerződniük céltalanná válnak. Lemaradnak a fejlődésben. Volt egy csapattársam, aki szerint eljutni az NB I-be vagy az NB II-be nem teljesítmény a külföldi karrierhez képest. Nem értettem. A magyar első- vagy másodosztályig is el kell jutni. Az is egy teljesítmény.
Angliában is tapasztalod ezt a jelenséget?
Itt nem a szülőkkel van a legnagyobb gond. Abban a látom az angliai közeg hátulütőjét, hogy a két éves tanulmányi ösztöndíjjal járó pénzből felsőkategóriás tárgyakat lehet venni. Fiatalon sok pénzt kapnak, nincs mögöttünk megfelelő háttér, így nem tudják helyén kezelni a körülöttük kialakuló világot. A szülők esetében egyszerű a helyzet: van egy tisztes távolság, míg Magyarorszagon a szülők néha az edző helyében érzik magukat. Van itt például egy ír srác, aki az angol szinthez képest is kiemelkedik, de nem úgy teljesített, ahogyan kellett. Az edző jelezte neki, legalább három hétig ne számítson arra, hogy játszani fog. A kimaradásának ideje alatt keményen dolgozott, és visszakerült a csapatba. Tanúbizonyságot tett arról, hogy odavaló.