Péntekig lesz Magyarországon a Loki holland kiszemeltje

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Péntekig lesz Magyarországon a Loki holland kiszemeltje

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2019.01.14. 13:27

A hétvégén már nem is játszott.

Péntekig lesz Magyarországon a Loki holland kiszemeltje


Holland sajtóhírekre hivatkozva az nso.hu az imént jelezte, hogy Justin Mathieu elhagyja az SC Cambuur csapatát, és elképzelhető, hogy Debrecenbe szerződik. 


 


A 22 éves, tilburgi születésű szélső a helyi Willem II akadémiáján kezdett el futballozni, 2013-ban mutatkozott be a felnőttek között, de az élvonalba kerülést követően klubja előbb az FC Oss, majd a Go Ahead Eagles csapatainak adta kölcsön. 2016-ban az FC Oss megvásárolta, majd egy évvel később eladta az ugyancsak második ligás SC Cambuurnak. Mathieu a 2017-18-as idényben 29 mérkőzésen öt gólt szerzett, a jelenleg is zajló bajnokságban pedig 15 meccsen szintén ötször volt eredményes. A Cambuur húsz forduló után az Eerste Divisie 9. helyén áll.


 


Az nb1.hu holland forrásokból úgy értesült, a kiszemelt a debreceni lehetőség miatt nem játszott a Sparta Rotterdam elleni, 3-3-ra végződött mérkőzésen. Úgy tudjuk, a szélső ma délután száll repülőre, hogy Magyarországra érkezzen, a sorsa a csütörtöki, végső tárgyaláson dőlhet el. Péntekre viszont van egy jegye a visszaútra, a kérdés csak az, hogy visszatér-e a csomagjaival vagy nem.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 120 vendég