Oldal: 1 / 1

Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 16:34
Szerző: nb1.hu12
Hivatalos bejelentés.

Futács Márkó: Vidi


Íme, a Vidi hivatalos bejelentése:


 


"Futács Márkó is Vidi-felszerelésben érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a szombat délutáni találkozóra. A háromszoros válogatott, horvát gólkirályi címet is szerző csatárral klubunk megállapodást kötött arról, hogy Székesfehérváron folytatja karrierjét.


 


A legutóbb a Hajduk Splitben szereplő támadó 1990. február 22-én született Budapesten, majd egészen fiatalon, 16 esztendősen a francia Nancy akadémiájára került. 2009-ben igazolt a Werder Bremen együtteséhez, ahol Német Szuperkupa-találkozón az első csapatban is pályára lépett, miközben a második gárdában jutott rendszeresen lehetőséghez. Még ugyanabban az évben meghatározó tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző csapatnak, a torna mind a hét mérkőzésén pályára lépett, Ghana ellen gólt is szerzett az elődöntőben. Húszévesen egy éven át a Bundesliga 2-ben szereplő Ingolstadt játékosa volt, majd két éven keresztül Angliában játszott a Portsmouth, a Leicester és a Blackpool színeiben.


 


A 2013/2014-es szezont itthon töltötte a DVTK-nál, ahol Ligakupa-győzelemnek örülhetett, a Magyar Kupában pedig a döntőig menetelt - többek között Elek Ákossal az oldalán. A válogatottban is ekkor, 2014 márciusában mutatkozott be, Finnország ellen. Ezt követően újabb légiósévek következtek, két évig a török élvonalban szereplő Mersin Idamnyurdu csatára volt, de 2016-ban nem hosszabbította meg szerződését és a Hajduk Splitnél folytatta. Első szezonjában 28 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett, ebből 18-at a bajnokságban, amely gólkirályi címet jelentett. A második spliti évében 17 találkozón háromszor talált a kapuba.


 


Futács Márkó a megállapodás alapján a keret teljes jogú tagjaként vesz részt az edzőtáborban."

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:04
Szerző: Gunners
Hát ez meglepett, nem rá számítottam mint erősítés.

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:14
Szerző: kolo68
Gunners írta:Hát ez meglepett, nem rá számítottam mint erősítés.

Hatalmas szintlépős igazolás vissza felé

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:18
Szerző: ManBat
a gerinctelen kurva Filipovics megint megjátszotta magát

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:20
Szerző: Reginald McFreez
Ezen az igazoláson azért látszik, mennyire másodlagos a pénz. Azért ahol számít, nem kockáztatnak. De itt belefér, mert ha bejön, egész jól járnak, ha meg nem, legfeljebb vesztenek pár tízmilliót.

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:24
Szerző: Adamek
jó döntés, újabb 5-10 perccel gyarapítja majd az nb1-es fejezetét

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:26
Szerző: PTi
Könyökölni tud rendesen?

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:27
Szerző: Gunners
kolo68 írta:
Gunners írta:Hát ez meglepett, nem rá számítottam mint erősítés.

Hatalmas szintlépős igazolás vissza felé

Nem lenne vele semmi baj, de fogadok rá hogy megsérül megint viszonylag hamar. Múltkor simán elküldtük Ulbrikot sőt Priskint is anno mert megnézték őket az orvosaink, most meg leigazolunk egy olyan embert aki többször sérült mint egészséges ? Érdekes...

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:46
Szerző: ManBat
Gunners írta:
kolo68 írta:
Gunners írta:Hát ez meglepett, nem rá számítottam mint erősítés.

Hatalmas szintlépős igazolás vissza felé

Nem lenne vele semmi baj, de fogadok rá hogy megsérül megint viszonylag hamar. Múltkor simán elküldtük Ulbrikot sőt Priskint is anno mert megnézték őket az orvosaink, most meg leigazolunk egy olyan embert aki többször sérült mint egészséges ? Érdekes...

mondjuk Priskinnel titeket igazolt az élet

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 17:59
Szerző: Adamek
PTi írta:Könyökölni tud rendesen?

a könyöke rendben csak a térgye nem hajlik már a jó irányba

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 18:56
Szerző: Mantequilla
Furán fogalmazott a klub, szerintem még nincs aláírt szerződése.

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 19:17
Szerző: John McClane
Mantequilla írta:Furán fogalmazott a klub, szerintem még nincs aláírt szerződése.

Feketén foglalkoztatják majd?Merész.

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 21:27
Szerző: Adamek
John McClane írta:
Mantequilla írta:Furán fogalmazott a klub, szerintem még nincs aláírt szerződése.

Feketén foglalkoztatják majd?Merész.

amatőr státuszban vagy projektalapú megbízási szerződéssel

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.12. 21:28
Szerző: Kegyetlen
Adamek írta:
John McClane írta:
Mantequilla írta:Furán fogalmazott a klub, szerintem még nincs aláírt szerződése.

Feketén foglalkoztatják majd?Merész.

amatőr státuszban vagy projektalapú megbízási szerződéssel

arculat-átviteli szerződéssel

Re: Futács Márkó: Vidi

Elküldve: 2019.01.13. 09:33
Szerző: moti77
Kis hazug! Mèg hogy az enbèegy nála nem opció Kép Kolumbiában ingyen kapta volna az èrzèstelenítèst a tèrdère Escobar leszármazottaitól.