Oldal: 1 / 1

Bödét felhívta a Vidi edzője?

Elküldve: 2019.01.09. 16:15
Szerző: nb1.hu12
Az év átigazolási bombája lenne!

Bödét felhívta a Vidi edzője?


Elképesztően kemény információval rukkolt elő a promotions.hu csapata, meglehet, hogy a 2019-es év átigazolási sztorijával.


 


Ki másról lenne benne szó, mint Böde Dánielről, a Fradi-drukkerek talán legnagyobb kedvencéről, akit őszintesége és a játéka miatt egyébként a többi csapat drukkerei is elismernek. 


 


Az információ egyébként – eddig legalábbis – sem megerősítve, sem cáfolva nem lett az érintettek részéről.


 


Íme, a promotions.hu jelentése:


 


 


„Távozna a Fradiból az utóbbi évek legeredményesebb csatára, úgy tudjuk, a fehérváriaknál is felmerült a neve.


Bödét felhívta a Vidi vezetőedzője


 


Azután, hogy Böde Dániel a Mezőkövesd elleni hazai bajnokin lecserélésekor kendőzetlen dühhel hagyta el a pályát, s a kispadon a kabátját a földhöz vágva kiabált – minden bizonnyal Szerhij Rebrovnak címezve mondanivalóját –, lehetett sejteni, hogy rövid úton távozni szeretne a Ferencvárostól. Először az terjedt el róla, hogy azonnal szerződést bontana, illetve, hogy Rebrov tüstént meg is szabadul tőle, aztán csitultak a kedélyek, és „csak” egy hétre került ki a keretből.


 


Nyíri Zoltán, a Ferencváros ügyvezető alelnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában kedden megerősítette, Bödét csak ideiglenesen rakta ki a keretből a vezetőedző, így, a többiekkel együtt kezdte el a munkát kedden.


 


Információink szerint a Ferencvárosban összesen száz gólnál tartó támadó legnagyobb vágya, hogy eligazoljon a Fradiból, nem szeretne tovább Rebrovval dolgozni. A csatár közvetlen környezetéből úgy tudjuk, a Videoton vezetőedzője felhívta telefonon, s mindkét fél részéről lenne fogadókészség az üzletre. Emellett két külföldi csapatnál is szóba jött a neve.


 


A Blikknek december végén azt mondta a labdarúgó, hogy nem zárkózna el a légiósélettől:


 


Madocsán építkeztem, mindig is ott volt az otthonom. Ha úgy adódna, természetesen elfogadnék egy külföldi ajánlatot. Lefociznám, amit le kell, és jönnék haza a családhoz.


Böde Dániel élő szerződés köti a budapesti zöld-fehér klubhoz.


 


A Videotont és a Ferencvárost is kerestük, de egyik klubnak sem szokása reagálni ilyen érzékeny átigazolási témákra. Ha mégis befut tőlük valamilyen tájékoztatás vagy egyéb információval tudjuk gazdagítani a cikkünket, frissítjük.”


 


Az nb1.hu is hasonlóan zárja a cikket, mint honlaptársunk: amint valamelyik fél bárhol, bármikor, bárhogyan reagál az értesülésre, akkor, mint mindig, amint értesülünk róla, közzétesszük!


 


És még valami: a Fradi és Szerető Kriszofer kapcsolatát is a promotions.hu tárta fel...

Re: Bödét felhívta a Vidi edzője?

Elküldve: 2019.01.09. 16:28
Szerző: Adamek
anya, gyere segíts már baz'meg, valami Margó hív telefonon de nem értem mit vartyog jugoszlávul

Re: Bödét felhívta a Vidi edzője?

Elküldve: 2019.01.09. 18:22
Szerző: kolo68
Kamu az egész

Re: Bödét felhívta a Vidi edzője?

Elküldve: 2019.01.09. 18:37
Szerző: redblueheart
kolo68 írta:Kamu az egész

Böde ügynöke egy Radovan Stijacic nevű csóka, szóval elméletben lehetséges, hogy Nikolics beszélt vele.

Legnagyobb problémát nekünk a betömörülő csapatok elleni góllövés jelenti, itt nagy hasznunkra válna Böde. Nemzetközi meccsekhez túl lomha, oda kevés.