A kisvárdai véghajrá titkai
Elküldve: 2018.12.18. 12:37
Dajka elmondta, mi lesz a legfontosabb tavasszal.
Huszáros őszi hajrát vágtak a kisvárdaiak, hiszen megverték a Puskás Akadémiát, döntetlent játszottak a Diósgyőr vendégeként, majd jött az utolsó fordulóban, az MTK ellen aratott siker. Mindezek ellenére sem tudtak elmozdulni a kieső zónából, mert a DVTK is összeszedte magát, immáron öt meccse veretlen.
Mindettől függetlenül sokkal nyugodtabban vonulhattak téli pihenőre a kisvárdaiak annál, mint amire mondjuk egy hónappal ezelőtt számítani lehetett. Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője elárulta a szon.hu-nak, hogy minek volt köszönhető a remekebb véghajrá és, hogy mi lesz az egyik legfontosabb a számukra a tavasszal.
– Az utóbbi meccseken bátrabban futballoztunk – mondta a várdai mester. – Amikor ideérkeztem, akkor is ez volt a kulcs, szereztünk is pontokat. Utána kerestük a legjobb megoldást a játékosállomány számára, variáltunk kicsit, talán időnként mélyebbre húzódtunk, ami nem fekszik nekünk. A csapatvédekezésben és a labdaszerzésekből indított támadásokban javultunk, ennek köszönhetően életben maradtak a reményeink. Az ellenfelekkel nem szabad foglalkoznunk, csak azzal kell törődnünk, hogy minél több pontot szerezzünk.