Oldal: 1 / 1

Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:19
Szerző: nb1.hu12
Hiába a nemzetközi menetelés, van gond a magyar bajnoknál.

Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból


A Ripost cikkét változtatás nélkül közöljük. 


 


Heti két meccset játszik a Vidi focicsapata, a gárda azonban így is önként mond le egyik csatáráról. Stefan Scsepovics a Malmö ellen a kezdő mellett a kispadra sem fért fel, pedig nem volt eltiltott, és sérült sem.


 




"Több időt szeretett volna pályán tölteni, ezt szóvá tette. Az eset során kirobbant vita után a klub és a szakmai vezetőség úgy döntött, büntetésből kiteszi őt a keretből. Edzésekre jár, s már állítólag beszélnek is egymással a felek, tehát van esély a megbékélésre."


 


A csapat szombaton a Honvéd otthonában játszott bajnokit, szerdán pedig BL-selejtezőn fogadja a görög AEK-et.


 

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:37
Szerző: Cselszky
Az szimpatikus, hogy a szerb hőbörgőt pl. a szintén csapattag testvére dacára a szerb edző kibaszta a keretből.

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:38
Szerző: Maradonapoli
Áll a bál és zenélnek a zenészek:

https://www.youtube.com/watch?v=ocW3fBqPQkU

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:41
Szerző: BEARGRYLLS
Dzsu helyett mondjuk ésszerűbb lenne egy támadót igazolni.

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:43
Szerző: Adamek
ezt most nem vágom, több játéklehetőséget akart és ezért kibaszták vagy volt ott anyázás is? mert nem mindegy a szitu

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:44
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:Áll a bál és zenélnek a zenészek:

https://www.youtube.com/watch?v=ocW3fBqPQkU

az első utcabálra készültem, míg élek nem felejtem el

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:47
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:Áll a bál és zenélnek a zenészek:

https://www.youtube.com/watch?v=ocW3fBqPQkU

az első utcabálra készültem, míg élek nem felejtem el

a nyakkendődön volt egy bamba nő?

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:49
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:Áll a bál és zenélnek a zenészek:

https://www.youtube.com/watch?v=ocW3fBqPQkU

az első utcabálra készültem, míg élek nem felejtem el

a nyakkendődön volt egy bamba nő?

a nyakredőmben pont egy gomba nőtt

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:51
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:az első utcabálra készültem, míg élek nem felejtem el

a nyakkendődön volt egy bamba nő?

a nyakredőmben pont egy gomba nőtt

de ugye nem vagy szíriai gyíkember?

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 10:54
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:a nyakkendődön volt egy bamba nő?

a nyakredőmben pont egy gomba nőtt

de ugye nem vagy szíriai gyíkember?

dr. Kan Esten vagyok

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 11:00
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:a nyakredőmben pont egy gomba nőtt

de ugye nem vagy szíriai gyíkember?

dr. Kan Esten vagyok

a hírhedt váci orvos?

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 11:32
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:de ugye nem vagy szíriai gyíkember?

dr. Kan Esten vagyok

a hírhedt váci orvos?

én csináltam Anti füléből gólkirályt

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 11:42
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:dr. Kan Esten vagyok

a hírhedt váci orvos?

én csináltam Anti füléből gólkirályt

más szörnyűségeket is elkövettél fokattyunk!

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 11:56
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:a hírhedt váci orvos?

én csináltam Anti füléből gólkirályt

más szörnyűségeket is elkövettél fokattyunk!

'45-ben én osztottam itt krumplit

Re: Áll a bál a Vidinél: ezért került ki a kulcsember a csapatból

Elküldve: 2018.08.19. 12:09
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:én csináltam Anti füléből gólkirályt

más szörnyűségeket is elkövettél fokattyunk!

'45-ben én osztottam itt krumplit

jaj hát az vicces volt! :) amikor az elvtársra dőlt az egész vagon szállítmány :) először nagyon megijedtünk, aztán röhögtük, aztán megint befostunk, hogy el tetszik minket vitetni