Oldal: 1 / 2

Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 11:50
Szerző: nb1.hu12
Folynak a tárgyalások a felek között.

Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

A ripost.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.

Információink szerint komolyra fordultak a tárgyalások Dzsudzsák Balázs és a MOL Vidi között. A hetek-hónapok óta új csapatot kereső válogatott focista a külföldi keresete körülbelül feléért segítené a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörébe tartó fehérváriakat – csakhogy az igénye még mindig többszöröse az egyik leggazdagabb magyar klub sztárjainak jutó csúcsgázsinál.

A görög AEK Athén elleni, jövő szerdán kezdődő párharc végkimenetelétől függ, hogy a magyar bajnok Mol Vidi a BL- vagy az El-főtáblán folytatja-e ősszel a nemzetközi kupamenetelését. Nem csak az múlik a két meccsen, hogy melyik sorozatban milyen ellenfeleket kap a csapat, de az sem mindegy, hogy milliárdos összegre vagy „csak” százmilliókra rúg a bevétel.

A jelentős többletterhelés azonban már biztos, ezért Marko Nikolics vezetőedző már be is jelentette: legalább három-négy új futballistával erősítené meg a keretét. A  értesülése szerint az arab Al-Vahdától távozott, szabadon igazolható Dzsudzsák Balázs számára is vonzóvá tette a Vidit az európai szereplés, ráadásul a bizonytalanná vált válogatottsága miatt is telitalálat lenne számára, ha a magyar csapatban kötne ki.

A Vidi vezetői két lehetőség is adódik. Ha egyelőre csak a BL- vagy El-csoportmeccsek idejére, azaz decemberig, négy hónapra állapodnak meg Dzsudzsákkal, akkor „megússzák” 180-200 millióból. Ha viszont ennél hosszabb távra állapodnak meg vele, jó szereplés esetén akár már a téli átigazolási szezonban, jó pénzért tovább is adhatják a ballábas játékost. Igaz, ha nem lesz vevő, akkor Dzsudzsák a „nyakukon” marad a csúcsgázsijával együtt.

Feszültségeket kelthet az érkezése

Dzsudzsák hiába érné be a külföldi fizetésénél kevesebbel, az így is a többszöröse még a legjobban kereső fehérvári sztárok, például korábbi válogatottbeli csapattársai, Juhász Roland és Huszti Szabolcs, vagy a legjobb légiósok kereseténél is. Nagy kérdés, hogy az esetleges szerződtetése milyen feszültségeket keltene az öltözőben. Kivált, hogy az érkezésével a sikercsapat egyik fontos tagja a kispadra szorulna.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 12:05
Szerző: bebé88
nem tudom kinek éri ez meg, legjobban kereső játékosok 50 ezer euró(?) körül kapnak, ő ennek a többszöröséért jönne? nevetséges.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 12:34
Szerző: EB
bebé88 írta:nem tudom kinek éri ez meg, legjobban kereső játékosok 50 ezer euró(?) körül kapnak, ő ennek a többszöröséért jönne? nevetséges.

Nem ez az első ilyen elképzelése.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 12:35
Szerző: Adamek
rendben, két feltétellel jöhet az NB1-be, lemondja önként a válogatottságot és megszabadul ettől a susnyástól az állán

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 12:37
Szerző: Cselszky
Havi 48 milláért jönne. :D

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 13:07
Szerző: Savaria1919
Cselszky írta:Havi 48 milláért jönne. :D

Annyiért mondjuk én is.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 13:11
Szerző: Adamek
Cselszky írta:Havi 48 milláért jönne. :D

év végén vesz három Lambót belőle, egyben biztos lesz mindig elég nafta egy hídtúrához

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 13:41
Szerző: SuperDepor
remélem, h megkapja és idejön, csak nehogy sírva fakadjon amikor még ez a pát ezer hülye - aki meccsre jár - mindenhol fütyülni fogja
Kép

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 13:52
Szerző: Király György
Prostituált ....

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 14:47
Szerző: Reginald McFreez
bebé88 írta:nem tudom kinek éri ez meg

Vörösbaranyinak, meg ugye Dzsudzsáknak, akinek már mindegy, benne már max annyi van, hogy minél többet össze tudjon kurválkodni a fociban, (hogy aztán húsz év múlva letizeledelődjön a vagyona, amilyen jól válogatja a tanácsadóit ez a kretén).

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 15:12
Szerző: beroka
Simán pengesse ki neki az 50 milliót a Vidi :)
Max Viktor rásegít egy kicsit még a költségvetésre.
De kivethetnének egy új adóformát pl Dzsudzsi néven s akkor meg is van a bére.
S abban a csapatban játszani a nagy hármas közül akinek épp szüksége van rá.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.18. 15:21
Szerző: Mantequilla
Visszamenjéé!!!

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 00:57
Szerző: A Vaskezű
Nem örülnék neki. Ebből a fizetési keretből két kimagasló húzóembert lehetne hozni, akik a csoportkörben is húznák magukkal a csapatot.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 08:27
Szerző: Reginald McFreez
A Vaskezű írta:Nem örülnék neki. Ebből a fizetési keretből két kimagasló húzóembert lehetne hozni, akik a csoportkörben is húznák magukkal a csapatot.

Kérdés, klub nélkülit lehet-e találni? Szerintem amúgy az összeg nagysága legfeljebb arra jó, hogy a pórnép tudjon min csámcsogni, amúgy nem oszt, nem szoroz egy olyan szinten, ahol egy komplett állam, és egy gigacég állja a cehhet.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 08:29
Szerző: Reginald McFreez
Savaria1919 írta:
Cselszky írta:Havi 48 milláért jönne. :D

Annyiért mondjuk én is.

Itt végkeleten úgy vagyok, hogy 48 000 000 fillérért is eladnám a lelkem a fehérvári ördögnek...

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 09:34
Szerző: nyúl
Dzsudzsi, te ribi! :)
Mondanám, menjél, de mi fizetnénk.
Azért bízom benne, Kubatov és Orosz Pali lecsapnak a lehetőségre. Viccesebb lenne náluk látni. Az éjszakai élet is sűrűbb.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 09:38
Szerző: ryanmckane
ha ez igaz, akkor már az önkritika legkisebb morzsája is eltűnt belőle

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 10:31
Szerző: A Vaskezű
Reginald McFreez írta:
A Vaskezű írta:Nem örülnék neki. Ebből a fizetési keretből két kimagasló húzóembert lehetne hozni, akik a csoportkörben is húznák magukkal a csapatot.

Kérdés, klub nélkülit lehet-e találni? Szerintem amúgy az összeg nagysága legfeljebb arra jó, hogy a pórnép tudjon min csámcsogni, amúgy nem oszt, nem szoroz egy olyan szinten, ahol egy komplett állam, és egy gigacég állja a cehhet.

A beígért MOL támogatásból biztosan futja rá. Bár én azt is kinézem ezekből, hogy megvan a csoportkörös pénz, és akkor elkummantják a támogatást.

Ha lenne eszük, és nem izmoznának egóból, akkor gyorsan kiegyeznének a szurkolói csoporttal, és akkor akár egy ennél nagyobb siker is összejöhetne.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 10:34
Szerző: Cselszky
A Vaskezű írta:

Miben állhatna a kompromisszum? Amennyire követtem, az teljesen esélytelennek tűnik, hogy a MOL Vidi néven változtassanak Garancsiék.

Re: Kiderült, mennyi pénzt kérne a Viditől Dzsudzsák Balázs

Elküldve: 2018.08.19. 10:37
Szerző: Adamek
nyúl írta:Dzsudzsi, te ribi! :)
Mondanám, menjél, de mi fizetnénk.
Azért bízom benne, Kubatov és Orosz Pali lecsapnak a lehetőségre. Viccesebb lenne náluk látni. Az éjszakai élet is sűrűbb.

nálunk szerintem ez a szikra most nagyon nem férne bele a szituba, ha más miatt nem is ettől megúszhatjuk a bozótszájút