Oldal: 1 / 1

Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 08:07
Szerző: nb1.hu12
Nehéz vereség nélkül kiesni.

Fantasztikusat látott a Malmö edzője

A Vidi-Malmö mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Uwe Rösler nyilatkozott.

"Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, arra a munkára, amit beletettek a meccsbe. Sajnos kulcspozíciókban három játkosunk is hiányzott a mérkőzésről, a játékosok azonban nagyon pozitív meglepetést okoztak a számomra a lelkesedésükkel, azzal, ahogyan tartották magukat a megbeszéltekhez. Végig mérkőzésben voltunk, dolgoztunk, dolgoztunk és dolgoztunk, de elfáradtunk – azonban így is megvolt 2-3 lehetőségünk arra, hogy gólt szerezzünk. Nagyon büszke vagyok, hogy az edzőjük lehetek. Mindent beleadtak. Nagyon örülök Bonkénak (Innocent Bonke - szerk). Az utóbbi időben nem volt a meccskeret tagja, de a mai nagyon jó lehetőség volt a számára, amit meg is ragadott. Mindig azt mondom a játékosaimnak, hogy folyamatosan készen kell állniuk, és a lehetőség olyankor fog eléjük kerülni, amikor nem számítanak rá. Ő pedig fantasztikus volt ma. Nagyon nehéz érzés úgy kiesni, hogy nem kaptunk ki egyetlen mérkőzésen sem. A hazai mérkőzés a kezünkben volt, mi pedig ajándékoztunk ellenfelünknek egy gólt, onnantól kezdve pedig sokkal nehezebb dolgunk volt."

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 08:39
Szerző: BSTH
Ezek a skandinávok mindig háromszor mondanak mindent.
"Dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk".
"Munka, munka, munka".
"Money, money, money".

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:01
Szerző: Maradonapoli
BSTH írta:Ezek a skandinávok mindig háromszor mondanak mindent.
"Dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk".
"Munka, munka, munka".
"Money, money, money".

Mivanmivanmivan?!?! a norvég cserediákok is sokszor mondják ezt Borsodban

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:01
Szerző: SuperDepor
Tulajdonképpen kellemes meglepetés a nyilatkozata, azt hittem, h több sírás lesz benne. Azért ez jó: "Nagyon nehéz érzés úgy kiesni, hogy nem kaptunk ki egyetlen mérkőzésen sem. A hazai mérkőzés a kezünkben volt, mi pedig ajándékoztunk ellenfelünknek egy gólt, onnantól kezdve pedig sokkal nehezebb dolgunk volt."
A kupasorozatokban van így, gondolom szar érzés lett volna az is, ha 2:2 a végeredmény és győzelem nélkül mennek tovább. Van olyan meccs - kupákban két olyan meccs - ahol dühítő a gyengébb csapat defenzív játéka a minimális előny megőrzése érdekében, ez az oda és visszavágó viszont nem ilyen volt. Azért estetek ki bazzeg, mert semmivel nem mutattok többet 180 perc alatt, mint a Videoton.

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:09
Szerző: imici
SuperDepor írta:Tulajdonképpen kellemes meglepetés a nyilatkozata, azt hittem, h több sírás lesz benne. Azért ez jó: "Nagyon nehéz érzés úgy kiesni, hogy nem kaptunk ki egyetlen mérkőzésen sem. A hazai mérkőzés a kezünkben volt, mi pedig ajándékoztunk ellenfelünknek egy gólt, onnantól kezdve pedig sokkal nehezebb dolgunk volt."

Meglepetés volt számomra hogy senki nem sírt a gyep, illetve annak hiánya miatt. Ilyen pályákat Afrikában látni

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:15
Szerző: Maradonapoli
imici írta:

A kongó-menti fodballiskola a mi kutyánk kölyke! :cool:

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:18
Szerző: famate

Elvileg az UEFA-nak jelezte a Malmö (szerk: már a meccs előtt, tehát nem a vereség miatt), de hogy csak szóban, vagy hivatalos panaszt tettek, netán behívják a magyar nagykövetet, azt nem tudni.

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:29
Szerző: imici
Maradonapoli írta:
imici írta:
SuperDepor írta:Tulajdonképpen kellemes meglepetés a nyilatkozata, azt hittem, h több sírás lesz benne. Azért ez jó: "Nagyon nehéz érzés úgy kiesni, hogy nem kaptunk ki egyetlen mérkőzésen sem. A hazai mérkőzés a kezünkben volt, mi pedig ajándékoztunk ellenfelünknek egy gólt, onnantól kezdve pedig sokkal nehezebb dolgunk volt."
A kupasorozatokban van így, gondolom szar érzés lett volna az is, ha 2:2 a végeredmény és győzelem nélkül mennek tovább. Van olyan meccs - kupákban két olyan meccs - ahol dühítő a gyengébb csapat defenzív játéka a minimális előny megőrzése érdekében, ez az oda és visszavágó viszont nem ilyen volt. Azért estetek ki bazzeg, mert semmivel nem mutattok többet 180 perc alatt, mint a Videoton.

Meglepetés volt számomra hogy senki nem sírt a gyep, illetve annak hiánya miatt. Ilyen pályákat Afrikában látni

A kongó-menti fodballiskola a mi kutyánk kölyke! :cool:

Na azok tudnak mindenhol focizni! Az edző-sámán alaposan felkészítette őket!

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:30
Szerző: Maradonapoli
imici írta:
Maradonapoli írta:
imici írta:Meglepetés volt számomra hogy senki nem sírt a gyep, illetve annak hiánya miatt. Ilyen pályákat Afrikában látni

A kongó-menti fodballiskola a mi kutyánk kölyke! :cool:

Na azok tudnak mindenhol focizni! Az edző-sámán alaposan felkészítette őket!

Megesznek mindenkit reggelire!

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:34
Szerző: imici
Maradonapoli írta:
imici írta:
Maradonapoli írta:A kongó-menti fodballiskola a mi kutyánk kölyke! :cool:

Na azok tudnak mindenhol focizni! Az edző-sámán alaposan felkészítette őket!

Megesznek mindenkit reggelire!

rendeznek egy igazi fiús bulit, egy jó kis kanibált.

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:36
Szerző: Maradonapoli
imici írta:
Maradonapoli írta:
imici írta:Na azok tudnak mindenhol focizni! Az edző-sámán alaposan felkészítette őket!

Megesznek mindenkit reggelire!

rendeznek egy igazi fiús bulit, egy jó kis kanibált.

igazából elvileg már keresztények, böjti napokon csak halászokat esznek, bár nem mindegyikük tartja be

Re: Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Elküldve: 2018.08.15. 10:44
Szerző: imici
Maradonapoli írta:
imici írta:
Maradonapoli írta:Megesznek mindenkit reggelire!

rendeznek egy igazi fiús bulit, egy jó kis kanibált.

igazából elvileg már keresztények, böjti napokon csak halászokat esznek, bár nem mindegyikük tartja be

Meg is értem, de igazából szófogadóak, csak ne mondják nekik hogy kapják be mert akkor megy utána a szoprán nyafogás