Oldal: 1 / 1

Kisvárda: eldőlt, kik irányítják a csapatot

Elküldve: 2018.07.31. 20:06
Szerző: nb1.hu12
Ideiglenes megoldás született.

Kisvárda: eldőlt, kik irányítják a csapatot


A kisvardafc.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.


 


"Egyelőre ideiglenesen Kocsis János és Erős Gábor irányítja a felnőttcsapat szakmai munkáját Révész Attila sportigazgató felügyelete mellett.


Mozgalmas volt a kedd délután a vártkerti sporttelepen. Kondás Elemér vezetőedzővel a vezetőség szóban megállapodott a szerződésbontás feltételeiről, az edzés előtt pedig csapatgyűlés vette kezdetét.


 




„A játékosokkal ismertettem az új felállást, amely szerint Kocsis János készíti fel a csapatot a következő mérkőzésre Erős Gábor segítségével, az én szakmai felügyeletem mellett – mondta a négy fal között elhangzottakról Révész Attila sportigazgató. – Ez ideiglenes felállás, miközben keressük a végleges megoldást a vezetőedzői szerepkörre. Az Újpest ellen még biztos, hogy így készülünk. Elmondtam az elvárásainkat és azt, hogy sokkal szigorúbban szankcionáljuk majd a fegyelmezetlenségeket, mint eddig.. A meccselés Kocsis János feladata lesz, de a kispadon én is helyet foglalok majd, már csak azért is, mert a jelenlegi stábból én rendelkezem pro licenccel.”


 


A szakmai stáb tovább bővült: az eddig az utánpótlás területén dolgozó Vas Dávid a felnőttek erőnléti felkészítéséért is felel, Oláh Dávid pedig elemzőként dolgozik a csapattal."


 


Kondás Elemér örökébe akár Horváth Ferenc is léphet, erről bővebben itt olvashatnak. 


 


 

Re: Kisvárda: eldőlt, kik irányítják a csapatot

Elküldve: 2018.07.31. 22:18
Szerző: ManBat
Éltanuló akar lenni a Kisvárda, két négyes után az ötösre gyúrnak, pedig még nincs is tanidő.