Oldal: 1 / 1

Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 09:25
Szerző: nb1.hu12
Luftról és pontatlan passzokról beszélt.

Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után


A Kisvárda a Vidi után a Honvéd dolgát sem tudta megnehezíteni. Az újonc ismét négygólos vereségbe futott bele, így Kondás Elemér nem volt túl boldog a meccs utáni sajtótájékoztatón.


 




"Azt kell mondanom, hogy a Honvéd végig jól játszott és irányította a mérkőzést. A találkozó elején helytálltunk, próbáltunk a megszerzett labdákból kijönni, a Honvéd vezetéséhez pedig büntető kellett, amit értékesítettek is. Utána elkezdtek nyomni és nyomni, próbáltunk egyenlíteni. A második gól után mindent elkövettünk azért, hogy gólokat kapjunk, szerencsére csak kettőt kaptunk. Ha ilyen hibákat elkövetünk, akkor nem fogunk pontokat szerezni. Sokkal nagyobb koncentráció kell a játékosaimtól. Luftot rúgunk, az ellenfélnek passzolunk és odaadjuk a labdát, nagyon nehéz stabilnak maradni. Fontos, hogy stabilak legyünk elől és hátul, és majd utána beszélhetünk gól szerzésről. Ezek a hibák nem az összeszokottság kérdése, hogy luftot rúgnak a játékosaim és öt méterre passzolni nem tudnak. Az lenne az összeszokottság hiánya, ha nem lennének meg a pályán a mozgások. Hat-hét játékosnak kellene átlag felett játszani, azonban ez a csapatunkban nincs meg, ezért is veszítjük el olykor a párharcokat elől és hátul, majd ebből kapjuk a gólokat" - mondta Kondás.


 


 

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 09:37
Szerző: Adamek
tetszik ez a start

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 10:01
Szerző: BSTH
Kisvártatva kizúgás Kisvárda?

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 10:01
Szerző: Emerik
Remélem folytatódik a sorminta.

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 11:13
Szerző: Reginald McFreez
Alakul már, ahogy tolja a felelősséget...

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 12:00
Szerző: John McClane
Nehéz edzői szituáció,de szerintem meg fogja oldani.

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 12:56
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Remélem kitart a jó forma és a két évvel ezelőtti Gyirmót magabiztosságával fogtok kizúgni a büdös picsába.

Re: Kondás nem finomkodott játékosaival az újabb komoly zakó után

Elküldve: 2018.07.30. 13:45
Szerző: BSTH
Ferencváros // Man Utd írta:Remélem kitart a jó forma és a két évvel ezelőtti Gyirmót magabiztosságával fogtok kizúgni a büdös picsába.

:D