Megtámadták a kispesti ultrákat

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Megtámadták a kispesti ultrákat

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.07.11. 14:52

Hamarosan kezdődik a meccs.

Megtámadták a kispesti ultrákat



 


"A Honvéd szurkolóit szállító busz Szerbián keresztül tartott Macedóniába, szerdán 17.30-kor ugyanis a piros-feketék a Rabotnicskivel játszanak Európa-liga-selejtezőt Szkopjéban.


 


Belgrádtól hetven kilométerre, még Újvidéken hajnali egy óra körül a busznak lassítania kellett, mert az autópályán görögtüzek égtek, mintegy elzárva az egyik sávot. A pirotechnikai eszközök mellett lassító buszra az árokból előugorva támadott rá 70-80 huligán, akik megdobálták, illetve botokkal csapkodták a jármű oldalát.


 


Ezzel nemcsak a buszra és annak utasaira jelentettek veszélyt, hanem az autópályán közlekedő többi autósra is, akik elé beszaladtak az útra.


 




A busznak nem esett nagy baja, egy üvege sem tört be, de több horpadás is keletkezett a karosszérián. A Szkopjéig vezető út hátralévő részén a szurkolói busznak rendőri kíséretet biztosítottak a szerb, majd macedón hatóságok.


 


A támadókat nem lehet azonosítani, a rendőrség azonban valószínűsíti, hogy a Vojvodina szurkolóiról van szó, hiszen két éve a két csapat egymás elleni El-meccse előtt ők kirabolták a kispesti szurkolókat.


 


Szkopjéban már minden oké, néhány órával a mérkőzés kezdete előtt a Honvéd szurkolói a főtéren dalolásznak.


 


EURÓPA-LIGA


SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS


17.30: Rabotnicski Szkopje (macedón)–Budapest Honvéd (Tv: Duna World)"

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Megtámadták a kispesti ultrákat

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.07.11. 17:05

Két éve kirabolták a Kispest szurkolókat és most ezt megbosszulták. :lol: Kispest-Vojvodina barátság.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Megtámadták a kispesti ultrákat

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2018.07.11. 17:41

MindigÚjpest írta:Két éve kirabolták a Kispest szurkolókat és most ezt megbosszulták. :lol: Kispest-Vojvodina barátság.

...valószínűleg azért támadtak rájuk most mert azt hitték hogy majd ijedtükben a kispestiek megdobálják őket okostelefonnal, pénztárcával és szalámiszsömlével!!! :::LOL:::

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Megtámadták a kispesti ultrákat

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.07.11. 17:43

G_Gergely írta:
MindigÚjpest írta:Két éve kirabolták a Kispest szurkolókat és most ezt megbosszulták. :lol: Kispest-Vojvodina barátság.

...valószínűleg azért támadtak rájuk most mert azt hitték hogy majd ijedtükben a kispestiek megdobálják őket okostelefonnal, pénztárcával és szalámiszsömlével!!! :::LOL:::
:D
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Megtámadták a kispesti ultrákat

HozzászólásSzerző: gw » 2018.07.11. 17:52

ez a sztori ebben a formajaban csak nekem santit?
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

aszurkolo
Világsztár
Hozzászólások: 13606
Csatlakozott: 2005.11.05. 22:16
Tartózkodási hely: Kitiltva

Re: Megtámadták a kispesti ultrákat

HozzászólásSzerző: aszurkolo » 2018.07.11. 17:57

Nem. Természetesen nem így történt.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 109 vendég