Javier Arizmendi írta:Maradonapoli írta:beroka írta:Egyébként jól látható mit is akarnak fent.
Megteremtették a Fradinak azt hogy készülhessenek nyugodtan a BL selejtezőre, olyan keretet raktak össze amivel félgőzzel bajnokok lesznek, anyagilag megtámogatták úgy őket hogy évekig eltarthassák akár önmagukat is.
A Vidivel is ezt csinálták pár éve s most jött el az idő hogy talpon kellene maradniuk maguktól de ez úgy tűnik nem fog menni. 2-3 év és középszint lesz náluk ha csak megint nem nyúlnak a hónuk alá.
A Puskás szép lassan kiépíti a nulláról magát, a rengeteg beleölt pénz lassan látszódik. Van utánpótlásuk, jó a fizu simán ott lehetnek addig a dobogón amíg nem lesz kormányváltás. Ugyanaz megy mint az űllőin csak nem akkora összegekkel dobálóznak és inkább az utánpótlás lesz az alap.
Próbálják a Kispestet s a Diósgyőrt is felpumpálni de nem egyszerű hiszen ott még a múltból akarnak élni.
Kellenek az olyan csapatok mint a Várda,Kövesd,Mtk hiszen ők vannak abban a helyzetben hogy a fő támogatott csapatoknak megcsinálják azt a helyzést ami éppen az elvárt. Segítsenek ha kell.
S vannak a feláldozható csapatok akik azért vannak hogy legyen olyan csapat aki kieshet ha úgy adódik: Paks, Zete.
És van az Újpest akiről írtam.
Illetve a Budafok aki kicsit bekavart idén.
Gondolom a cél az hogy egy ilyen Nb1 legyen:
Fradi
Puskás
Vidi,
Dió,
Kövesd
Várda
Mtk
Loki
Vasas
Újpest
Plussz az éppen liftező 2 csapat
vitya előbb-utóbb orrba bassza csányit és létszámot fog emeltetni, túl sok csapatuk van már, egyre szűkebb a játszótér...
amúgy szavazatoptimalizálásra talán hatékony lenne, ha nyáron visszahoznák a Loki, Vasas-duo mellett az ETO-t, Pécset, Nyíregyet, akiket ugyanők basztak ki immár 6 éve, hogy legyen helye a budafoknak és a komolyabb falusi ner vitézeknek. sok minden más mellett az is szembemegy a saját szövegükkel, hogy Budapest bajnokság+megyei osztály kombót csináltak a mennyeiből. eddig tisztára úgy rémlett, hgoy asszonták, hogy a vidéki városok fontosak nekik.
Ja, ja közelednek a választások. Győrbe egyébként csodálkozom, hogy eddig nem küldtek senkit, gondolom pár évet azért pihentettek titeket, hogy törlődjön a kollektív emlékezetből a quaestor-ügy, de szerintem lassan lejár a "bünti" és jöttök vissza. Viszont ha jól tudom a mostani polgitok nem valami fodball párti, ez lassítja kicsit az ügymenetet...