BlancoAgilon38 írta:Ferencváros // Man Utd írta:BlancoAgilon38 írta:Puff. Köszi szépen. Látszik, hogy nem elég a pénz. Már úgy értem, önmagában kevés a mani. Szörnyű, hogy egyetlen csapatunk sincs, amelyikre azt lehetne mondani: hátha. Az utolsó a Sousa-féle Videoton volt. Magyar klubfutball, irány a temető. Vagy a feltámadás. Vagy tudja a tök, de ez a szar posvány, ami itthon van...
Sok szurkolóval néztem egy kocsmában az Újpest Vasas elleni meccsét, ott is a fejüket fogták a legtöbben, olyan technikai hibák voltak, ami járásban elmegy, de első osztályban...
Még jó hogy szeptember-október óta profi lélekbúvár segíti a csapat felkészülését :D
Passz, hogy mit kéne tenni, kire kéne építeni. Aki most Lipcseizik meg "teheccséges fiatalozik" alternatívaként, annak hivatalosan is papírja lehetne arról, hogy nem ebben a valóságban él. Ki tudja, hogy mikor lesz legalább olyan szinten használható az utánpótlásunk, mint mondjuk a Honvédé, az ideális szintről már nem is beszélve. 2 évente kijön egy Nagy Ádám, az még kevés.
Addig meg marad ez a külföldi vonal, ami tavaly tök jól működött, de idénre befuccsolni látszik. Aki érték, az ide nem jön, aki értékes de defektes, azt talán ide lehet hozni sok lovettáért, de mivel defektes, itt se fog kiemelkedni, mert idegbeteg, nincs kondija, vagy csak simán mindenre alkalmatlan, mint Tuyp vagy Trinks stb., tehát nem jelent erősítést, ellenben drága. Aki véletlenül be is válik, azt jó ha max. egy évig itt tudjuk tartani, aztán megy erősebb ligába, a bejövő pénz meg vagy megy zsebekbe, vagy ha igazolunk, akkor legjobb esetben is egy ilyen értékes-de-defektes valaki jön helyette, akivel rohadtul be lehet fürödni.
Ördögi kör kissé.
Szerintem már két éve nem működik. Bocsánat, hogy a BL-t hozom fel, de két ilyen csapattól kiesni eléggé erős negatívum, és igencsak megkérdőjelez mindent. Szakmai munkától a játékosállományig.
Lentebb Adamek már leírta nagyjából, hasonlóan látom.
A nemzetközi nehéz kérdés, mert ott Doll nagyot bukott velünk, ugyanakkor a magyarnál kicsit nívósabb közegben tett már le valamit az asztalra. Nem mondom, hogy hű de nagy eredmények egy Dortmundi bronz meg egy benntartott Hamburg a bundásban, de azért a semminél több, az itthoni "mesteremberek" előéletéhez mérten meg pláne. Nem hinném, hogy most hirtelen elfelejtette azt, amit eddig tudott, szintén nem ő tehet róla, hogy a nyelviskola üdvöskéjétől messzebbre pattan egy lassan odagurított labda is, mint ahonnan kapta.
De az is tény, hogy totális összeomlás van egy ideje, elsősorban mentális téren, és ezt se tudja most kezelni, ami szintén edzői felelősség. Valami komoly gebasz lehet az öltözőben, két hete már azt látom, hogy a játékosokat se túlzottan foglalkoztatja egy-egy ilyen gyalázatos meccs esetleges személyi következményei, mintha már nem ragaszkodnának a mostani felálláshoz...
Én bírom Dollt, 12 év után mégiscsak bajnokcsapatot csinált végre az Üllőin, a kupadöntőkről nem is beszélve, mutatói alapján kb. top3 Fradi edző. Persze nálam se tart a türelem végtelenségig. Jelenleg azt mondom, hogy ebből már nincs visszaút, de nyárig én hagynám, hogy hátha rám cáfol. Ezt a szezont ennél jobban már nem nagyon lehet elkúrni, a harmadik csillag egyelőre kuka, a kupa még meglehet (bár a tegnapi játékkal már a Budafok is gondot jelenthet), de ha nem lesz meg, őszintén szólva most azt se nagyon bánnám, mert ilyen játékkal akármilyen nemzetközi elő-elő-előselejtezőnek is felesleges nekimenni. Akkor már tényleg próbálkozzon más, hátha.