Reginald McFreez írta:John McClane írta:Reginald McFreez írta:Hogy megcsapkodta az arcodat fasszal.
Vártam, hogy leírják azt is, hogyan kapott egyre kevesebb lehetőséget, majd hogy keveredett Törökországba, majd hogy karrierje egyre jobban lefelé ívelve következő állomásként a ződcigányoknál kötött ki.
Na akkor nezzük te rasszista liberállat.
Azt következő szezonban szintén 24 meccsen játszott,az azutániban(2015/2016) pedig már tényleg kihagytatlanná,abszolút alapemberré,meghatározó játékossá vált.Ekkor döntött úgy,hogy nem hosszabbít és nyilván a pénz miatt a nem éppen szar török bajnokságba igazol,kölcsonbe,opcival,ez az a legutóbbi,2016/2017-es szezon volt.Itt a bajnokság feléig mindig kezdő volt,és végig is játszotta a meccseket a kupában és a bajnokságban.
Utána viszont valamiért már tényleg csak az utolsó fordulóban volt kezdő,a menedzsere szerint azért,mert nem akarták kifizetni az opcióban rögzített árat és így hátha olcsóbban elengedik.
Vagyis 24 évesen az elmúlt 4 szezonjában 3,5-ben alapember volt a török és holland első osztályban,a hanyatlást max az előző fél szezonjában mutatott.
Köszi. Ezután már végképp érthetetlen, mit keres a zöld takonyban.
szerintem téged