SuperDepor írta:Adamek írta:zaggar írta:
újfent bocsánat, mert azt sem tudom mindig követni, h Maradonapoli nemzetőr elvtárs éppen a kulákokat listázza-e vagy a nemzeti számonkérő széknek ül a bársonyfoteljében. vagy álláshalmozó?
jó szakemberre minden ligában nagy szükség van
leghosszabb ideje a kulákokat listázza, szóval elsősorban kommunista, ráadásul gyakran járt Moszkvában
Nem is tévedhetnél nagyobbat Istvánom! Mindkét szélsőség ugyanolyan mértékben jelen van bennem. Nem tudom miért bukok mindkettőre. Végülis mind a kettő szocialista eszme. Egyetemen a római töri tanár volt hozzám hasonlóan őrüt figura, ő azt mondta magáról, hogy egy porosz kiképzőtiszt és egy orosz anarchista búvik meg a lelkében és nem tudhatjuk mikor melyik tör elő. Igaza is volt, valamikor hihetetlenül kekec geciláda volt (akár az egész csoportot elkaszálta vizsgán), valamikor meg - főleg amikor be volt baszva - olyan haverként ivott velünk a kocsmában, mintha országos cimborák lennénk és csak úgy mellékesen aláírta ötösre az indexben a kollokviumot, úgy hogy kérni sem kellett.
Egyébiránt most épp náci vagyok, pont tegnap este néztem meg lazításként újra vagy 10 év után a Vaskereszt c. filmet, a sajátomat pedig elővettem, megsimogattam és visszatettem a helyére (nem a farkamról beszélek, ha nem lennék eléggé világos!).