NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.12.02. 10:10

Magyarország - Az első a második, a harmadik a negyedik ellen.

NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!


Rangadókat rendeznek szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, melyben a második Ferencváros az éllovas Videotont, a harmadik Debrecen pedig a negyedik helyen álló, címvédő Budapest Honvédot fogadja.


 


Egészen szerdáig azt lehetett gondolni, hogy egy remek formában lévő, önbizalomtól duzzadó Videoton érkezik majd ahhoz az FTC-hez, mely gyenge játékkal kapott ki Szombathelyen legutóbb. Hét közben aztán nagyot fordult a világ a székesfehérváriakkal, miután bombameglepetésre 3-1-re kikaptak a másodosztályú Váctól és kiestek a Magyar Kupából.


 


„Nehéz lesz a hétvégére túltennünk magunkat ezen a csalódáson, de muszáj lesz” – nyilatkozta a klub honlapjának Varga József, a csapat válogatott középpályása, aki szerint hozzáállásban és küzdeni tudásban nőtt föléjük a Vác, amiért a játékosok szégyellik magukat. – „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a hétvégén győztesen hagyjuk el a pályát. Bízom benne, hogy a mentalitásunk változni fog a hétvégéig.”


 


A szerdai kudarcra azért sem lehetett számítani, mert a Videoton az utóbbi időszakban nem csak eredményesen, de jól is játszott, múlt héten a Paksot verte magabiztosan, előtte pedig a Debrecent látványos mérkőzésen 5-2-re.


 


A Ferencváros egészen múlt szombatig nagyszerű menetelést mutatott be, azt megelőző kilenc bajnoki meccsén ugyanis hét győzelmet és két döntetlent ért el – igaz, a zöld-fehérek közben októberben kiestek az MK-ból.


 


A szombat esti rangadó az aranyéremért folytatott harc szempontjából is fontos lehet, mivel a két együttest jelenleg három pont választja el egymástól, ami a meccs végén akár hatra is nőhet, viszont a különbség el is tűnhet.


 


A Groupama Arénában sorra kerülő csata háromesélyesnek tűnik, viszont a jelenlegi forma és a mutatott játék alapján a Debrecen–Honvéd összecsapáson egyértelműen a hazaiak nevezhetőek favoritnak. Herczeg András együttese ugyan a 15. és 16. fordulóban is vereséget szenvedett, ám a Ferencváros és a Videoton ellen sem játszott rosszul, majd a múlt héten nagy verést mért a legutóbbi bronzérmes Vasasra (5–1). A hajdúságiakkal szemben a Honvéd gödörben van, a kispestiek ugyanis két hete az Újpesttől kaptak ki, majd múlt szombaton a sereghajtó Mezőkövesd a Bozsik Stadionban győzött ellenük.


 


Szintén érdekes mérkőzésnek ígérkezik az Újpest és az újonc Balmazújváros találkozója. A két együttes ugyanis egyaránt jó sorozatban van: a lila-fehérek legutóbbi három bajnokijukat megnyerték, s négy meccse veretlenek a pontvadászatban, míg a Balmazújváros két győzelmet aratott és egy döntetlent ért el utóbbi három találkozóján. Mindezek mellett ráadásul mindkét együttes bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe



Élő közvetítés és a gólok története a 18. forduló meccseiről - NB1.hu



Élő közvetítés és a gólok története a 18. forduló meccseiről




Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.12.02. 10:52

Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.12.02. 11:10

Savaria1919 írta:Kép

Tetszik, ahogy írtad a felcsúti csapat nevét. Szoptassátok meg őket, hagy feszüljön pintérgeci!
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BlancoAgilon38

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.12.02. 12:50

Savaria1919 írta:Kép

Mi az a kilencedik?

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.12.02. 13:12

BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:Kép

Mi az a kilencedik?

9. alkalommal találkozik a két csapat az nb1-ben.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.12.02. 14:38

Savaria1919 írta:Kép

Haladás győzelmet szeretnék, de olyan jó nagyot! pl. 0-4 Kettőt lesről, egyet a csatár kézzel tegye maga elé és utána bassza be és az utolsót meg jó nagy kamutiziből. Aztán Pintér disznót meg üsse meg a guta!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.12.02. 14:55

adrenalin69 írta:
Savaria1919 írta:Kép

Haladás győzelmet szeretnék, de olyan jó nagyot! pl. 0-4 Kettőt lesről, egyet a csatár kézzel tegye maga elé és utána bassza be és az utolsót meg jó nagy kamutiziből. Aztán Pintér disznót meg üsse meg a guta!

Hol kell aláírni?
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.12.02. 15:46

Savaria1919 írta:
adrenalin69 írta:
Savaria1919 írta:Kép

Haladás győzelmet szeretnék, de olyan jó nagyot! pl. 0-4 Kettőt lesről, egyet a csatár kézzel tegye maga elé és utána bassza be és az utolsót meg jó nagy kamutiziből. Aztán Pintér disznót meg üsse meg a guta!

Hol kell aláírni?

A tizi már meg is van!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.12.02. 15:53

Gyengécske meccs sajnos.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.12.02. 15:59

Szép gólt lőtt az ólomlábú setesuta.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.12.02. 16:24

BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:Kép

Mi az a kilencedik?

Felcsút kilencedik kerülete Puskásakadémia
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: NB I: ez a csúcsrangadók fordulója!

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.12.02. 19:38

Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Savaria1919 írta:Kép

Mi az a kilencedik?

Felcsút kilencedik kerülete Puskásakadémia

Tényleg.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 28 vendég