Illés Béla elmondta, otthagyja-e a Haladást

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Illés Béla elmondta, otthagyja-e a Haladást

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.25. 15:44

Szombathely - Nem szerette, ha tulajdonosok mondják meg, ki játszik.

Illés Béla elmondta, otthagyja-e a Haladást


Illés Béla szerint a Haladás új stadionja adhat akkora lökést a csapatnak, hogy elmozduljon a kieső zónából.



A szombathelyi klub sportigazgatója az M4 Sport Játékoskijáró című műsorának nyilatkozva elmondta, amikor először kifutott az új pályára, olyan érzése volt, mintha nem is Szombathelyen, hanem egy nyugat-európai városban lenne. „Itt van egy új stadion, fantasztikus körülmények, mindent meg fogunk tenni, hogy a csapat sikeresen szerepeljen a hátralévő pár mérkőzésen és a tavaszi szezonban.”



A Haladásra bőven ráfér a javulás, hiszen a csapat 16 mérkőzéséből csupán hármat tudott megnyerni, két döntetlen mellett tizenegyszer kapott ki, így csak jobb gólkülönbsége miatt nem utolsó, de a bennmaradást érő tizedik hely így is kezd egyre messzebb kerülni. A hullámvölgyből való kikerülés egyik kulcsa lehet az új stadion, melynek első bajnoki mérkőzésén a Ferencváros ellen lép pályára a Haladás, szinte biztosan telt ház előtt. A 19.30-kor kezdődő meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.



A korábbi 64-szeres válogatott támadó sportvezetőként is kerüli a rivaldafényt, ritkán ad interjút, ugyanolyan szerény, mint gólkirályként volt. „Játékosként se szerettem azokat a tulajdonosokat, akik lejönnek az öltözőbe és megmondják, hogy ki szerepeljen a csapatban. Én a háttérből próbálok segíteni, nem is vagyok az a kiabálós típus, aki bemegy az öltözőbe és elüvölti magát.”



Illés Béla emberileg és tulajdonosként is nehezen dolgozza fel a zöld-fehér mélyrepülést. ˜„Mindkét oldalát nagyon nehéz megélni. Az elmúlt évek nagyon sikeresek voltak a Haladás szempontjából, hiszen az ötödik és a hatodik helyen végeztünk a 12 csapatos bajnokságban. Tudtuk, hogy ez a 12 csapatos bajonkság nagyon nehéz, hiszen nyolc, kilenc, sőt, tíz csapat is úgy indul neki minden évben a bajonkságnak, hogy ezek közül bárki oda tud kerülni a kieső zónába, vagy akár a dobogó közelébe. Sajnos most nekünk ez az évünk nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna. Dolgozunk tovább, hogy kijöjjünk ebből a hullámvölgyből.”



A sportigazgató kérdésre válaszolva kijelentette, a távozásáról szóló pletykák ellenére nincs szándékában elhagyni posztját.




Élő közvetítés és a gólok története az NB I 17. fordulójának a mérkőzéseiről - NB1.hu



Élő közvetítés és a gólok története az NB I 17. fordulójának a mérkőzéseiről




Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Illés Béla elmondta, otthagyja-e a Haladást

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.11.25. 16:03

Illés Béla írta:Nem szerettem, ha tulajdonosok mondják meg, ki játszik.

Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég