
A magyar válogatott holnap Feröer-szigetek elleni fejezi be a szereplését a világbajnoki selejtezősorozatban. Döntetlen, és ami a még jobb lenne, győzelem esetén, a harmadik helyen végzünk a csoportban, az előzetes esélyeknek megfelelően.
A válogatott mai sajtótájékoztatóján Dzsudzsák Balázs is válaszolt az újságírók kérdéseire.
„A legnagyobb közhely, de természetes, hogy győzni szeretnénk Feröer ellen – kezdte Dzsudzsák Balázs, aki eltiltása miatt nem léphetett pályára Svájc ellen. – A tegnapelőtti meccs nagyon megérintette a csapatot. Nem szeretnék mentegetőzni. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, akik vállalták ezt a túrát, és nagyon jó hangulatot teremtettek Bázelben. És ne felejtsük el, hogy egy hónapja is milyen hangulat volt a Groupama Arénában. Ha már az utolsó szalmaszálba kell kapaszkodnunk, akkor remélem, hogy visszaadhatunk nekik ebből valamit.”
A válogatott csapatkapitánya hozzátette: nagyon rossz volt a pályán kívül megélni a mérkőzést.
„Minden gólt és hibát átéltünk mi is. Sajnáltam, hogy nem lehetek ott a pályán, de így holnap kell magamból kiadnom mindent. A meccs óta ugye utaztunk, edzettünk egyet, úgyhogy most már túl kell lennünk rajta. Jön egy remélhetőleg telt házas találkozó, amelyet már nagyon várok. Remélem, az első perctől rájuk megyünk, és rólunk fog szólni a mérkőzés.”
A Nemzeti Sport arról kérdezte Dzsudzsákot: mennyire más a motivációjuk most, mint például az Európa-bajnokságon?
„Most nincs itt az ideje, hogy belemenjek ezekbe a dolgokba, mert több információt adnék ki a meccs előtt, mint kellene. Az Eb persze teljesen más volt. Mi is abba kapaszkodunk, és sokat beszélünk arról, hogy mi történt egy évvel ezelőtt. Azóta viszont kiesett három-négy húzóemberünk, de próbáljuk keresni azt a csapatot, amelyik megint sikeres lehet. Kicsit egyébként lesarkított, hogy csalódás ez a harmadik hely. Mindenhol azt mondják, hogy miért Feröerrel és Andorrával küzdünk? De hát ebbe a csoportba kerültünk. Az első kettőbe nem fértünk be, így evidens, hogy valakivel küzdenünk kell a harmadik helyért.”
Kritika: beszólt a feröeri kapitány a magyar válogatottra - NB1.hu
Állítja, nem fejlődtünk az Eb óta.