
Mint ismert, az NB I 11. fordulójának kora esti rangadóján 1-1-es döntetlent ért el egymással az Újpest és a Debrecen a Megyeri úton. Mindkét félnek megvoltak a lehetőségei, így összességében a házigazdát felkészítő Nebojsa Vignjevic sem volt elégedetlen.
„Elégedett vagyok a játékkal és azzal az akarással, amit a játékosaim mutattak az első perctől az utolsóig ezen a mérkőzésen. Jókor lőttük a gólt, de egy hibából sajnos kaptunk is egyet. A Debrecen egy nagyon veszélyesen csapat, ezt be is bizonyították, mi azonban álltuk a próbálkozásaikat” – idézi klubja honlapja a vezetőedzőt. – A második félidőben próbáltunk nagyobb nyomást helyezni vendégeinkre, sok helyzetünk, lövésünk volt, míg a Debrecen a kontratámadásokra apellált. Megérdemeltük a pontot, és gratulálok a csapatnak a küzdeni akarásért” – mondta el Vignjevic.
Az Újpest pillanatnyilag nyolcadik a tabellán.
Inkább a feleségére hallgat, de beszólt a Fradinak Horváth Ferenc - NB1.hu
Szerinte nem igazságos a végeredmény.