Nézőcsúcs volt Rossiék klubkísérletén

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Nézőcsúcs volt Rossiék klubkísérletén

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.08.07. 07:00

Dunaszerdahely – És rögtön az elején megszerezték a vezetést, de…

Nézőcsúcs volt Rossiék klubkísérletén


Az új edző mindig jól seper!



 



Ez a labdarúgás egyik legigazabb mondása, igaz, inkább akkor szoktak élni vele, ha idény közben következik be az edzőváltás, mert az új trénernek mindenki bizonyítani akar, a meccsek meg ugye folyamatosan vannak. Marco Rossira viszont most is igaz a kitétel. Nyáron érkezett Dunaszerdahelyre, az első két meccsét meg is nyerte a csapatával.



 



És ezzel elérte, hogy klubcsúcsot állíthat fel, mert a DAC még soha nem kezdte három sikerrel a szlovák bajnokságot. A rekordkísérletre nézőcsúcs született, innentől viszont következzék a DAC helyszíni beszámolója.



 



„Villámrajtot véve, már az ötödik percben megszereztük a vezetést Davis büntetőjéből. A második félidőben az Európa Ligától csütörtökön búcsúzó liptóiaknak azonban összejött az egyenlítés, amelyhez Šatka öngólja is kellett. Zsinórban negyedszer ért véget 1:1-gyel a rózsahegyiek elleni hazai találkozó. A döntetlen azt jelenti, hogy továbbra is veretlenek vagyunk az idényben és a MOL Arénában is.



 



 



 




DAC 1904




Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 34 vendég